2014. június 25., szerda

Gondolkodásgátló: csak katolikusoknak!

Amikor arról esik szó, hogy a katolikusoknak mindent el kell fogadniuk, amit az Egyház hit és erkölcs dolgában tanít, felvetődik a kérdés:
                                és GONDOLKODNI TILOS???
Mintha az Egyház amolyan gondolkodásgátlóként működne a hithű katolikusok számára. Mi igaz ebből?

1) Fordítsuk meg a dolgot, és máris elfogadhatóbban fog hangzani demokratikus előítéleteink ellenére is: aki hiszi a katolikus tanítást, az számít katolikusnak. Na, így ugye, hogy egész ésszerű! Ugyanúgy ahogy nem lehetsz materialista anélkül, hogy a materializmust igaznak gondolnád, nem lehetsz katolikus sem anélkül, hogy a katolicizmust igaznak gondolnád.

2) Tiltásról szó sincs, de a nonszensz azért kerülendő! Nem azért kötelező elfogadni a tanítást, mert valaki katolikus (ez volna a nonszensz), hanem azért lesz valaki katolikus, mert igaznak gondolja a hitet.

3) Gondolkodásgátló? Ellenkezőleg: az első kérdés, ami lelkiismereti kötelessége minden katolikusnak és minden nem katolikusnak is, aki megítéli az Egyházat, hogy IGAZ-e a katolicizmus.

4) „Igazság vallási kérdésekben!?!?” – kérdezik manapság sokan - „A vallás relatív és személyes, és a hit egy spirituális tevékenység, nem de?” Nem, legalábbis a kereszténység esetében nem az - nem elsősorban legalábbis. Az objektív valósága [i] Isten létezésének, [ii] a Fiú megtestesülésének és [iii] fizikai feltámadásának mind előfeltételei a hitnek. Ha ezek nem objektíven igazak, ha a hit csak spirituális tevékenység, akkor a kereszténység kamu.

5) „OK, tegyük föl, hogy a tanítás igaz, de még ha ez így is volna, egy hívő aligha lehet tisztában az Egyház teljes tanításával. Nem lehet az egész tanítást számon kérni mindenkin”. Valóban, de a bizalmat igen! A hit nem kizárólag intellektuális tevékenység (noha sokkal inkább az, mint azt a kortársak hiszik), hanem bizalomból fakadó ráhagyatkozás is. Ugyan úgy, ahogy Jézusban is lehet hinni, mielőtt mindent megértenénk a tanításából, az Egyházban is lehet hinni, ha egyetlen-egy dolgot belátunk. 

6) Ez az egyetlen kikerülhetetlen kérdés minden katolikus számára, az hogy az Egyház-e az a , amire mindent érdemes föltenni? Ha nem, akkor az illető azt kell, hogy gondolja, hogy hazugságon kapta az Egyházat (mivel az Egyház azt tanítja magáról, hogy ő az a ).



7) Miért is érdemes az Egyházra mindent föltenni? Mert Jézus ezt mondja:  "Aki titeket hallgat, engem hallgat". És ezt is mondja: "Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve"Tehát az egész Jézus hitelességén, tekintélyén, vagy ha úgy tetszik tévedhetetlenségén múlik. Ésszerűtlenség volna hallgatni rá?

8) Viszont ez azt is jelenti, hogy az Egyháznak (hit és erkölcs dolgában) mindig igaza van, így épp a tanítások között való válogatás az, ami ésszerűtlenségnek bizonyul.

9) Tehát a hit egy csomagban érkezik hozzánk, és mi nem válogathatunk. A tanítás nem elmét, hanem adat: nem kérdés, hanem kiindulópont. Ám ez aligha zárja ki a gondolkodást. 

10) Ha valakinek pedig őszinte aggályai vannak az Egyház hitletéteményét illetően, annak a továbbkeresés a lelkiismereti kötelessége (az adatok vizsgálata), nem Jézus tanításának a meghamisítása, csak azért hogy ő továbbra is katolikusnak mondhassa magát.

11) A gondolkodásgátló nem a Katolikus Egyház, még ha egy kész igazságcsomagot is kínál, hanem az a kortárs szekuláris dogma, mely szerint az élet nagy kérdéseiben (vallás, az élet értelme, értékek, erkölcs stb) nincs objektív igazság: nincs jobb és rosszabb válasz, hanem minden válasz egyformán szubjektív preferenciák függvénye. 

12) A szubjektivizmus filozófiája az igazi a gondolkodásgátló méreg, amiben már nem az első generáció nyomorodik meg. Meg lehet kövezni az Egyházat azért, amiért vallási kérdésekben is a logika és a bizonyítékok fontosságát hangsúlyozza, de ez aligha lenne felvilágosult és ésszerű dolog!

2014. június 20., péntek

2014. június 13., péntek

Mi az, amit a tudomány nem tud?

Fanatikusok szerint a tudomány mindenható: „ha most még vannak is kérdéseink, a jövőben mindent meghódítunk a tudomány által!" Ám a tudománynak megvannak a korlátai.

Ezeket a korlátokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül anélkül, hogy magát a valóságot ne hagynánk figyelmen kívül. A tudósok korunk új prófétái: ők mondják meg, hogyan éljünk, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, milyen irányba változtassuk meg a társadalmat, miben higgyünk stb., és ez rendben is van egy bizonyos pontig – a tudománynak szólnia kell minden kérdésben, amiben csak illetékes.

Ám a tudomány is lehet bálvány, és a tudósok lehetnek hamis próféták – sokak vesztére, akik hisznek nekik –, ha megfeledkeznek azokról a titkokról, amiket a tudomány nem felfedez, hanem előfeltételez. Ezek azok a dolgok, amikre a tudósok rá sem kérdezhetnek a tudományos módszerrel anélkül, hogy magát a módszert ne kérdőjeleznék meg – vagyis magát a tudományt. Márpedig az, aki a tudományt abszolutizálja, ezt teszi – saját magát lövi lábon –, és végső soron a tudományt érvényteleníti.


Mérés és eredmény
Szóval mi az, amit a tudomány nem tud? Hát sok minden, amit még fel kell fedezni, vagy meg kell érteni… Természetesen. Ám vannak olyan dolgok, amiket a tudomány nem tudhat: amikről tudjuk, hogy tudhatatlanok a tudomány számára. Mik is ezek a dolgok tehát?
A teljesség igénye nélkül sorolom: a tudomány nem tudja bizonyítani a matematikai és logikai alapigazságokat, a fizikai világ és a történelem valódiságát, a tudományos módszer érvényessége sincsen – érdekes módon – tudományosan bizonyítva, és az objektív jó és rossz törvényét (amit régen természeti törvénynek neveztek), sem a tudomány által ismerjük.

Hanem mi is az a tudomány? Ha ezt jól megértenénk – legalábbis alapkérdésekben –, nem maradna sok félreértésre lehetőség. Mi az, ami minden fehérköpenyes ember, laboratórium, akadémiai tevékenység és publikáció hátterében megegyezik? Mi teszi tudományossá az emberi tevékenységet? Mi az a módszer, amit a 17. században, Európában találtak fel, és amin minden tudományos ismeretünk alapszik? Nem más ez, mint a szisztematikus megfigyelés és a kísérletezés elfogadása, mint módszer, amellyel mindenki számára elfogadható adatokat nyerünk ki a természetből, majd ezeket az adatokat tudományos elméletekkel próbáljuk megmagyarázni. Ez egy hatalmas dolog – ennek köszönhetjük modern világunkat –, ám a tudomány ennél nem több: mérés és az eredmények megmagyarázása.

Ha ezt értjük, beláthatjuk, hogy a matematikai és a logikai alapigazságok (hogy 2+2 tényleg 4-e, és hogy X tényleg szükségképpen más-e, mint nem-X) se nem mérhetőek se nem szorulnak magyarázatra. Akik őszintén nem értik, hogy a 2+2 ugyanaz, mint a 4, nos, őket beteg embereknek tekintjük, és próbáljuk meggyógyítani őket. Ám a tudomány egyszerűen előfeltételezi ezeket a tudományosan bizonyíthatatlan igazságokat, melyeket a józan ész diktál.


A tudomány illetékessége
A tudomány hasonlóképpen előfeltételezi a fizikai, a tapasztalati világ valódiságát. Ha valaki úgy gondolja, hogy mind egy álomban élünk, és nincsenek is dolgok körülöttünk, vagy ha vannak is, mit sem tudhatunk a valódi természetükről, nos, szabadságában áll ezt gondolni, és senki nem bizonyíthatja be neki tudományosan az ellenkezőjét, ugyanis nincs olyan tudományos bizonyíték, amit egy álom ne produkálhatna. Ám a tudomány nem foglalkozik a valóság valódiságának a kérdésével, hanem egyszerűen elfogadja azt – mondhatnánk, hit alapján.

Az eddigiekből szinte következik, hogy maga a tudományos módszer is – hogy mérések és megfigyelések útján megismerhetjük a valóságot – bizonyíthatatlan a tudomány számára, ugyanis a tudományos módszer maga nem mérhető; érvényességét így nem a tudomány, hanem a józan ész igazolja. Sőt, egyfajta filozófia – a zsidó-keresztény világnézetből eredő filozófia – tette valójában lehetővé a tudományos módszer felfedezését, ugyanis őseink feltételezték hitük alapján, hogy a teremtés értékes és rendezett, mivel Isten teremtette, valamint, hogy az Istenadta eszünkkel és érzékeinkkel megismerhető az Istenadta természet. Nem véletlen, hogy a szisztematikus tudomány nem keleten alakult ki, ahol a világra mint illúzióra tekintettek, vagy mint a belső lelki folyamatok lényegtelen melléktermékére.

A természeti törvény, a jó és a rossz törvénye kakukktojás abból a szempontból, hogy a tudomány nem előfeltételezi, vagyis a tudomány létezhetne nélküle is. Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a tudomány illetéktelen az erkölcs dolgában – nem fedezheti fel a jót és a rosszat –, mégis az emberi tudomány nem erkölcs nélkül. A tudomány értékmentes, és ez rendben is van, ám az ember tudományos tevékenysége (például: végrehajthatunk-e embereken a belegyezésük nélkül orvosi kísérleteket) nem lehet értékmentes – viszont a tudomány mivel értékmentes, nem döntheti el, hogy mi helyes és mi nem. Vagyis a tudomány embertelenné válik, ha nem egy, a tudománytól független erkölcs korlátai között mozog.

Összefoglalva tehát világos, hogy ha a tudomány abszolút lenne, akkor eleve lehetetlen lenne; valamint, még a saját legitim korlátai között működő tudománynak is tandemben kell dolgoznia az etikával, különben szükségképpen veszélyessé válik az ember számára. Emellett, még azt érdemes megjegyezni – ha már a tudomány mindenhatóságáról értekezünk –, hogy az ember lényegében a tudomány nélkül is tud mindent, ami a teljes és a boldog emberi élethez kell. Vagy komolyan elhisszük még azt a modern mítoszt, hogy a tudomány előtti világ boldogtalan és szerencsétlen volt?

http://mindennapi.hu/cikk/blogok/mi-az-amit-a-tudomany-nem-tud-/2012-01-02/11466

2014. június 5., csütörtök

Ki számít katolikusnak: Ferenc pápa szerint

Azok, akiknek minden egyházi tanításra megvan a saját alternatívájuk, a 'válogatósak',  fél lábbal kívül állnak az Egyházon. 

Ezt mondta a pápa a június 5-én tartott miséjén, amikor János (17:20-26) evangéliuma alapján elmélkedett arról, hogy Urunk egységesnek akarja látni az Egyházat.

Ferenc pápa ugyanezt mondta az "uniformizálókról" is, akik mindenkire a saját lelkiségüket próbálják ráerőltetni, és az "üzletelőkről is", akik jótékonyan buzgólkodnak a közösségekben, de valójában a saját hasznukat, kapcsolataikat és önteltségüket követik. Ők is csak azt hiszik, hogy katolikusok, de igazából nem azok - épp úgy mint a válogatósak.

Én 4 dolog miatt tartom fontosnak kiemelni a válogatósak és a pápa esetét:
  1. A másik két pontban mindenki egyetért. Erős konszenzus van abban, hogy az opcionális dolgok erőltetése és a nyerészkedés rossz dolgok. Senki nem gondolja az ilyen embereket jó katolikusoknak, még azok sem akik vétkesek egyikben, vagy a másikban: a nyerészkedő megveti a többi nyerészkedőt, és az erőszakoskodó harcol azokkal, akik más lelkiségért kardoskodnak. 
  2. Az egyházi tanításokról alternatív módon gondolkodni viszont soha korábban nem tapasztalt méreteket öltő divattá nőtte ki magát - igen: a templomba járó "katolikusok" között is - a templomba nem járók között meg végképp.
  3. Ezért ezen a ponton, a válogatás kérdésében van tanulni valónk, itt kell fejlesztenünk az érzékenységünket, hogy ne legyünk olyan elnézőek magunkkal szemben, ha nem értjük vagy ellenkezünk egy-egy tanítással. Ne legyünk lusták tanulni! A Tanítás benne van a Katekizmusban, és a papok is szívesen segítenek.
  4. Illetve, másokkal, más válogatósokkal szemben se legyünk olyan elnézőek, mintha mindegy volna. Szeretetből figyelmeztessük őket: hiszen a Katolikus Egyházhoz tartozni jó! A meghívásunk több igazságra, több békére, több örömre szóljon! 
http://www.catholicnews.com/data/stories/cns/1402313.htm