A hasonlat szerint mi olyanok vagyunk, mint a vakok, akik körülállnak egy elefántot, az egyik az ormányát fogja, másik a lábát, harmadik az agyarát, negyedik a hasát... és tapasztalataink alapján nem tudunk egyetérteni abban, milyen is valójában ez az elefánt: egyik szerint hosszú, mint egy kígyó, a másik szerint tömzsi, mint egy oszlop, stb. A hasonlat szerint ez az elefánt Isten volna, és mi emberek pedig a vakok, akit azon veszekednek, milyen is Isten valójában.
A történet tanulságaként, keresztény körökben is, sokszor azt hozzák ki, hogy nem lehetünk magabiztosak az Istenről szerzett tudásunkban, ezért legyünk szerények, nyitottak stb... Az igazság viszont az, hogy a szerénység és a nyitottság (amik nyilvánvalóan jó dolgok) csöppet sem zárják ki az igazsággal kapcsolatos magabiztosságot.
Az elefántos példázattal, úgy gondolom, semmi gond, amíg általánosságban azt akarjuk vele kifejezni, hogy Isten mindig több, mint a tapasztalataink, és hogy ő megragadhatatlan a maga teljességében. Ám mint minden hasonlat, ez is csak bizonyos mértékig tanít az igazságra, és azon túl már félrevezet. Mivel az elefántos példázattal igen sokszor visszaélnek, a józan ész nevében most szeretném a helyére tenni.
1) A hasonlatot helyesen alkalmazzák, ha például arról folyik a vita, hogy Isten igazságos-e vagy megbocsátó. Ez egy látszólagos ellentmondás, amit mind az emberi bölcsesség, mind a kinyilatkoztatás feloldanak: Isten igazságos is és megbocsátó is. Ebben az esetben az elefánt tehát tömzsi is és hosszú is, és a kettő között nincs ellentmondás.
2) Minden olyan esetben viszont, amikor valódi ellentmondást akarnak nem-ellentmondássá varázsolni ezzel a hasonlattal, ámításról van szó, és az elefánt itt csupán a logika elaltatásának egy eszköze.
Az ugyanis lehet, hogy az ormányt és a lábat fogó vakoknak egyformán igazuk van, noha mást mondanak el az elefántról (ti. látszólagos ellentmondás), de annak az ormányt fogónak, aki azt állítja, hogy az elefántnak nincs is lába, biztosan nem lehet igaza. Ez egy valódi ellentmondás volna azzal a tapasztalattal szemben, hogy valaki márpedig fogja az elefánt lábát is.
Az elefántos példával visszaélés történik, ha azt magyarázzák vele, hogy az elefántnak van is lába, és nincs is lába, és hogy mindkét vélemény egyformán igaz. Visszaélés, ha azt magyarázzák, hogy csak azért, mert az egyik vak a levegőt markolássza az elefánt mellett, az elefánt nem is létezik. Nem elfogadható, hogy az elefánt létezik is meg nem is, vagy hogy az elefánt személyes vélemény, illetve meggyőződés kérdése volna. Az elefánt, elefánt a véleményeinktől függetlenül is.
3) Ugyan így Isten is, noha titokzatos és kimeríthetetlen, konkrét is (ő a lehető legkonkrétabb létező) és semmi esetre sem önellentmondásos, így a róla szóló tanítások is alapvetően két csoportba sorolhatóak: vannak igaz és hamis gondolatok Istenről. Egyesek, erről nem tudomást véve, a különféle vallások és világnézetek ellentmondó tanításait az elefántos hasonlattal próbálják egy tető alá hozni - mindezt a tolerancia nevében. Azt szeretnék állítani, hogy mindenkinek egyformán igaza van és fogadjuk el egymás véleményét, ám ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen azt állítják, hogy mindegyik vak egyformán téved, és hogy őket egyik konkrét vallás véleménye sem érdekli. Ez az állítás viszont se nem igazolt, se nem toleráns...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése