2013. május 7., kedd

Botrány és malomkő

Mi a botrány és miért rosszabb, mint a nyakba kötött malomkő?

"Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik." Mt 18,6

A köznyelvben "botrányosnak" helytelenül azt nevezzük, ami egyszerűen nem tetszik nekünk. Kicsit elegánsabban használjuk a kifejezést, amikor valakinek a zavarkeltő, trágár vagy felháborító viselkedését minősítjük botrányként. Olyasmit nevezünk botránynak ebben az értelemben, ami nem fér bele az erkölcsi felfogásunkba. Ám ez is helytelen.

A botrány szó a görög szkandalon (σκάνδαλον, ου, τό) kifejezésből származik, amely "botlást okozó követ", vagyis botránykövet jelent. Jézus, ennek megfelelően, botrány alatt nem a felháborító viselkedést érti, hanem az olyan viselkedést, amely másokat bűnre csábít, vagy elbizonytalanít a jóban.

A kifejezés pszichológiája épp fordítottja annak, amint gondolnánk. Megbotránkoztatni valakit nem annyit tesz, mint felháborítani az illetőt, hanem rosszra tanítani. És a megbotránkoztatott nem visszataszítónak találja a látott rosszat, hanem épp ellenkezőleg: kívánatosnak, elfogadhatónak, vagy követendőnek fogja vélni a botrányt okozó példáját.

Ebben az értelemben nem az alkoholista okoz botrányt, aki a játszótéren ráijeszt a gyerekekre, ugyanis ez senkit nem csábít bűnre, hanem például az a "maga módján keresztény" barátunk, aki legyint az önfegyelmet is igénylő parancsokra, és azt hangoztatja, hogy Isten nem olyan kicsinyes, mint a papok. Jézus szavai neki szólnak.

A katekizmus érdekes módon a botránykeltés bűnét az ötödik parancs alá sorolja (Ne gyilkolj!). De vajon mi köze a rossz példának, a gyilkoláshoz?
Keresztényekként hisszük, hogy a biológia életen túl a keresztség által van bennünk egy másikfajta élet is: a kegyelem, amely által részesülünk Isten életében. Nos bármely bűn, így az is amire a botrány elvezet, megölheti ezt a kegyelmi életet (az örök életet tulajdonképpen) egy másik ember szívében. Ezért esik a botránykeltés az ötödik parancs alá, és Jézus szavai ezért olyan súlyosak, mint a malomkő.

http://www.catholic.com/radio/shows/tough-moral-questions-8278#    min: 18

Nincsenek megjegyzések: