2013. április 7., vasárnap

Isten és az a bizonyos nagy kő

Probléma: 
Tud-e Isten akkora követ teremteni, amit aztán nem bír felemelni? Akár igen, akár nem, Isten nem mindenható; és ha Isten nem mindenható, akkor nem is Isten, tehát (a mindenható) Isten gondolata értelmetlen, vagyis Isten nem létezhet.

Megoldás:
A dilemma mögött, a mindenhatóság és a logikai önellentmondások összeegyeztethetősége húzódik meg, ugyanis a kő, amit a mindenható nem tud felemelni önellentmondás: nonszensz, és a keresztény teológia következetesen úgy értelmezte Isten mindenhatóságát, hogy a logikai önellentmondások nem tartoznak ebbe bele.

Vagyis: mivel "a kő, amit a mindenható nem tud fölemelni" önellentmondás, és Isten nem tud értelmetlenséget tenni, Isten ilyen követ sem teremthet. Ám ez nem csökkenti a mindenhatóságát, ugyanis a nonszensz nem tartozik bele a mindenhatóságba.
Csakúgy mint ahogy Isten nem tud egyszerre átmenni a falon és nemátmenni a falon, vagy leülni a székre és nemleülni a székre, vagy valamit sárgává tenni és egyben nemsárgává tenni,  vagy csinálni egy háromszögű négyszöget, vagy szabad akaratot adni az embereknek, és nem adni szabad akaratot. Ezek mind értelmetlenségek, nonszensz. És attól még, hogy értelmetlenségeket megtoldunk azzal a három szóval, hogy "Isten képes rá", azok nem válnak értelmessé.

Az Isten, akiben a keresztények hisznek, nincsen korlátozva semmi által, csak a saját természete által. Mivel ő maga az értelmesség, vagy az értelem forrása, ezért az értelmetlenségek nem tartoznak a lehetséges cselekedetei közé.

Probléma:
Mi a helyzet azonban, ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy csak az olyan Isten igazán mindenható, aki az önellentmondásokra is képes?  

Megoldás: 
Nos, ebben az esetben (ha a mindenhatóság az értelmetlenségeket is lehetségessé teszi), igen: akkor Isten képes olyan követ teremteni, amit nem tud fölemelni. Viszont, utána azt a követ mégis föl tudja emelni, bizony: ugyanis számára a lehetetlen is lehetséges, így Isten mégis mindenható marad.

Látjuk tehát, hogy maga a kérdés értelmetlen, és nem az isteni mindenhatóság. Ha pedig a kérdező maga definiálja úgy a mindenhatóságot, hogy beleférjen az értelmetlenség is, akkor utána milyen jogon protestál a mindenható önellentmondásai ellen? Így se, úgy se képes a kő dilemmája elvitatni a Mindenható létezésének lehetőségét.

http://www.catholic.com/radio/shows/open-forum-for-atheists-8106#          min: 2