2014. december 13., szombat

Körmönfont eretnekség: leválasztani a teológiát a hívők életéről

Eme fordítás egy kedves barátom hozzájárulása a bloghoz:

Megkísérelni szétválasztani a tanítást és a pasztorális gyakorlatot “körmönfont eretnekség” Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa szerint.

Müller a Nemzetközi Teológiai Bizottság legutóbbi találkozóján beszélt erről. Ahogy fogalmazott: “Minden szétválasztási kísérlet ‘elmélet’ és ‘gyakorlat’ között körmönfont krisztológiai eretnekség.” A bíboros szerint minden ilyen szétválasztás “csak az Atya testté lett örök Igéjének misztériumában történő felosztás eredménye lehet”.

Müller szavait korábban a Vatikán saját lapja, a L’Osservatore Romano közölte.

A kereszténység mindig azt hirdette, hogy “Isten ismerete” az ember “végső céljának és az ember megváltására” rendeltetett - mondta Müller a XIX. században tartott Első Vatikáni Zsinatot idézve. Sohasem lehet “különbség vagy ellentmondás a hit elméleti megértése és a hit gyakorlati vagy pasztorális megélése között”. Ezért valamennyi “hiteles teológia” az “elméletből” nő ki, és összhangban is marad vele.

“Úgy is mondhatnánk, hogy a teológiai gondolkodás egésze, és valamennyi tudományos vizsgálódásunk mindig mély pasztorális vonatkozással bírnak. Mind a dogmatikus, a morális, és a valamennyi más teológiai ágazatnak is mindig megvan a pasztorális dimenziója” - mondta Müller.

A keresztény hit “nem irracionális” - mondta. A teológia “a hit ésszerű megvitatásával, a hit belső igazságainak összhangját és következetességét tárja fel, ami a Szentháromságos Egy Isten kinyilatkoztatásának szilárd alapjából fakad”. A teológia “nem egyszerűen spekuláció, vagy a hívők életéről leválasztható elmélet”.

A Vatikán Hittani Kongregációjának (amely, a pápa fennhatósága alatt működve, az Egyház legmagasabb tanítói hivatala) prefektusaként, Müller bíboros a Walter Kasper bíboros és a német katolikus püspökök javaslatának egyik legnagyobb ellenzője. Az októberben tartott rendkívüli püspöki szinódus egyik témáját is képező javaslat szerint az Egyház pasztorális gyakorlatának megváltoztatására lenne szükség (a tanítás megváltoztatása nélkül), hogy a polgári úton második házasságot kötött elváltak életvitelbeli változtatások nélkül is részesülhessenek szentáldozásban. A pasztorális gyakorlat megváltoztatásának e gondolata éles ellentétben áll a katolikus egyház tanításával, mely szerint a házasság életre szólóan felbonthatatlan kötelék, amely köteléket semmilyen válási procedúra nem szüntethet meg, kizárva ezzel az újraházasodás lehetőségét. A tanítás szerint a polgári eljárásban újraházasodott elváltak folyamatosan fennálló, szükséges mértékű bűnbánat nélküli házasságtörés állapotában élnek, amely súlyos bűnként kizárja a szentáldozásban, vagy más szentség felvételében való részvétel lehetőségét.

(Forrás és további részletek: LifeSite News, https://www.lifesitenews.com/news/attempt-to-divide-doctrine-and-pastoral-practice-is-a-subtle-heresy-vatican)
 

Nincsenek megjegyzések: