2014. december 23., kedd

A karácsony lényege: "hogy mi istenekké váljunk"

A jászol sok ember szívében üres, vagy legfeljebb aranyos, kedves gondolatokkal van teli. Semmi természetfeletti, semmi komolyan vehető, semmi, amiről felnőtteknek beszélni érdemes. Csupán könnyed nosztalgia, családi hagyomány, a szülőfalu téli látképe feldereng, illatok, esti fények... Dajkamese egyszóval, amit a gyerekeinknek szívesen továbbadnánk: ez a nem keresztények karácsonya. Szép, de nem keresztény. 
 
A keresztény karácsony, vagyis amilyen a karácsony valójában, az valami sokkal nagyszerűbb, sokkal fantasztikusabb, sokkal elképzelhetetlenebb... A karácsony, vagyis a megtestesülés igazi jelentősége olyan nagy, hogy szükségképpen zavarba jövünk, és elmismásoljuk, a keresztények sem igen beszélnek róla, kifelejtik az örömhírből.
 
Isten emberré lett... - igen, de ez csak a történet egyik (a könnyebben megemészthető) fele.
 
"Ő azért lett emberré, hogy mi istenekké váljunk." - ez a történet másik, még sokkal hihetetlenebb és a keresztények által is agyonhallgatott része. Akármit is jelentsen az, hogy mi istenekké leszünk, biztos, hogy valami olyan valóságra utal, ami meghaladja minden természetes elképzelésünket a boldogságról, az élettel telítettségről, és a dicsőségről. A keresztények nem dobálódzhatnak a "isten" és az "isteni" fogalmakkal, és mégis a megtestesülés jelentőségét számunkra, ez fejezi ki leghívebben.
 
Sokan, akik elfogadják az Isten megtestesülését, mégis kételkedve hallgatják az ember megistenülésével kapcsolatos tanítást, pedig ez az örömhír teljessége, ez a karácsony lényege!
 
A KATOLIKUS EGYHÁZ  KATEKIZMUSA:  
460 Az Ige testté lett, hogy bennünket az "isteni természet részeseivé tegyen" (2Pt 1,4): "Isten Igéje azért ember, és aki Isten Fia, azért lett az ember fiává, hogy az ember Isten Igéjével egyesülve és a gyermekké fogadást fölfogva Isten fiává legyen". [83] "Ő azért lett emberré, hogy mi istenekké váljunk." [84] "Isten egyszülött Fia, mert istenségének részesévé akart tenni minket, magára vette természetünket, hogy emberré lévén az embereket istenekké tegye." [85]  
 

2014. december 21., vasárnap

Emberek! Sem az édes iga, sem a kereszt nem kell?

Egy korábbi poszt az „úton levők szentségéről” sok kérdést/kommentet vetett fel, és ezeknek volt egy érdekes tanulsága azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy most akkor Isten szigorú-e vagy inkább jó fej/engedékeny.

A korábbi tapasztalatom az volt, hogy a többség egyszerűen csak Isten jó fejségére koncentrál, és figyelmen kívül hagyja Isten szigorát, feltételeit, követelményeit, vagy úgy általánosságban a parancsait, vagyis a többség Istent egy engedékeny és szenilis nagypapának képzeli. Ám rájöttem, hogy ez sem egészen igaz J.
A kérdés komplexitása a Bibliából a következő Jézusi szavakkal mutatható be:
Jézus: „az én igám könnyű és az én terhem édes”. Ugyanaz a Jézus: „Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem lehet a tanítványom”, és „jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére”.

Na, most akkor, hogy is van ez? Isten jó fej, engedékeny, vagy szigorúan ítélő igazságos bíró, akinek igenis vannak elvárásai?
Egyrészt meg kell állapítanunk, hogy a liberális „édes Jézus” vagy a "szenilis nagypapa" istenkép nem fedi a kinyilatkoztatás összetettségét.
Másrészt értelmet kell adnunk Jézus idézett és talán ellentmondásosnak tűnő szavainak: meg kell formálnunk magunkban annak a Jézus Krisztusnak a képét, aki egyszerre jó fej és elfogadó, miközben szigorúan ítélő igazságos bíró is.
Én ezt az említett posztban egy 10 gyerekes anyuka és egy pedofil példájával szemléltettem:

„Egy pedofil szenvedélybeteg gyónhat érvényesen és utána áldozhat, ha valóban megveti bűnét és eltökélten küzd ellene, de a saját hibából történt vasárnapi misemulasztást, vagy mondjuk a fogamzásgátlást bánni nem hajlandó 10 gyerekes anyuka se nem gyónhat érvényesen, se nem áldozhat.”

A reagálók többsége csak annyit értett meg a dologból, hogy én elítélem a 10 gyerekes anyukát, pedig Jézus őt biztosan nem ítélné el. Ellenben a bocsánatot nyert pedofil többnyire, szegényke, észrevétlen maradt, vagy kevesebb esetben ugyan, de volt olyan vélemény is, hogy egy pedofil nem érdemli meg a bocsánatot.

Ebből az látszik, hogy egyfelől az emberek nem fogadják el Jézus kemény és kényelmetlen tanítását a kereszttel, lemondásokkal (különösen a szexualitásra vonatkozó tanításokkal), és az Egyház kötő-oldó hatalmával kapcsolatban (hogy ti. az Egyház lelkiismeretében megkötheti Isten népét pl. a vasárnapi misejárásra).  Azt gondolják: „A 10 gyerekes anyukának biztos elnézi az Isten…” - de milyen alapon?

Másfelől viszont az embereknek nem kell Jézus teljesen szélsőséges és minden emberi ízlésen túl bőséges megbocsájtása sem. Azt gondolják: „A pedofil rohadjon meg, és reméljük, Isten sem bocsát meg neki…” - pedig ez az EVANGÉLIUM, és nem más!

Így a mai ember Isten irgalmával kapcsolatban két ellentétes tévedésre is képes egyszerre. Szomorú, de így van: Az embereknek sem az édes iga, sem a kereszt nem kell.
Jézus a botránykő, akit az építők elvetettek kétezer éve is, és ma is.

2014. december 13., szombat

Körmönfont eretnekség: leválasztani a teológiát a hívők életéről

Eme fordítás egy kedves barátom hozzájárulása a bloghoz:

Megkísérelni szétválasztani a tanítást és a pasztorális gyakorlatot “körmönfont eretnekség” Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa szerint.

Müller a Nemzetközi Teológiai Bizottság legutóbbi találkozóján beszélt erről. Ahogy fogalmazott: “Minden szétválasztási kísérlet ‘elmélet’ és ‘gyakorlat’ között körmönfont krisztológiai eretnekség.” A bíboros szerint minden ilyen szétválasztás “csak az Atya testté lett örök Igéjének misztériumában történő felosztás eredménye lehet”.

Müller szavait korábban a Vatikán saját lapja, a L’Osservatore Romano közölte.

A kereszténység mindig azt hirdette, hogy “Isten ismerete” az ember “végső céljának és az ember megváltására” rendeltetett - mondta Müller a XIX. században tartott Első Vatikáni Zsinatot idézve. Sohasem lehet “különbség vagy ellentmondás a hit elméleti megértése és a hit gyakorlati vagy pasztorális megélése között”. Ezért valamennyi “hiteles teológia” az “elméletből” nő ki, és összhangban is marad vele.

“Úgy is mondhatnánk, hogy a teológiai gondolkodás egésze, és valamennyi tudományos vizsgálódásunk mindig mély pasztorális vonatkozással bírnak. Mind a dogmatikus, a morális, és a valamennyi más teológiai ágazatnak is mindig megvan a pasztorális dimenziója” - mondta Müller.

A keresztény hit “nem irracionális” - mondta. A teológia “a hit ésszerű megvitatásával, a hit belső igazságainak összhangját és következetességét tárja fel, ami a Szentháromságos Egy Isten kinyilatkoztatásának szilárd alapjából fakad”. A teológia “nem egyszerűen spekuláció, vagy a hívők életéről leválasztható elmélet”.

A Vatikán Hittani Kongregációjának (amely, a pápa fennhatósága alatt működve, az Egyház legmagasabb tanítói hivatala) prefektusaként, Müller bíboros a Walter Kasper bíboros és a német katolikus püspökök javaslatának egyik legnagyobb ellenzője. Az októberben tartott rendkívüli püspöki szinódus egyik témáját is képező javaslat szerint az Egyház pasztorális gyakorlatának megváltoztatására lenne szükség (a tanítás megváltoztatása nélkül), hogy a polgári úton második házasságot kötött elváltak életvitelbeli változtatások nélkül is részesülhessenek szentáldozásban. A pasztorális gyakorlat megváltoztatásának e gondolata éles ellentétben áll a katolikus egyház tanításával, mely szerint a házasság életre szólóan felbonthatatlan kötelék, amely köteléket semmilyen válási procedúra nem szüntethet meg, kizárva ezzel az újraházasodás lehetőségét. A tanítás szerint a polgári eljárásban újraházasodott elváltak folyamatosan fennálló, szükséges mértékű bűnbánat nélküli házasságtörés állapotában élnek, amely súlyos bűnként kizárja a szentáldozásban, vagy más szentség felvételében való részvétel lehetőségét.

(Forrás és további részletek: LifeSite News, https://www.lifesitenews.com/news/attempt-to-divide-doctrine-and-pastoral-practice-is-a-subtle-heresy-vatican)
 

2014. december 11., csütörtök

Jézus feltámadásának bizonyítása (Székely János püspök)


video

VÁZLAT:
3 történeti tény:

A tanítványok személy szerint nem várták a feltámadást. Nem lelkesedésükben találják ki a dolgot, épp ellenkezőleg: a keresztre feszítés után csalódtak, és reménytelenek, menekülnek a városból, vissza a régi életükbe.

Se a tanítványoknak se a korabéli zsidóknak nem volt benne a képzeletvilágában a (világ vége előtti) feltámadás.  Szavuk sem volt erre. Nem arról van tehát szó, hogy más eseményeket a vallási képzeletviláguk szerint feltámadásként értelmeznek, épp ellenkezőleg: találkoznak a feltámadás tényével, amely gyökerestül átformálja az addigi világképüket. Mindent újra kellett gondolniuk: az Istenről alkotott képüket, új szavakat kellett kitalálniuk korábban nem elgondolt dolgok leírására.

Néhány héttel később a megrettent apostolok ismét Jeruzsálemben vannak, az életveszélyes városban, és hirdetik, hogy Jézus él, ők találkoztak vele, ő Úr (isteni rang), az Atya jobbján ül és újra eljön ítélni élőket és holtakat. Az apostolok élete átalakul, másból sem áll, mint a feltámadás hirdetéséről, közülük mind, egy kivételével az életét adja a hitéért: vagyis, néhány héttel a tragikus események után elhangzik a húsvéti prédikáció, az örömhír, hogy Jézus él.

Következtetés:

Az örömhír és a kereszthalál között kellett valaminek történni, ami megmagyarázza ezt az átalakulást. Ez a feltámadás. (Mivel minden más magyarázat abszurditásba torkollik).

(Természetesen ha a csodák lehetőségét eleve kizárjuk, akkor a feltámadás nem jöhet szóba, de mivel Isten létezik, csodák is lehetségesek, ezért Jézus feltámadása nem képtelenség.)

Jézus istenségének bizonyítása bővebben itt:
http://katolikusvalasz.blogspot.de/2013/11/jezus-orult-hazug-vagy-isten.html 
  

Hogyan tovább?
Ha tetszett ez az írás, oszd meg, és vitasd meg barátaiddal!

Ha kérdésed vagy felvetésed van bármilyen hitbéli, hitvédelmi, filozófiai vagy erkölcsi kérdésben, tedd fel nekem a jobboldalon található menüben! Hátha tudom a katolikus választ!  

2014. december 5., péntek

A Mikulás megveri az eretnekeket?

A Mikulásról kicsit másképp... Van egy igaz történet, ókori iratok és ikonok által is rögzített, miszerint Miklós püspök arcon ütötte az eretnek Ariust az Első Niceai Zsinaton (325), és tettét utólag maga Jézus hagyta jóvá.

Eretnek: csúnya szó, nem kéne használni?

Az "eretnek" kategória ma is hivatalos jogi kifejezése az Egyháznak, és azokra alkalmazható, akik tudatosan, nyilvánosan és kitartóan valamelyik dogma/hittétel ellen foglalnak állást. Nyilván nem érdemes mindenkit leeretnekezni, akiről azt gondoljuk, hogy nem ért egyet velünk, de kellő körültekintéssel a fogalom alkalmazható és hasznos.

Az "eretnekség" kategória pedig egy-egy gondolatra vonatkozik, anélkül, hogy az azt tartó személy feltétlenül eretnek lenne. Ezzel is érdemes csínján bánni, mert az emberek azt fogják gondolni, hogy leeretnekezed őket, amikor te a gondolataikról beszélsz.

A múlt eretnekei, akik ekként vonultak be a történelembe: a leghíresebb közülük Arius. Bevallom nem lepődnék meg, ha valaki az "eretnek" szót vele kapcsolatban is sértőnek érezné, de ezzel már tényleg nem lehet, mit kezdeni... szóval marad így: Arius eretnek volt, mert megrögzötten eretnekséget prédikált és agitált; és az ajándékozó kedvű, jóságos Szent Miklós behúzott neki.

Arius eretneksége: Jézus, a Fiúisten istenségét tagadta azáltal, hogy az örökkévalóságát tagadta. "Volt egy idő, amikor a Fiú nem volt...". Jézust Isten legdicsőségesebb teremtményének tartotta és sok hívőt, papot és püspököt is félrevezetett. Természetesen politikai indítékai is voltak a követőinek. (Az akkori helyzet annyiban hasonlítható a maihoz, hogy ma például sokan a szexuális forradalom szekuláris agendáját (szabad szex, fogamzásgátlás, válás, egyneműek kapcsolata stb...) próbálják meg belopni az Egyházba és katolizálni).

St Nicholas Icon 2A Niceai Zsinaton:  melynek fő témája az arianizmus megvitatása volt (hogy Jézus Isten-e) ott volt Miklós püspök is az ortodox (igazhitű) oldalon. Amikor Arius épp az álláspontját taglalta, Miklós elvesztette a türelmét az eretnekségek hallatán, és (állítólag először szóban figyelmeztette, de aztán) arcul ütötte. Konstantin császár és a többi püspökök megriadtak az erőszak láttán és megfosztották Miklóst a püspöki jelvényeitől, a saját Biblia példányától és a palliumtól, majd zárkába csukták.

Ha a sztorinak itt lenne vége, aligha várnák ma a gyerekek a Mikulást, mert Miklós nem maradt volna meg példaként az emlékezetben.

Jézus és Mária: Hanem Jézus és Mária megjelentek a bunyózás miatt bezárt szentnek, és Jézus megkérdezte, miért van bezárva. Miklós azt válaszolta: "Mert szeretlek én Uram és Istenem".  Jézus és anyja erre visszaadták neki a palliumot és a Bibliát. A császár ennek hallatán visszahelyezte Miklóst, és a szent aláírása ott van az arianizmust elítélő niceai záródokumentumokon.

Ha holnap a gyerekek csokit és mogyorót kapnak a Mikulástól, vagy ha vasárnap a hiszekegyben kimondjuk azokat a szavakat „Isten az Istentől, világosság a világosságtól…”, amelyben minden keresztény hisz (nem csak a katolikusok), akkor adjuk hálát a heves vérmérsékletű püspöknek!

 

2014. december 2., kedd

Ferenc pápa a mennyországról és az Egyházról

Egyik múlt heti katekézisében Ferenc pápa arról beszélt, hogy az Egyház célja nem más, mint a mennyország.
Az Egyház a mennyország magja és kezdete, mondta, még ha ez nem is nyilvánvaló itt a földön, de majd az lesz, amikor eljön az idő.
Krisztus másodszorra is el fog jönni, az Univerzum átalakul, Isten új eget és új földet teremt és mindent betölt a létezés, az igazság és a szépség teljességével, az embereket pedig túlcsorduló boldogság várja Istenben.
Ez az Egyház valódi célja, ti. hogy elvezesse az embereket a mennyországba, emlékeztet beszédével a pápa, és az Egyház se nem öncél, se nem eszköz földi célok elérésére.
A Szentatya a szentek közösségéről is megemlékezet, az üdvözültek dicsőséges egyházának és a földön élők zarándok egyházának a közösségéről, az előbbi közbenjár és vezeti az utóbbit a mennyei haza felé.
A tisztítótűzről is szólt a pápa, ugyanis a földön élő Egyház feladata, hogy imádkozzon azokért, akik a purgatóriumban már csak arra várnak, hogy belépjenek az örök boldogságba
A pápa megjegyezte, az igazi különbség nem a megholtak és az élők között van, hanem azok között, akik Krisztusban vannak, és azok között, akik nincsenek őbenne, ugyanis Krisztus a végső boldogság titka.
A pápa végül Mária közbenjárását kérte, hogy segítsen nekünk jellé válni a testvéreink számára.
http://www.ncregister.com/daily-news/courage-film-stirs-dialogue-offers-new-direction-for-outreach/
 

2014. november 21., péntek

Sola Scriptura videó + kivonat (Székely János püspök úr)

Sola Scriptura jelentése: Csak az Írás, csak a Biblia Egyház nélkül
 
 
 
Kivonat:
  1. A Biblia mondatainak helyes kontextusa az Egyház. A Bibliát a Szentlélek sugallta, és ugyanez a Lélek él az Egyházban is. Az Egyház a konzseniális kontextus a Biblia számára.
  2. A Biblia nem az égből pottyant le, előbb volt Isten népe, mint a Biblia. A Biblia az Egyház gyermeke, az Egyház írta.
  3. Az Egyház ismeri föl, hogy mely könyvek valók a Bibliába. A könyveken nincsen címke, hogy "sugalmazott".
  4. A protestánsok maguk alatt vágják a fát, amikor a Szenthagyományt támadják, ugyanis ez a hagyomány hozta életre a Bibliát. Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában.
  5. Szent Iréneusz (115 és 150 között) tanítja, hogy az Egyház apostoli hite alapján kell értelmezni az Írást, mert a kettőben egy lélek működik, és nem lehet ellentmondás Biblia és Hagyomány között.
  6. A protestantizmus a természetes közegéből szakítja ki a Bibliát.
  7. Sola Scriptura: abszurd kísérlet, noha  Luther felháborodásának jogos alapja is volt.
  8. Luther sem tudja önmagában értelmezni a Bibliát, ő is hozza a saját "hagyományát", ez alapján ítélkezik a Biblia fölött, pl bizonyos könyveket önkényesen kivesz a Bibliából.
  9. Luthernek igaza van abban, hogy valódi veszély az, hogy az Egyház a Biblia fölé helyezkedik, és elfedi az örömhírt. Ennek oka viszont az Egyház bűnös tagjai, és nem a doktrína, a tanítás, amire Isteni garancia van.
  10. II. Vatikáni Zsinat le is szögezi egyrészt, hogy az Egyház nem áll a Biblia fölött, hanem azt alázatosan hallgatja és továbbadja, de sosem másítja meg (<- - -> ellentétben Lutherrel, aki elvett a Bibliából). Másrészt, az Egyház nem birtokolja a kinyilatkoztatás megértésének a teljességét, hanem a megértés teljessége felé halad (--> ez a gondolat a dogmafejlődésre utal, és nem használható fel a dogma levetésére).

2014. november 17., hétfő

Az úton levők szentsége és az elváltak

„Az Eucharisztia az úton levők szentsége, nem a tökéleteseké”, illetve eljött az irgalmasság ideje", hangzott el többször is a nemrégiben tartott szinódussal kapcsolatban ez a kétségtelenül igaz és szép gondolat. Ámde az Egyházat liberális (értsd: a tanításnak ellentmondó) gyakorlatok irányába noszogató hangok kórusa (elsősorban Kasper bíboros javaslata) miatt a kontextus hamis volt, és sok zavart keltett a hívek és a papok körében is.

Mit jelent „úton lenni” és mi jelent az „irgalom” autentikus (krisztusi) értelemben, különös tekintettel a második "házasságban" élők és az Eucharisztia szempontjából, ahogy az a szinódus kapcsán felvetődött? Elfogadhatjuk-e az ezzel való érvelést a Kasper javaslat által szorgalmazott változásokra (ti. hogy a második "házasságban" élő „úton levők" is szentáldozhassanak az „irgalmasság" nevében)? Hogyan gondolkodjunk az ekként tálalt „irgalmasságról"?
Ki van úton?
A fenti idézet természetesen igaz. „Az Eucharisztia az úton levők szentsége, nem a tökéleteseké.” Tényszerűen mind bűnösek vagyunk, és mégis ott van nekünk az Eucharisztia. Hogyan van ez?

Az Oltáriszentség vételének nem az általánosságban vett bűnre hajló emberi természet az akadálya, hanem a konkrét meg nem bánt bűnök. Ezért van az, hogy egy pedofil szenvedélybeteg gyónhat érvényesen és utána áldozhat, ha valóban megveti bűnét és eltökélten küzd ellene, de a saját hibából történt vasárnapi misemulasztást, vagy mondjuk a fogamzásgátlást bánni nem hajlandó 10 gyerekes anyuka se nem gyónhat érvényesen, se nem áldozhat.

Szándékosan erős a példa, hogy kijöjjön, hogy két különböző dologról van szó. Egy dolog a bűnre való hajlam: ez önmagában nem bűn, nem is kell megbánni, és megléte nem szentségi akadály. Egy másik dolog a konkrétan elkövetett bűnök: ezeket konkrétan bánni kell + okosan és minden erőnkből kerülni kell őket, különben ezek valóban szentségi akadályokká válnak. A példázott pedofil hajlammal küzdő ember úton lehet Jézussal, a 10 gyerekes anyuka viszont, ha úton is van, éppen Jézustól távolodik.
Az erős példától kicsit a hétköznapi felé mozdulva azt mondhatjuk, hogy a bűnre mindenki hajlamos, mindenki fog is elkövetni bűnöket, de vannak közöttünk olyanok, akik mégis szentek. Szentek lehetünk mind, a mai naptól kezdve, abban az értelemben, hogy átadjuk magukat apróbb és nagyobb bűneikkel együtt Istennek, és hagyjuk, hogy ő megtisztítson és megszenteljen minket. Ha mi próbáljuk magunka Isten parancsi szerint alakítani, és nem Istent parancsait próbáljuk a saját helyzetünk szerint átértelmezni. A hajlam adottság, de a küzdelem nem; a bűnös hajlam ezért kiesik a képletből, nem számít, míg a bűn ellen való küzdelem élet és halál - örökélet és örökhalál - kérdése.

A kasperi értelemben felfogott "irgalmasság" nem tiszta ebből a nagyon lényeges szempontból, ugyanis ebben a bűnre való hajlam és a konkrét bűnök kerülnek félrevezető módon összekeverésre. Ennek a különbségtételnek a hiánya olyan abszurd következtetésekhez vezethet az amúgy logikusan gondolkodó katolikusok fejében, mint például: Akkor áldozzon mindenki (bűnösök, protestánsok, buddhisták), hiszen mind úton vagyunk valamilyen értelemben? vagy: Ha az irgalmasság eme felfogása helyes és ha ez újdonság, akkor az Egyház ez idáig irgalmatlan volt?
Ezeket a gondolatokat vissza kell utasítanunk és ragaszkodnunk kell az igazság nevében a különbségtételhez általános hajlam és konkrét bűn között, amely szükséges például ahhoz is, hogy megmentsük „az úton levők szentségét” az abszurditástól. 

Úton Jézussal
Az imént tehát megállapítottuk, hogy a hajlam és a bűn összemosása a német bíboros „irgalmasságával” vegyítve oda vezet például, hogy bárki részesülhet az Eucharisztiában, vagy hogy II. János Pált irgalmatlansággal vádoljuk, még ha hallgatólagosan is (például az alábbi idézet alapján az egyik enciklikájából). A megfelelő különbségtétellel azonban minden a helyére kerülhet. Helyesen értve „az úton levők szentsége” a következőképpen fogható fel:

1)      Az Eucharisztia Communio, közösség.

2)      Közösség, de nem egymással vagy a felekezettel, hanem Jézussal.

3)      Az Eucharisztiából erőt merítünk, ez az úti eledelünk. Ha úton vagyunk, megkaphatjuk.

4)      Az út nem akármilyen út, hanem Jézus maga.

5)      Jézus útja az engedelmességen át a keresztre vezet. Majd dicsőségbe, de csakis ka ereszten át.

6)      Jézus azért halt meg a kereszten, hogy ha vele együtt mi is felvesszük a keresztünket, akkor vele együtt lehessünk a dicsőségében, pl. akkor is ha pedofil kísértések és bűnök, vagy más szörnyűségek vannak a rovásunkon.

7)      Aki viszont nem veszi fel a keresztjét az nincs úton Jézussal, például a bűnét nem bánó misemulasztó vagy fogamzásgátló ember.

8)      Aki nincs úton Jézussal, az nem áldozhat (és nem is gyónhat érvényesen).

A második „házasság”
A második „házasságban” élők (amennyiben él még az eredeti házastárs és az eredeti házasság érvénytelenségét nem lett jogerősen megállapítva) helyzetükből adódóan folyamatosan megtörik az eredeti házasságukat, ezért szentségekhez sem járulhatnak.

Az Egyház mindig az eredeti házasság helyreállításában próbáltja  segíteni a hívőt, és ha ez lehetetlen, akkor szűzies életmódra buzdítja az elváltat az új családjában, és ezek után válik lehetővé a szentgyónás és az Eucharisztia kiszolgáltatása.
Mindez nem változott meg Ferenc pápával vagy a szinódussal. Legutóbb 2014 október 22-én erősítette meg ezt a jézusi tanítást a Hittani Kongregáció II. János Pál szavait idézve:
Mindazonáltal az Egyház megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományát, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi szentáldozáshoz járulni. Ugyanis ők maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert állapotuk és életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít. De van e fegyelemnek egy különleges lelkipásztori indoka is: ha az ilyen embereket az Eucharisztiához bocsátaná, az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítására vonatkozóan tévedés és zavar támadna a hívőkben. A bűnbánat szentségében való kiengesztelődés – amely utat nyit az Eucharisztiához – csak azoknak engedhető meg, akik bánkódván amiatt, hogy megsértették Krisztus hűségének és Szövetségének jelét (a felbonthatatlan házasságot) őszintén késznek mutatkoznak arra, hogy a továbbiakban olyan életet élnek, amely már nem ellenkezik a házasság felbonthatatlanságával. Ez azonban valójában azt követeli, hogy valahányszor a férfi és a nő súlyos okok – pl. a gyermekek nevelése – miatt nem tehet eleget a szétválás követelményének, „vállalják magukra azt a kötelezettséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek, azaz tartózkodnak az olyan cselekedetektől, amelyek csak a házastársakat illetik meg”.[180] Familiaris Consortio enciklika 
 
Sajnos egyes papok a tanítás ellenében is "irgalmasnak" igyekszenek látszani, és egyes katolikus hívők pedig úgy érzik, hogy ez jár nekik. Ők azok, akikről Ferenc pápa a szinódust lezáró beszédében azt mondta, hogy előbb kötöznék be a sebet, mintsem hogy ellátták volna azt, ők leszednék Jézust a keresztről, hogy az emberek kedvében járjanak, ők tulajdonosként és nem szolgálóként tekintenek a „depositum fidei”-re, a katolikus hit letéteményére.
Aki ezzel kapcsolatban visszaélést tapasztal környezetében, az nyugodtan figyelmeztheti az illetőt (papot vagy hívőt), és ha továbbiakban is fennáll a szentségtörés, a püspökhöz is fordulhat.
 

Hogyan tovább?
Ha tetszett ez az írás, oszd meg, és vitasd meg barátaiddal!


Ha kérdésed vagy felvetésed van bármilyen hitbéli, hitvédelmi, filozófiai vagy erkölcsi kérdésben, tedd fel nekem a jobboldalon található menüben! Hátha tudom a katolikus választ!  


 
   

2014. november 7., péntek

A kereszténység boldogít?

Csak ha már értjük, hogy mind csődbe mentünk (mindössze egyesek ellen nem indult még el a csődeljárás), akkor rendelkezünk a megfelelő nézőponttal, hogy rákérdezzünk: a kereszténység boldogít-e.

A kereszténység boldogít? Az őszinte válasz sokak számára éppenséggel az, hogy a kereszténység megnyomorít. És ez igaz is bizonyos értelemben. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy a keresztényeket sajnálják azért, hogy keresztények, amíg a keresztények is sajnálják magukat ezért. A világ azért látja a kereszténységet korlátozó tényezőként, mert a keresztények közül túl sokan így élik meg.

A becsületes ateizmus – úgy gondolom – érthető módon tűnik felsőbbrendűnek, ehhez a hitevesztett, képmutató, és titokban, vagy épp leplezetlenül a világ boldogsága után sóvárgó kereszténységhez képest. Nem csoda, hogy a hitehagyás anti-csodája, amely a Kánában borrá változtatott vizet ismét vízzé, a kereszténységet pedig Krisztus-mentessé tette, nem kell a világnak – és igazából a keresztényeknek sem.

Ki emlékszik még arra, hogy miért is keresztény, azon túl, hogy ilyen családban nőtt fel, vagy sok értéket lát benne, vagy ilyen közösségbe jár? Ki emlékszik még arra, hogy a fejsze már a fák gyökerén van (Lukács 3.9)? Vagy tudjuk-e, hogy Jézus elsősorban bűnbánatra szólított föl, és az egyetlen fajta ember, akihez nem jött, akivel nem tud mit kezdeni, akit nem tud megváltani, az a bűnbánatra képtelen ember: a magukat igaznak tartó farizeusok (Lukács 5.31-32) – és a bűn létezését is letagadó posztmodern ember: azaz a mifajtánk? Ki tudja G. K. Chesterton egyszerűségével őszintén vallani, hogy azért keresztény, mert a bűneire akar megbocsátást nyerni? És ki emlékszik még arra, hogy a kereszténység igaz: hogy a feltámadás megtörtént?

A probléma, legalább részben, antropológiai: nem mindegy, hogy az embert – és önmagunkat – független, önmagában elégséges lényként kezeljük-e, vagy alapvetően függő és bukott lényként. Ez az utóbbi Jézus antropológiája, és ezért a keresztényeké is. A különbség pedig ég és föld – szó szerint: menny és pokol –, hogy magunkra ügyes majomként, vagy bukott gyermekként gondolunk. Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor örökösei is (Róm 8.17) – a majmok pedig majmok maradnak, bármennyire is ügyesek.

A kereszténység a bűnösöknek szól – azoknak, akik már tisztában vannak bűnösségükkel –, és nem az igazaknak, ugyanis „nincs, aki igaz volna, nincs egyetlen egy sem” (Róm 3,10; vö. Zsolt 14,3). A kereszténység az összetörteknek szól, tehát először össze kell törnünk: és amikor rájöttünk, hogy egyedül nem megy, végre Isten kegyelmére bízhatjuk magunkat – de nem előbb. Az elégedett kultúr-keresztényeknek, csakúgy, mint az elégedett ateistáknak először össze kell törniük: elégedetlen kultúr-keresztényekké és ateistákká kell válniuk, hogy a megváltás erőterébe kerüljenek – hogy felfogják egyáltalán, Jézus mit is kínál.

Csak ha már szembesültünk az igazi, vagyis a jézusi antropológiával, csak ha már beláttuk, hogy mind csődbe mentünk, mindössze egyesek ellen nem indult még el a csődeljárás, akkor rendelkezünk a megfelelő nézőponttal, hogy rákérdezzünk: a kereszténység boldogít-e? És a válasz igen.

Az Isten nélküli boldogság reménye felelőtlen álmodozás – ha van Isten, azért, ha nincs, azért. Viszont a reális reményvesztettség után megtudni, hogy Isten nemcsak igazságos, de kegyelmes is, és tökéletesen szerető: boldogság és szabadság. Egy gyermek boldogsága és szabadsága ez, aki tudja, hogy vigyáznak rá, és szeretik: méghozzá úgy, hogy a maga rosszaságával nem tudja elveszíteni ezt a szeretetet – vagyis úgy szeretik, miként egy gyermeket. És az örökségről, Isten országáról most még nem is szóltunk – azt talán föl se bírnánk fogni.

2014. október 23., csütörtök

Búcsú? Idén mindenképpen csinálj te is! - 13+ tudnivaló

Halottak napjához és mindenszentek ünnepéhez közeledve befrissítettem a búcsúkról szóló bejegyzésemet. Éljünk az Isten adta lehetőségeinkkel, hogy segítsünk az elhunytakon, épp úgy ahogy az élőkön is igyekszünk segíteni. Remélem az alábbi sorok segítenek megérteni, hogy mi is a búcsú, és miért fontos!


A búcsú nem más, mint a bűn következményének hivatalos jóvátétele mások helyett is akár.

1) Miért van szükség jóvátételre a bűnbocsánat után? Bővebben itt olvasható. Röviden: mert logikus, és mert bibliai. Ha ellopsz egy autót, nem elég megbánni, és az sem elég ha megbocsátanak, attól még vissza is kell adni, vagy ki kell fizetnie a bűnösnek, vagy valaki másnak a bűnös helyett. Ez nem csak a földi, emberi logika szerint magától értetődő, hanem a bibliai és így a mennyei logika szerint is. A búcsú bűnjóvátétel, nem összekeverendő a bűnbocsánattal.

2) A búcsút mások javára is lehet teljesíteni? Igen. Ugyan úgy, ahogy egy családtag vagy egy barát is fizethet helyetted kártérítést.

3) Miért "hivatalos" jóvátétel a búcsú? Azért, mert a Katolikus Egyház, Krisztus földi képviselete, ezt tanítja a Jézustól kapott jog alapján: "Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.

4) Nem hivatalos utak? Bármilyen ima, jó cselekedet, vagy önmegtartóztatás felajánlható másokért, de ha biztosra akarsz menni, akkor a búcsúkkal is élsz.

5) Másokat üdvözíthetünk a búcsúval? A megtérés, a hit és a bűnbocsánat elfogadása Krisztustól személyes aktusok. Ezekben épp úgy nem tudunk egymás helyett cselekedni, mint ahogy a hétköznapi életben sem tudunk döntéseket hozni mások helyett, akármennyire is jó lenne néha. Tehát az alapvető döntés személyes. Ezért nem lehet imával/búcsúval kihozni lelkeket a pokolból. Ha ők nem akarnak, akkor az Isten szerelmére sem fognak üdvözülni (mivel Isten nem zsarnok, hanem a szabad akarat szerzője).


6) Akkor mit használ a búcsú? Ugyan a bűnbocsánat személyes, a jóvátétel lehet közösségi. Személyes döntéseket nem tudunk mások helyett meghozni, ám ha a döntés megszületett (az Istennel való együttműködésről), akkor közreműködhetünk a jóvátétel elvégzésében, épp úgy, ahogy segíthetünk ebben az életben is másoknak kifizetni vagy helyrehozni a kárt, amit okoztak. Ez a búcsú. Bocsánatot kérni és a megadott bocsánatot elfogadni azonban nem tudjuk helyettük, ugyanis ezek jellegükből adódóan személyes aktusok.

7) Ez nem földi logika? De igen, ám a földi logikát is Isten alkotta, és minden ami jó ebben az életben, árnyéka valami még jobbnak a mennyben. Az, hogy tudunk segíteni egymásnak, jó itt is és mindörökké. A földi és az égi házasítása, mind az ész és mind a hit magalkuvás nélküli követése katolikus unicum.

8) Ha nem a pokolban lévőkön, akkor kiken akarunk segíteni? A búcsú a tisztítótűzben lévőkért ajánlható fel. A búcsú azoknak az Isten barátságában elhunytaknak hasznos, akiknek még alakulniuk, érniük és edződniük kell, hogy aztán készek legyenek az isteni boldogság emésztő tüzére. Ha valaki azt gondolná, hogy erre ő maga, vagy az elhunyt nagyszülők maradéktalanul készen állnak, akkor valószínűleg téved. Az Egyház a szentjeiről sem állítja, hogy ne lett volna szükségük halál utáni tisztulásra a mennyországba lépés előtt.

9) Honnan tudhatom, hogy az illető akiért fel akarom ajánlani a búcsút, még a tisztítótűzben van, vagy hogy nincs-e a pokolban? Hacsak nem egy kanonizált szentről van szó, nem tudhatod, hogy nincs-e még a tisztítótűzben, és azt senkiről sem tudjuk biztosan, hogy a pokolban van (erről nem kapott az Egyház kinyilatkoztatást). Így szinte bármely elhunytért ajánlhatsz fel búcsút. Ha neki mégsem volna rá szüksége, Isten majd a lehető legjobb módon használja fel az érdemeidet.

10) A búcsút nem pénzért árulja azt Egyház? Nem, és hivatalosan sosem volt pénzhez kötve, legfeljebb bűnös egyházi egyének/csoportok eltorzították az Egyház hivatalos tanítását. Sőt az egyház igen "olcsón" adja a búcsút, néhány ima, gyónás, áldozás, temető- vagy templomlátogatás... (lásd lentebb).
11) A búcsú nem valami maradi dolog? Mi van, ha nem hiszek benne? A búcsúk hatékonysága kinyilatkoztatott isteni igazság, amit minden katolikusnak hinnie kell, különben nincsen egységben az Egyházzal, így Jézussal sem, és szentségekhez sem járulhat. Itt megjegyezném, hogy ezer kérdés sem ér fel egy kétellyel. Az, hogy nem értünk egy-egy dolgot, nem jelenti, hogy hitetlenek vagyunk - a kérdéseket lehet tisztázni. Ha viszont a tisztázatlan kérdéseid miatt kijelented, hogy nem hiszed a búcsúkat, akkor a Szent Anyaegyházban kételkedsz, ami viszont már hitetlenség. A teljes hithez nem kell mindent érteni, viszont minden, amit a Katolikus Egyház hisz, a hiveinek is hinnie kell, ezt jelenti katolikusnak lenni.

12) Ez nem vak hit? Nem, mert a katolikus hit mindenestül ésszerű (bővebben itt és itt).

13) A búcsú benne van a Bibliában? Hát persze. Bővebben itt.


Hogyan tovább?


Ha tetszett ez az írás, oszd meg, és vitasd meg barátaiddal!

Ha kérdésed vagy felvetésed van bármilyen hitbéli, hitvédelmi, filozófiai vagy erkölcsi kérdésben, tedd fel nekem a jobboldalon található menüben! Hátha tudom a katolikus választ!  



Az alábbiakban pedig egy jó összefoglalás az aktuális búcsú lehetőségekről:
Teljes búcsú halottakért, Írta: Dr. Kovács Gábor, 2011. június 15. szerda

Mindkét búcsú, amit említek, csak a halottakért felajánlható teljes búcsú.

A) Mindenszentek
Aki a temetőt ájtatos lélekkel meglátogatja és legalább lélekben imádkozik a meghaltakért, november 1-től 8-ig bezárólag mindennap teljes búcsút nyerhet.
Természetesen a szokásos feltételekkel: gyónás, áldozás, imádkozás a pápa szándékára. (A pápa szándékára elegendő egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet imádkozni. Egyetlen gyónás elegendő mind a nyolc napra.)

B) Halottak napja
Aki halottak napján meglátogat egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhet a szokásos feltételekkel. A templomlátogatás magában foglalja egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozását a meglátogatott templomban. A szokásos feltételek ugyanazok, mint fent. Ugyanez a búcsú elnyerhető Mindenszentek ünnepén, valamint a Halottak Napját megelőző vagy követő vasárnapon is.

Ügyeljünk a következőkre:
1.) A templomlátogatáskor imádkozandó Miatyánk és Hiszekegy nem teszi fölöslegessé a pápa szándékára imádkozandó Miatyánkot és Üdvözlégyet. Két különböző dologról van szó. Ezt majdnem minden templomi hirdetésben összekeverik.
2.) Míg a temetőlátogatással mindennap újabb teljes búcsút nyerhetünk, a Halottak Napján templomlátogatással nyerhető teljes búcsú egyszeri, vagyis ha elnyertük Mindenszentek napján, már nem nyerhetjük el Halottak Napján.
3.) Naponta csak egyetlen teljes búcsú nyerhető. Tehát vagy az egyik lehetőséggel élünk, vagy a másikkal, mindkettő nem eredményezhet teljes búcsút. Részleges búcsút igen.
Szükségesnek tartottam ezeket szabatosan leírni, mert állandóan keverik az információkat. Megdöbbentő számomra, hogy akik pontosan ismerik a segélyeket és adókat, azok milyen nehezen jegyeznek meg egyházi adatokat (pl. hogy mikor vannak a kötelező ünnepek, pedig csak három van).

Indítsuk föl a szándékot, hogy minden lehetséges búcsút el akarunk nyerni áhítatgyakorlatainkkal, és a továbbiakban ne a Miatyánkokat számláljuk, hanem igyekezzünk minél jobban megfelelni Isten akaratának életünkkel. Valóban teljes búcsút ugyanis kizárólag az nyerhet, aki teljesen mentes minden rendetlen vágytól. Ettől pedig igen messze vagyunk. Ezért általában részleges búcsúkat nyerünk.
Ne sokat foglalkozzunk a magánkinyilatkoztatásokból származó túlvilági információkkal, t.i. hogy ha ezt meg azt csinálod, ennyi meg ennyi lélek sétál ki a tisztítótűzből. Ezek megbízhatatlanok.

http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/tanitas-atyak-tanito-testverek/454-teljes-bucsu-halottakert

2014. október 19., vasárnap

Jó hírek: a családszinódus mérlege

Korábbi jó hírek.

Sokat elmond a szinódusról, hogy a hét elején a mindig megfontolt Jimmy Akin is úgy foglalta össze a szinódus pozitívumait, hogy az atyák visszautasították és erősen kritizálták a szinódus félidős jelentését. Majd egy újabb jó hír volt csütörtökön, hogy az atyák szembeszálltak a főszervező Baldisseri bíboros akaratával, ti. hogy a kiscsoportos beszámolók eredményei titkosak maradjanak - így végül mégis nyilvánossá tették őket.

Nem egészen értem a fentieket: mik ezek a feszültségek? Furcsa ez a szinódus.

Valóban furcsa, hogy mást ne mondjunk!

-        Az első furcsaság még 2013 februárjából az volt, hogy (az azóta hazugság gyanújába keveredett) Kasper bíboros liberális véleménye az újraházasodottak megáldoztatásával kapcsolatban nagyon erősen tematizálta a szinódust, és a hagyomány talaján álló katolikus ellenvélemények, akár más bíborosoktól is, úgy voltak beállítva, mintha a pápát támadták volna.

-        A második furcsaság az volt, hogy a szinódusi atyák előre beküldött szónoklatait nem tették nyilvánossá, majd a médiát teljesen kizárták a szinódusról. A sajtó egyedül a liberálisan elfogult hivatalos összefoglalóból értesülhetett a fejleményekről. Így nem lehetett tudni az atyák valódi véleményét, és a vélemények arányát. A kifelé privátban megszólaló bátor zsinati atyák pedig magányos, retrográd kövületekként lettek prezentálva (többek között Kasper bíboros által), akik félelemből és politikai megfontolásból cselekszenek, és nem a többséget képviselik.

-        A harmadik (és ezt már nehéz mindössze furcsának nevezni) a hétfőn kiadott Vita utáni jelentés volt, melyet a hithű katolikusok arculütése és elárulása volt. Szerencsére a szöveg azonban nem csak tartalmilag volt rossz… de ebben a pontban vegyük csak a tartalmat. A 6000 szavas szöveg nélkülözi a szentírási utalásokat és az Egyház Szenthagyományát szinte teljesen referencia nélkül hagyja. Azt az érzést kelti, mintha eddig az Egyház, a tanítás és a szentatyák nem lettek volna irgalmasak és szeretőek, és az irgalmasság csak most kezdődne(!?!?). A dokumentum annyira a különleges helyzetekre koncentrál (homoszexualitás, újraházasodás...), hogy közben elfelejti megerősíteni a rendezett állapotú katolikus családokat és nehézségben élő, de hithű egyéneket (pl. magányt vállaló elváltakat vagy tisztaságban élő partnereket), akik áldozatok árán is hűségesen élnek Jézus evangéliumához. Konkrétan pedig a szöveg megkérdőjelezett és szembement lefektetett és véglegesen lezárt katolikus tanításokkal: például, amikor arra szólít fel, hogy (a katolikus közösségek) értékeljék a homoszexuális identitást (bizony, a szöveg szerint nem csak a személyt kéne tisztelni a homoszexuális vonzalmak ellenére is, hanem az identitást magát!?!). Továbbá a szöveg egyértelműen elfogult volt az újraházasodottak szentáldozáshoz engedése iránt is. A liberálisok éljeneztek, és minden okuk meg is volt rá.

A hithű katolikusok pedig csak néztek, hogy ez volna szinódusi atyák véleménye? Ennyire nem ismerik, és nem szeretik a gyönyörű katolikus tanítást a család és a szentségek dolgában? Minden méltatlankodás és felháborodás indokolt volt. Hogy csak bíborosokat idézzek:

o   Burke bíboros: „Remélem, hogy ez a dokumentum teljesen figyelmen kívül lesz hagyva”. „Nem katolikus”.

o   Napier bíboros: „Nagy szomorúságot okozott az atyák között”. „A helyzetünk javíthatatlan”. „A sajtó előbb kapta meg a dokumentumot, mint mi”.

o   Pell bíboros: „A felszólalók háromnegyede szembeszállt a jelentéssel”. „Radikális liberalizmus irányába mutat, amelynek a gyümölcseit láthatjuk más felekezeteknél”.  

o   Gadecki bíboros: „Azt a benyomást kelti, mintha az Egyház kegyetlen lett volna eddig, és az irgalmasság csak most kezdődne”.

-        Egyéb problémák a Vita utáni (félidős) jelentéssel. Szerencsére az is elég hamar kiderült, hogy svindliről van szó. A jelentés legbotrányosabb „homoszexuális szakaszait” Bruno Forte püspök írta, és a dokumentum nem a szinódusi atyák véleményét, de még csak nem is a vitát, hanem Forte magánvéleményét tükrözte. A tartalmi csaláson kívül más trükk is volt: a jelentést úgy adták közre a médiának, hogy a szinódusi atyák előtte rá se pillanthattak.

-        Az ötödik nem túl szimpatikus húzása szinódus szervezőinek az volt, hogy a jelentés után következő kiscsoportosan megfogalmazott javaslatokat szintén megpróbálták eltiltani a nyilvánosság elől, valószínűleg azért, mivel ezek jogos kritikával illették a liberális álmokat idéző félidős jelentést. Ez ellen lázadt fel az egész testület, hála Pell és Erdő bíborosok bátor kezdeményezésének. Baldisseri bíborost kénytelen volt engedni, és a dokumentumok nyilvánossá váltak.

Remélem ezek érthetőbbé teszik, miért is olyan furcsa ez a szinódus, hogy mik a feszültségek, és hogy miért  számít (sajnos) jó hírnek az, ha a szinódusi atyák szembeszállnak a szinódus szervezőivel.

A tegnapi nap híre egyrészt az, hogy megszületett a végső vitairat, és szavazás alapján a végső jelentés is, a Relatio Synodi.

A végső vitairat a kiscsoportos korrekciók alapján már nem tartalmaz a katolikus hittel össze nem egyeztethető véleményeket. Rendkívüli módon, az atyák minden egyes bekezdésről külön szavaztak, és a korábban botrányt okozó homoszexualitással és az újraházasodottak áldozásával kapcsolatos paragrafusok átdolgozás után sem kerültek bele a végső jelentésbe. 

A záró jelentés a Szentírásra alapoz és a hagyományból is merít, valamint prominens helyen tárgyalja a rendezett állapotú katolikus családok értékeit és megköszöni nekik az áldozatos példamutatást.

A jelentés üzenete bizonyos pro-life és katolikus családvédő egyesületek szerint továbbra sem elég határozott ahhoz, hogy helyrehozza a félidős jelentés által okozott károkat.
Pope Francis talks to prelates as he arrives at the morning session of a two-week synod on family issues at the Vatican, 18 October 2014

Ferenc pápa szólt!

Szintén rendhagyó módon a sajtótájékoztatón Ferenc pápa záró beszéde is nyilvánosságra lett hozva. (Úgy látszik a transzparenciát követelő sajtó hangja elérte a vatikáni füleket). A beszéd figyelemreméltó abban, hogy a pápa kiemeli az Egyház hagyományát és tévedhetetlenségét, amennyiben az karizmái szerint dolgozik és hoz döntést. A pápa magáról, mint Isten szolgálóinak a szolgálójáról beszélt, akinek minden személyes elgondolását félre kell tennie, noha Krisztus akaratából a pápa minden hívő tanítója, és nála van a teljes és legfelsőbb hatalom az Egyházban.

A pápa ellentétpárokban beszélt a „tradicionalisták” és „a liberálisok - progresszívak” kísértéseiről is, hangsúlyozván azt, amit már korábban is mondott: ti., hogy nem lehet a törvényben megkövülni, hanem irgalommal keresni kell a módot arra,hogy szeretetben elvezessünk másokat Isten és a törvény szeretetére; hagyni kell, hogy Isten meglepjen minket!
De a pápa ezúttal azt is kiemelte, hogy a szinódusi atyák kísértései között ott volt a „romboló jótékonyság” is, azoknál, akik előbb kötöznék be a sebet, mintsem hogy ellátták volna azt, akik leszednék Jézust a keresztről, hogy az emberek kedvében járjanak, akik tulajdonosként és nem szolgálóként tekintenek a „depositum fidei”-re, a katolikus hit letéteményére.

Hogyan tovább?

A szinódus hozadéka most egy éven keresztül téma lesz a felkészülés jegyében a 2015-ös család szinódusra, melyet már egy valóban végső testületi javaslat és egy pápai buzdítás is követ majd. Mit tehetünk addig is? Mindenekelőtt imádkozzunk az Egyházért, a papjainkért, a püspökeinkért és a szentatyáért. Informálódjunk alaposan, és utána, ha fontosnak érezzük, jogunk van (canon 212) felkeresni a püspökünket a kérdéseinkkel és aggodalmainkkal.    

Ha tetszett ez az írás, oszd meg, és vitasd meg barátaiddal!

Ha kérdésed vagy felvetésed van bármilyen hitbéli, hitvédelmi, filozófiai vagy erkölcsi kérdésben, tedd fel nekem a jobboldalon található menüben! Hátha tudom a katolikus választ! 

2014. október 16., csütörtök

Erdő bíboros a nap hőse?

Nem szeretem az aktualitásokat, de most mégis fontos írni róla:

Ferenc pápa családszinódusa ezúttal egy pozitív botránnyal örvendeztetett meg minket.
Nem rég zárultak le a szinódus második szakaszát képező kiscsoportos megbeszélések (Circuli Minores), melyeknek írásos konklúzióit egy mai, váratlan bejelentés értelmében a szervezők visszatartották volna a nyilvánosságtól. A bíborosok kollektív véleményének eltitkolása, azt a célt szolgálhatta volna, hogy a szinódusi testületet és a nyilvánosságot is kész tények elé állítsák a végső dokumentummal. A botrányos félidős  Vita utáni jelentést is sebtében publikálták: a sajtó előbb látta a bíborosok által át sem tekintett félidős jelentést, mint maga a testület. 

Mindez azért jelentős, mert a félidős jelentéssel a bíborosok túlnyomó többsége nem értett egyet, nem ismerték el, mint a testület véleményét, sőt olyan gondolatokat is felfedeztek benne, amelyekről szó sem esett a vita alatt.
A kiscsoportok ennek megfelelően alaposan megkritizálják a nem őket képviselő jelentést. Egy gyöngyszem a B angol nyelvű csoporttól: "[...] ha egy fiatal elolvassa a [félidős] jelentést, az leginkább elveszi a kedvét a keresztény házasságra való vállalkozástól".

De hogyhogy mégis lehet tudni, mi van a kiscsoportok dokumentumaiban???
Nos azért, mert Erdő bíboros (mások szerint Pell bíboros) magukhoz ragadták a szót, és követelték, hogy amennyiben a Vita utáni jelentés nyilvános lett, akkor a kiscsoportok dokumentumai is legyenek azok.

Baldisseri bíboros (a képen) megismételte a döntést, miszerint a dokumentumok titkosak maradnak. De ekkor már késő volt. Egymás követték a felszólalók, és kikérték maguknak a szinódus körüli manipulációt. Végül a sajtóért felelős Lombardi sajtószóvivő helyben hagyta a szinódus transzparenciára törekvő akaratát.

Köszönjük bíboros urak, hogy a sarkukra álltak!

A csalódott "főszervező"
 

Burke bíboros a szinódusról – Az Igazság szolgálói vagyunk!



A nyílt párbeszéd nevében, ahogy Ferenc pápa kérte:

 
Sajnálatos módon a szinódus bizonyos eseményei indokolttá teszik, hogy az Egyház tanításához hű bíborosok külön interjúkban adjanak hangot súlyos aggodalmaiknak és erős kritikájuknak. Burke bíboros nincs egyedül, de erről majd később. Az alábbi interjú október 10-én készült, a botrányos 13-i Vita utáni jelentés közlése előtt. Erről is majd később. Aki teheti és ért angolul, hallgassa meg Burke bíborost, aki a szelíd, de határozott pásztorként szól a történésekről.   
  

 
Az interjú tömörített vázlata: 

Volt némi tétovázás önökben, amikor Kasper bíboros februári megnyilvánulásaival ellentétben készültek állást foglalni egy könyv formájában (Megmaradni Krisztus igazságában címmel), azért mert a pápa dicsérte Kasper bíboros gondolatait?

Nem, mivel az, amit Kasper bíboros mondott egy lejtőn indítana el minket, hiszen a véleménye ellentétben áll az Úr szavaival, ellentétes az evangéliummal. Sokan voltak, akik határozottan felszólaltak ellene.


Ki támogatja Kasper bíboros álláspontját?

Nem igazán tudom, én úgy érzem, hogy a sajtó adja alá a lovat. Kasper bíboros sokat utazott és beszélt, hogy népszerűsítse az álláspontját. 

Kasper bíboros elég világosan kijelentette, hogy az az ellenállás, amelynek ön is része, semmi más, mint politika, és hogy, idézem: „Ezt a politikában szokták így csinálni, nem az Egyházban”. Meg van lepve a szervezett ellenállástól (az öt bíboros által írt, fent említett könyvre utalva).

Az Igazság szolgálói vagyunk. Ez nem politika. A könyv nem polemizál, nem egy ideológiát szolgál. … A cím Szent II. János Pál Familiaris Consortio c. enciklikájából van: Megmaradni Krisztus igazságában. Amikor Kasper bíboros előadta az ötleteit, reakciókat kért, mi meg összeültünk, és válaszoltunk neki. A könyv nagyon tudományos, mindenre kitér a témában, és semmi mással nem foglalkozik, mint a katolikus tanítással. Nem is értem, hogyan vádaskodhat azzal, hogy ez politika, vagy összeesküvés. …


Rátérnék néhány konkrétumra az ön esszéjéből. A pápa maga is lebegtette egy második „házasság” lehetőségét. Az ortodox egyház gyakorlatáról beszélt, hogy ők adnak még egy esélyt. Mik az Ön gondolatai erről? Ez egy járható út?

Az Úr szavai erről, amikor a farizeusok megkérdezték,mivel Mózes megengedte a válást, az hogy „ kezdetben nem így volt”, arra utalván, hogy a házasság felbonthatatlan a természeti törvény szerint. „Aki elhagyja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el”. Ez az üzenet annyira világos volt, hogy az apostolok utána azt mondták, „akkor jobb meg sem házasodni”, mire Jézus emlékeztette őket, hogy azoknak, akiket házasságra hívott meg az Úr, a kegyelmet is megadja.

Ha házas vagyok, akkor számomra nem lehetséges mással is összeházasodni, hiszen a házasság felbonthatatlan és egy életre szól. „Adni még egy esélyt” – nem is tudom, ez mit jelenthet. Mire? Nincs értelme. Amíg házas vagyok, addig a hivatásom az, hogy életem végéig hűséges legyek. Ők meg második esélyről beszélnek…

Nagyon érdekes, hogy az ortodoxok közül semelyik vezető nem jött elő azzal, hogy gratuláljon Kasper bíborosnak a véleményéért. … Ez nem olyan fantasztikus ötlet, mint amilyennek beállítják.


Amikor Jézust idézte az imént, szinte hallottam Kasper bíboros szavait, ahogy az egyik interjújában kijelentette: „Nem lehet egy szakaszt kiragadni a Bibliából és abból mindent levezetni. Az Egyház gyakorlata változhat. Szerintem itt teológiai fundamentalizmussal állunk szemben, és ez nem katolikus”. Az ön válasza?

Ha nem vesszük komolyan az Úr minden szavát, akkor nem tudom többé, kik is vagyunk mi. Biztos, hogy nem az Úr misztikus teste többé. Másodszor szembeállítani a pasztorális gyakorlatot a doktrína [tanítás] igazságával, na ez az ami nem katolikus. Minden gyakorlat valamely hitigazságot vagy szent valóságot szolgál. Őrzi azt, vagy felmutatja. Ezért olyan az egyház gyakorlata, amilyen. Ha ragaszkodni a házasság felbonthatatlanságának igazságához fundamentalista dolog, akkor boldogan vállalom, hogy fundamentalista vagyok.

Kasper egy irgalmas megoldást javasol: „Elvált és újraházasodott emberek keressenek egy jó papot, aki kíséri őket az úton, és ha ez a második polgári házasság szilárd, akkor az útmutatás időszaka lezárulhat egy szentgyónással és szentáldozással”. Mi a baj az irgalmas javaslattal?

A baj az irgalmas javaslattal az, hogy figyelmen kívül hagyja az igazságot. Én is kísérem elvált újraházasodott párok életét, ahol nem volt lehetséges kilépni az új kapcsolatból, mondjuk gyerekek miatt, és segítettem nekik tiszteletben tartani a korábbról meglévő házasság valóságát, és szűziesen élni az új kapcsolatban. Ez a cél végső soron. Mi értelme volna azt hazudni nekik, hogy őket nem köti a korábbi házasság hűsége?

Az irgalmas javaslat az, hogy egy gyónás és áldozás után rendben van a második házasság. De mit árul ez el a korábbi házasságról? És mi a státusza a második házasságnak, amiről Kasper bíboros is azt mondja, hogy „elfogadhatatlan, de mégis meg kell engednünk”?

Sokszor eszembe jutott már ezzel a témával kapcsolatban, hogy legalább az önellentmondások kerülésében egyet kéne értenünk… A második akkor most házasság vagy nem? Nem lehet házasság is meg nem is. És önnek is jó a kérdése: Kasper bíbroso az egyik félre koncentrál, de ezt a felet egy házastárs és gyerekek is köthetik. Mit árul ez el nekik, vagy az őket egy családként ismerőknek? Azt hogy az Egyház igazából nem törődik a házasság felbonthatatlanságával. Igen, tanítja a házasság felbonthatatlanságát, de amikor úgy adódik, akkor ellentétesen lehet cselekedni. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. És nem jó az illetőnek sem, ha adunk egy kiutat, vagy egy második esélyt, vagy nevezd, ahogy akarod, mert az üdvösséghez vezető út az ő számára ebben a tragikus helyzetben az, ha hű marad.


Néhány szót, hogyan megy ez az érvénytelenítés, vagy helyesen, az érvénytelenség kimondása?

Igen, semmit nem érvénytelenítünk abban az értelemben, hogy volt egy házasság és azt megszüntetjük. Az érvénytelenséget abban az esetben mondjuk ki, ha biztosak vagyunk abban, hogy eleve nem is volt házasság.


Nos Kasper bíboros ezt egy „kánonjogi konstrukciónak” nevezte, „ami nem más, mint a katolikus válás”. Szerinte ez őszintétlen.

Ez nagyon bántó, mert ez az eljárás évszázadok alatt kristályosodott ki, tiszteletben tartja a házasság igazságait, nagyon összetett, szép eljárás… Békét hoz, mert igazságos és az emberek megértik.

Igaza van a bíborosnak abban, hogy az eljárás nem isteni törvény, de végső soron mégis téved, mert az viszont isteni törvény, hogy az egyháznak legyen egy megbízható eljárása arra, hogy magabiztosan tudja semmisnek nyilvánítani a valóban nem létező házasságokat, és mindezt a házasság védelmében. 

És az igazságot is védi ez.

Természetesen. Most arról beszélnek, hogy majd az újraházasodott ember elmegy a plébánosához. De melyik pap venné magára egy ilyen döntés terhét? Jó lelkiismerettel egy sem. …

A jelenlegi eljárásban kötelező másodfokon is megvizsgálni az ügyet, és ez azért nagyon fontos, mert így mehetünk biztosra, illetve az első fokon ítélőknek vigasztaló lehet, hogy a másodfok ellenőrzi a munkájukat. … 

Szóval egy gyorsított eljárás rossz ötlet volna?

Nagyon veszélyes. Amikor házasságokról van szó, akkor nem érhetjük be a közepes bizonyossággal. Teljes biztossággal kell látni, hogy van-e érvényes házasság. A procedúra komplex, valóban. Épp annyira komplex, mint a helyzetek, amik elvezetnek egy házasság zátonyra futásáig. 


Fontos még elmondani azt is, hogy ha baj van [érvényes házasságot mondanak ki érvénytelennek, vagy valaki számára nem elérhető a lehetőség, hogy kivizsgálják az ügyét], akkor a baj nem magával az eljárással van, hanem az emberekkel, akik lefolytatják azt. Ezért kell jó kánonjogászokat képezni. És sok helyen remekül működik a bíróság.

Beszéljen nekem a szinódusról. Kasper bíboros elég egyértelműen a nyitás, a tabuk ledöntésének idejéről beszélt. Zavaró ez  vagy ahogy a média ezt prezentálja?


XVI. Benedek beszélt arról, hogy a II. Vatikáni Zsinatnak is két interpretációja lehetséges, az egyik a kétezer éves apostoli hagyomány kontextusában történik, a másik szakít ezzel. Ez utóbbi nem katolikus, mert az Egyház egy organizmus. Ezen a szinóduson egyszerűen nem szabad előszedni olyan kérdéseket, amelyeket már megfelelő módon megtárgyaltunk, és végleg lezártunk. A meglévő tanításokat újra felmutathatjuk, de nem lehetséges – és remélem nem ez lesz a vége -, hogy újratárgyaljuk a fogamzásgátlás kérdését például a Humanae Vitae enciklika után, mely az Egyház változatlan tanítását rögzíti. Ugyanígy az emberi szexualitás terén, hogy újra tárgyaljunk természetükből fakadóan rossz cselekedeteket, mint például a szexuális kapcsolat azonos neműek között. Remélem, hogy ezek fel se jönnek [hát, feljöttek… ford. megjegyzése].

Pedig ezekről beszélnek: meleg családok, szivárvány családok, fél és másfél családok…

A szinódusnak a családról kell beszélnie, ahogy Isten megalkotta azt, és ha a szinódus ezt erősíti, akkor segíthet azoknak a családoknak, amelyek nem igazak, bűnben vannak. Ekkor fogják ők meglátni a reményt, amire szükségük van. Ha két egynemű ember férjként és feleségként él együtt az mindig és mindenütt rossz, önmagában rossz. Nem építhetjük ezt be a család felfogásunkba. A házasság igazságát kell felmutatnunk, mely megtérésre hív. Nem is tudom mi az a szivárvány család.    
….



Hogyan tovább?

Ha tetszett ez az írás, oszd meg, és vitasd meg barátaiddal!

Ha kérdésed vagy felvetésed van bármilyen hitbéli, hitvédelmi, filozófiai vagy erkölcsi kérdésben, tedd fel nekem a jobboldalon található menüben! Hátha tudom a katolikus választ!