2013. augusztus 25., vasárnap

Tartsd oda a másik orcádat – képmutatás?

Noha az abszolút (hősies) szelídség köztudottan Jézus tanításának része (Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. Mt 5,29), mégis olyan kevésszer ismerjük ezt fel a keresztények életében. Képmutatóak volnánk?

Zárójeles megjegyzés gondolatébresztésként. Általánosságban: igen - természetesen képmutatóak vagyunk. Abban az értelemben, ahogy a "képmutatás az erény adófizetője". Azért vagyunk képmutatóak, mert tudjuk, mi lenne a dolgunk, és sokszor mégsem azt tesszük. Az elveink jobbak, mint mi magunk. Ez amúgy mindenkire igaz (akire nem, az vagy szent, vagy elvtelen), így természetesen ránk keresztényekre is. Képmutatóak vagyunk (mint ahogy mindenki más is), amennyiben nem mindig tesszük meg azt a jót, amit felismerünk; és mindenkinél képmutatóbbak vagyunk, amennyiben mi keresztények ismerjük a világon a Legjobbat, és mégsem vagyunk jobbak másoknál.

Viszont, aki azért tartja képmutatónak a keresztényeket, mert nem folyamatosan és minden helyzetben élik meg az abszolút szelídséget, annak nincs igaza. A másik orca odatartása a szelídség hősies fokát jelképezi, és mint ilyen nem lehet általános parancsként értelmezni - Jézus sem úgy értette. Egy keresztény nem köteles hagyni magát megveretni, vagy mindenkinek odaadni mindenét válogatás nélkül. Az, hogy a világban józanul boldogulunk, nem vádló bizonyíték a kereszténységünk ellen. Hogyan értsük akkor Jézus szavait helyesen? Íme néhány támpont:

1) Isten nem pacifista és tőlünk sem ezt várja - pl: Keresztelő János nem javasolja a katonáknak, hogy váltsanak foglalkozást - sőt az egész Biblia kontextusában értelmezve Isten sokkal inkább harcos (erről a 3-as pontban).

2) A hősiesség (a hősies szelídséget is beleértve) természetszerűen nem lehet általános elvárás. Egy ellentétes példával szemléltetve: A "szemet szemért" elv a hétköznapi igazságosság nevében lehet általános elvárás, abban az értelemben, hogy soha senki, semmilyen esetben nem jogosult aránytalan elégtételre. Ám a hősiesség, természetéből adódóan, alkalomszerű, és nem általános elvárás. Mikor alkalmas a hősies szelídség?

3) Ahol az első pontot elhagytuk: tehát Isten harcos a Biblia szerint: szerető Atya, aki küzd a bűn ellen és gyermekei örök boldogságáért. Isten mindig a megfelelő eszközt választja - ha kell, a szelídséget, és a látszólagos tétlenséget is -, de a szelídség sem mindig alkalmas.

3/a) Mikor nem alkalmas tehát a végletes szelídség? Például a keresztény kisfiú, akit minden délután megvernek iskola után szórakozásból a nagyobbak, jobb ha kitalál valamit, hogy megszabaduljon ebből a helyzetből. Amennyiben az vezet valamire, a kereszténység megsértése nélkül, még vissza is üthet. Harry Potter jut eszembe, akit nyaranta az unokatesója folyton szekál. Nos a kereszténységnek nem része a céltalan bántalmazás örökös tűrése. Jézus is kiszabadította magát közülük, amikor le akarták taszítani a szikláról - mert nem az volt az Isten terve, hogy ott legyen áldozat. Még nem volt alkalmas az idő... Még dolga volt...

3/b) Mikor alkalmas tehát a végletes szelídség? Egyszerűen akkor, amikor ezzel Isten tervét valósítjuk meg. No de, honnan tudjuk, hogy ez mi mikor van? Amikor várhatóan jó származik a szelídségünkből, amikor valakit jóra vezethetünk a példánkkal, amikor tanúságot tehetünk vele, amikor tiszta szívből fel tudjuk ajánlani, illetve akkor, amikor Isten egyszerűen erre indít, még akkor is, ha nem látjuk a várható jó következményeket.
Jézus élete tökéletes példa minderre. Jó és segítőkész ember volt, szó se róla, de vitázott, szembeszegült, védekezett, megdorgált és átkozott is. Vagyis élete nem az általános és végletes szelídség jegyében telt, amely impotensé teszi az embert minden jóra - és épp ezért butaság ezt számon kérni a keresztényeken. Hanem Jézus élete a céltudatos, végső és hősies szelídségre irányult: hogy áldozati bárány legyen gyilkosok között.

Végezetül: Alkalmak a szelídségre, biztos vagyok benne, gyakrabban adódnak, mint gondolnánk - bárcsak észrevennénk őket, és akkor kevésbé volnánk képmutatóak!

http://www.catholic.com/radio/shows/open-forum-8720# min: 47

2013. augusztus 20., kedd

Szemet szemért - kegyetlen vagy következetlen?

Zavarba ejtő lehet, hogy a Biblia egyaránt tanítja a szelíd, jézusi "tartsd oda a másik orcádat" fajta magatartást (Mt 5,38-42), és a kemény ószövetségi  "szemet szemért, fogat fogért" elvet is (Kiv 21). Sok kérdés és félreértés adódhat ebből.

1) A Biblia önellentmondásban van? Isten össze-vissza beszél?
Semmi esetre sem. Pusztán egy fejlődési folyamatról van szó. A Biblia nem egyszerűen az üdvösség "használati utasítása" (noha az is), hanem egy történeti alkotás is. A kulcs az, hogy a Bibliában nem minden vonatkozik ránk, az Újszövetség népére, egyforma érvénnyel: ilyen pl. a szombat megtartása, amit felvált a vasárnap, vagy a körülmetélés, ami a keresztségben teljesedik be. Az Újszövetség írásai maguk nyilatkoznak sok mindenről, aminek az ideje lejárt, és a helyükbe lépő új dolgokról is. Vitás esetben pedig a tekintély, amelynek szava perdöntő, természetesen Isten élő Egyháza.
A következetlenség vádja, amennyiben a kontextusból kiragadott betű szerinti értelmezésre alapoz, így szemmel láthatóan komolytalan.

2) Félreismertük Istent? A szeretet Istene, hogyan adhatta parancsba a "szemet szemért" elvet?
Ugyan úgy, ahogy egy apa a neveletlen gyermekét először "csak" arra kötelezi, hogy igazságos legyen, és a nagylelkűséget csak később várja el tőle. A kulcs a kontextusban rejlik. A "szemet szemért" elvnek az Ószövetségben ellenkező előjele van, mint a jézusi jámborságnak az Újszövetségben. A "szemet szemért" elv nem a szentek tökéletes útját mutatja, hanem Izrael szomszédságban élő bosszúszomjas pogány népek túlzásai ellen intett.
Így a gyakorlatban a szemet szemért elv enyhített az ítéleteken. Ám az is világos, hogy az ószövetségi elv még nem a végső szelídség nehéz feladatára buzdít, hanem az igazságosság elemi betartására kötelez mindössze: a sértett fél (noha irgalmat is gyakorolhat) arányos megtorlásra jogosult volt, ám aránytalanra megtorlásra nem.
Képmutatás és történelmietlen a "szemet szemért" elv miatt szemrehányást tenni a Biblia Istenének, épp itt, ahol megmutatkozik egyaránt a reális pedagógiai érzéke és a progresszivitása is.

3) Lehet, hogy egyedül az Újszövetség igazán fontos, és az Ószövetség már nem számít?
Ez egy olyan eretnekség, amit az Egyház elítélt már az első századokban is. Jahve és Jézus ugyanaz az Isten, örök és tökéletes. Ami változik, az nem Isten erkölcse, hanem az ember helyzete, és ennek megfelelően az isteni pedagógia.
Minden nehézség ellenére is egységben kell kezelnünk a Bibliát. Ahogy Szent Ágoston mondja: Az Újszövetség el van rejtve az Ószövetségben, és az Ószövetség beteljesedik az Újszövetségben.
A teológiai elméleteinknek pedig (pl arról, hogy melyik testamentum mennyire fontos) fedniük kell a kinyilatkoztatás adatait. Nos, ha Jézus azt mondja, hogy nem eltörölni, hanem beteljesíteni jöttem a törvényt (Mt 5,17), akkor nem értékelhetjük le az Ószövetséget, hanem egységben kell magyarázni az Újszövetséggel. Ebben a konkrét esetben, a "szemet szemért" elv kapcsán, láthatjuk, hogy nem is olyan nehéz.

4) Mi jön az Újszövetség után?
Sokakban várakozást ébreszthet az a tény, hogy Isten (noha maga nem változik) viszonya az emberekhez mégiscsak átalakult, és ami egyszer törvény volt, most már nem az. Ennek fényében az Újszövetséget is átmeneti állapotnak képzelik, ami után majd jön egy harmadik kinyilatkoztatás.
Egy feltételezés, ami megerősíti ezt a gondolkodást az, hogy az Ószövetség is biztos a végleges kinyilatkoztatásként hirdette magát, és most hogy az Új ugyanezt állítja, miért higgyük el?
Azonban ez tévedés, és az igazság az, hogy az Ószövetség vállaltan beteljesedésre nyitott volt: ezért a sok prófécia a messiásról. Ezzel ellentétben Jézus kezdettől Isten végleges Igéjeként határozta meg magát, akiben minden beteljesül. Ez a kereszténység, és ez vagy igaz, és akkor nincs több kinyilatkoztatás, mert minden elmondatott, vagy Jézus hazudott, és ez esetben pedig a kereszténység annyit sem ér, amennyit a beteljesítetlen judaizmus.

http://www.catholic.com/radio/shows/open-forum-8720#     min: 47

2013. augusztus 13., kedd

Egy egyszerűbb kereszténység hitelesebb volna?

Több bejegyzéssel kapcsolatban is volt olyan érzésem, hogy bonyolult, senki nem fogja végig olvasni, stb. Igyekszem mindig tömör és emészthető lenni (és valóban: néha olyan kritikát is kapok, hogy miért nem sztorizok többet). 
De most azoknak szeretnék üzenni, akik azt fontolgatják, hogy nem kéne-e az egész hitnek egyszerűbbnek lennie? Nem lehet-e, hogy a kereszténység emberileg túl bonyolított, és hogy az igaz vallás ennél sokkal egyszerűbb? Nem megy-e a hitelesség kárára a sok magyarázat?
Mindehhez néhány gondolat C. S. Lewistól. Idézem: 

Semmi értelme, hogy egyszerű vallás után áhítozzunk. Végül is a valóságos dolgok nem egyszerűek. Az asztal, amelynél ülök, egyszerűnek látszik: de kérdezzünk csak meg egy tudóst, hogy miből is készült tulajdonképpen. Elmondja majd mindazt, amit az atomjairól tudunk, hogyan verődik vissza róluk a fény és jut a szemünkbe, milyen hatással vannak a sugarak a látóidegre és mi történik az agyunkban -- s természetesen úgy találjuk majd, hogy ,,az asztal látása'' egy csomó titok és bonyodalom közepébe visz minket, melynek aligha látjuk a végét. Egyszerűnek látszik, amikor egy gyermek imádkozik. S ha megelégszünk azzal, hogy itt megálljunk, akkor helyes, minden rendben. De ha nem -- és a modern világ rendszerint nem éri be ennyivel --, ha folytatni akarjuk és megkérdezni, mi is történik valójában -- akkor nehézségekre kell felkészülni. És ha egyszer elhatároztuk, hogy nem érjük be egy egyszerűsítéssel, akkor utána ostoba dolog azon panaszkodni, hogy az, amit kapunk, már nem egyszerű.

Igen gyakran alkalmazzák ezt az ostoba eljárást olyanok, akik ugyan nem ostobák, de tudatosan vagy tudat alatt le akarják rombolni a kereszténységet. Ezek az emberek egy olyan változatát agyalják ki a kereszténységnek, amely egy hatéves gyermek szintjének felel meg, és ezt teszik támadásuk célpontjává. Amikor megpróbáljuk elmagyarázni nekik az igazi keresztény doktrínát, ahogyan azt egy tanult felnőtt vallja, akkor panaszkodni kezdenek, hogy összezavarjuk a fejüket, hogy mindez túlságosan bonyolult, és ha tényleg volna egy Isten, akkor bizonyára egyszerűvé tette volna a ,,vallást'', mivel az egyszerűség oly szép stb. Résen kell lenni azokkal az emberekkel szemben, akik akik öt percenként új álláspontra helyezkednek, mert csak az időnket elvesztegetik. 

Érdemes felfigyelnünk arra az téveszméjükre is, hogy ti. Isten ,,egyszerűvé tehetné a vallást''; mintha a vallást Isten csak úgy kitalálná, és nem az Ő saját megváltoztathatatlan természetével kapcsolatos tények alkotnák a kinyilatkoztatást.

Nem, a valóság amellett, hogy bonyolult, tapasztalatom szerint még rendszerint különös is. Nem világos, nem nyilvánvaló, nem az, amit várunk. A valóság rendszerint olyasvalami, amit előre nem sejthettünk volna. Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a kereszténységben. Olyan vallás ez, amelyet nem lehetett volna kitalálni. Ha csak azt a fajta mindenséget nyújtaná, amit mindig is vártunk, úgy érezném, hogy mi terveltük ki. De a mindenség lényegében egyáltalán nem olyan valami, amit bármelyikünk is kitalálhatott volna. Megvan az a furcsa bonyolultsága, csavarossága, amely éppen a valós dolgok sajátja. Hagyjuk tehát ezeket a gyerekes filozófiákat, ezeket a túl egyszerű válaszokat. 

2013. augusztus 11., vasárnap

Biblia vagy Egyház?

A legutóbbi bejegyzésre kaptam egy visszajelzést:
"Nekem a cikkből az jött át, hogy a Biblia csak egy - de a bestseller - a Katolikus Egyház által írt tanítások között."

Köszönöm kérdést! Ennek kapcsán az alábbi pontokat szedtem össze a Bibliáról és az Egyházról. (Akit csak a "bestseller dolog" érdekel ugorjon a 10-es pontokhoz).

1) A Biblia igaz
A mondanivalóm lényege semmi esetre sem a Biblia leértékelésére irányult. A Biblia ugyanis Isten igéje, sugalmazott, igaz minden egyes szava  - ahogy ezt az Egyház tanítja is.

2) Egy hiánycikk gondolat
Ami miatt a Biblia fontosságát nem domborítottam ki az előző bejegyzésben, az az, hogy nem erről volt szó, hanem a Bibliába vetett hit megalapozottságáról. És ami miatt ezt a megközelítést jogosnak érzem, az az, hogy a Biblia fontosságával általában tisztában vagyunk, viszont az Egyház nélkülözhetetlenségével (többek között a Bibliába vetett hitünk megalapozásául is) általában nincsenek tisztában se a katolikusok, se a protestánsok. Tehát ez a gondolat hiánycikk és terjesztésre szorul.

3) Egy jogos kérdés
A kérdés mindazonáltal teljesen jogos: A Biblia a fontosabb vagy az Egyház? Avagy mi a végső tekintély? Mi az igazság végső mércéje? Erről egy egész 2 órás vita is szól, akit érdekel, itt meghallgathatja: http://mattfradd.com/2013/04/25/tim-staples-vs-james-white/

4) Egy a fontos: minden!
G.K. Chesterton egyszer azt mondta: egy a fontos: minden! (Only one thing is important: everything). Ez a mondás jól kifejezi azt, hogy vallásunk az egyetemes igazságra irányul, és nem szorulunk redukcionista egyszerűsítésekre, ha egyszer a kinyilatkoztatott valóság összetettebb, mint az emberileg kényelmes kategóriáink. Hogy melyik a fontosabb: az Egyház vagy a Biblia? Rossz a kérdés: mert mindkettő abszolút fontos, mindkettő Istentől jön, és igaz. Miért volnánk választásra kényszerítve?

5) Ige és test
Másképp ugyanez. A Biblia Isten Igéje, és az Egyház Krisztus misztikus teste. Vajon melyik a fontosabb? Ellent mondhat-e egyik a másiknak?

6) Az Egyház mint anya
Ugyanez harmadjára. A Szent Anyaegyház Krisztus jegyese, és a hívők anyja. Amit az Atya kinyilatkoztatott, azt a gyermekek felé az Anyaegyház tolmácsolja és értelmezi. Család vagyunk, Isten által garantált egységben. Az Atya és az anya szavának szembeállítása pedig nem természetes: nem a megértést segíti, hanem egy természetes egységet tesz tönkre. Aki azt kérdezi melyik a fontosabb, az Írás vagy az Egyház, az a család voltunkat vonja kétségbe.

7) És mégis emberi a kérdés
Azt hiszem, ha az Isten szemszögéből néznénk ezt, természetes egységet és harmóniát látnánk eme misztikus összefüggések között. Ám a bukott és mindenféle szempontból korlátozott emberiség szempontjából, mégis jogos a kérdés, hogy milyen dinamika is működik egy konkrét szövegtest (a Biblia) és egy szervezet (az Egyház) között.

8) Történelmi igazság
A Katekizmus egységes hitletéteménynek nevezi a Biblia, a Hagyomány és a Tanító hivatal együttesét. Egyik sem létezhetne a másik kettő nélkül (Katekizmus 95). Ám az időben történő kinyilatkoztatást vizsgálva egy történeti folyamatot is felfedezhetünk:
  1. Jézus maga a kinyilatkoztatás 
  2. az apostolok hittek neki 
  3. az ősegyház az apostoloknak hitt 
  4. és közben már elkezdtek írásba foglalni tanításokat, anélkül hogy tudatában lettek volna annak, hogy Bibliát írnának 
  5. majd az Egyház meghatározta a kánont, és ez lett a befejezett Szentírás. 
Tehát anélkül, hogy a Bibliát az Egyház alá rendelnénk nyilvánvaló, hogy történelmi értelemben a Biblia az Egyház terméke - vagyis: történelmileg nem lehetséges elszámolni a Bibliával, mint tévedhetetlen tekintéllyel, ha előbb nem feltételezzük az Egyház tévedhetetlenségét.

9) Egység alárendeltség helyett
Az életben és a kereszténységben egyaránt számos példát találunk arra, hogy bizonyos dolgok között nem lehet fontossági sorrendet felállítani, hanem egy magasabb rendezőelv szerinti egység érvényesül, amit megbontani azzal a kérdéssel, hogy "melyik a fontosabb?", értelmetlen.
Pl: a Fiú nem másodlagos, noha az Atyától született. A feleség sem másodlagos, noha a férj ura a feleségnek. A gyermek sem másodlagos a szüleivel szemben, noha nélkülük nem létezne. Lukács evangéliuma sem másodlagos Lukács személyéhez képest, noha Lukács nélkül senki nem írta volna meg. Ugyanúgy a Biblia is elsődleges attól még hogy az Egyház (ami szintén elsődleges) alkotta azt.

10) Biblia mint bestseller
Először is megemlítem, hogy egy atya, akivel beszéltem, azt mondta a második században éppenséggel a Didakhé volt a bestseller katolikus körökben, mégsem került bele a Szentírás kánonjába. Tehát nem a népszerűség volt a mérce a kánon megszabásakor.
Hosszabb időhorizonton mérve azonban kétségtelen hogy a Biblia a világtörténelem legtöbbet másolt, nyomtatott és olvasott könyve: az abszolút bestseller. És a Katolikus Egyház írta :)
Ám a Biblia nem az Egyház bestsellere abban az értelemben, hogy a Biblia másodlagos vagy alárendelt volna az Egyháznak, és abban az értelemben sem, hogy az Egyház más tanításai közül csak egy - noha a bestseller - volna, ugyanis a Szentírás egyszerre teljesen egyedi és egyszerre alkot egységet a Hagyománnyal és a Tanítóhivatal megnyilatkozásaival.

11) Biblia, Hagyomány és a Tanítóhivatal dogmái
Az Egyház bizony nem csak a Szentírásban tévedhetetlen, hanem más megnyilvánulásaiban is: az Apostoli Hagyomány és Egyház által megfogalmazott dogmák igazságára szintén isteni garanciával rendelkezünk.  Mi tehát a  Hagyomány, a Szentírás és a dogmák viszonya?

12) Nyersanyag és feldolgozás
A dogmáktól eltérően, a Szentírás (akárcsak a Hagyomány is) "nyersanyag", nyers kinyilatkoztatás. A Bibliáról, amellett, hogy az Egyház írta (abban az értelemben, hogy az Egyház tagjai írták), az is igaz, hogy a szentírók nem tudták, hogy a Bibliát írják. Vagyis az Egyház csak felismeri e könyvek sugalmazottságát, ám nem a pápa vagy a püspökök elhatározására kezdenek neki szándékosan sugalmazott irományokat készíteni. A Szentírás tehát a Hagyomány részeként is értelmezhető. A Hagyomány maga nem az Egyház terméke (hanem isteni kinyilatkoztatás), ám a Szentírás, mint a Hagyomány az írott része, éppen mert az egyház egy tagja egyszer csak leírta, igenis az Egyház terméke is. Tehát a Szentírás egyszerre egyházi termék, és egyszerre nyers kinyilatkoztatás is.

13) Biblia vs. dogmák
A dogmák pedig, a Szentírással ellentétben, az Egyház előre megfontolt tévedhetetlen állásfoglalási a kinyilatkoztatás igazságait illetően: tehát a dogmák a "nyersanyag" (pl. a Szentírás) helyes feldolgozásának eredményei. A tekintélyük ugyan az, mint a Szentírásé vagy a Hagyományé, éppen mert egy a forrásuk, és egyazon Hitletétemény egységet alkotó részei. Erről az egységről Ferenc pápa itt beszél: http://www.youtube.com/watch?v=eIBAnHDBIEk

2013. augusztus 2., péntek

Hogyan fogadd a becsöngető térítőket?

Professzor Michael Barber, ha látja, hogy Biblia van a vándortérítő kezében, eme szavakkal nyit ajtót: 
"Jöjjön be jó ember, látom katolikus." Ők ugye ezt általában tagadják, sokszor kikérik maguknak: "Ugyan miből gondolja?"

Mire a katolikus professzor válasza: "Láttam, hogy Biblia van a kezében, nyilván elfogadja a Katolikus Egyház tekintélyét, amellyel tévedhetetlenül megszabta a kánont is. Ha nem volna katolikus nem tudhatná, mi Szentírás, és mi nem az. Elnézést, ha tévedtem, de amennyiben nem katolikus, ugyan miért hisz a Bibliának?"

http://www.catholic.com/radio/shows/are-works-necessary-for-salvation-8636#  min: 10


Mi katolikusok, sokszor megfelejtkezünk arról, hogy a Biblia nem önmagában, hanem a Szent Hagyományba ágyazottan létezik. Elfelejtjük, hogy Jézus feltámadása után évtizedek teltek el, mielőtt az Újszövetség könyvei létrejöttek volna és évszázadok teltek el, mire letisztult volna a Szentírás kánonja: a Biblia könyveinek listája. Márpedig keresztények éltek addig is, és Biblia nélkül is ismerték és szerették a hitüket - sokan halálosan szerették: egészen a vértanúságig.

Elfelejtjük, hogy a Szentírás könyveit maga az egyház írta, és az Egyház hozott ítéletet arról is, hogy mi sugalmazott, és mi apokrif, vagyis nem a Bibliába való.

Szent Ágostonnal egyetértésben mondhatjuk, hogy "Nem hinnék az Evangéliumban, ha a Katolikus Egyház tekintélye erre nem indítana". Protestáns testvéreinknek pedig segítünk azzal, ha erre a történeti realitásra rávilágítunk, és visszakérdezünk: tulajdonképpen ők milyen tekintély alapján hisznek a Bibliában?