2016. március 30., szerda

A felelősség feltámadása (ha mi elhallgatunk, a kövek fogják zengeni)

Szubjektív tapasztalat, de mégis érdemes elmesélni. 

Az elmúlt időszakban keresztény körökben sorozatban értek az olyan ingerek (beszélgetések, lelkigyakorlatok, prédikációk, cikkek), melyek az egyén felelősségét tagadták mindabban, ami kicsit is nehéz, és jóra való akarat, netán hit kéne hozzá.

Nem az egyén felelőssége, hogy elvált. Ilyen az élet, a másik hibája > házasodjon újra és áldozzon.

Nem az egyén felelőssége, hogy fogamzásgátol. Isten nem kívánhatja az időszakos(!) önmegtartóztatást > nem kell meggyónni, áldozzon.

Nem az egyén felelőssége a házasság előtti szexuális kalandjai. Nem fog templomba járni, ha esetleg figyelmeztetnénk > nem kell meggyónni, áldozzon.

Nem az egyén felelőssége, hogy nem jár minden vasárnap misére. Senki nem mondta el neki, hogy ez fontos, de szegénynek most se mondjuk el, mert a végén megsértődik, és még ritkábban fog megjelenni. Ja, amikor jön, azért áldozzon!

Nem az egyén felelőssége, hogy a hittan tudása felnőttként is egy 10 éves gyerek szinten van, és az sem hogy ennek ellenére büszkén hangoztatja a véleményét. Végre egy friss hang! Ne várjunk el tőle fejlődést, a tudatlanság üdvös, hiszen halálos bűnt csak tudva lehet elkövetni.

Nem az egyén (többek között papok és hittan tanárok) felelőssége, hogy bizonyos dogmákat nem értenek, vagy nem ismerik őket, és erre büszkék is. Tabudöntögetésnek hívják, főpapi tevékenység.

Úgy általánosságban: nem az egyén felelőssége a bűn, hiszen az ember igazi baja a szeretethiány, és a bűn csak következmény, tehát az ember amint elhiszi, hogy Isten szereti, a bűn is megszűnik. (???)

Az ember figyel, van-e koherens érvelés, vagy erényesség a vélemények mögött, de általában nincs. A világ már megbukott fél-filozófiáinak az újramelegítése ez csupán irgalmas, liberális és politikailag korrekt köntösbe bújtatva.

Ezzel ellentétben egy multis üzleti továbbképzésen az erényről hallottam: az alapok, a gyökerek ápolásáról, a jónak és az örök értékeknek megfelelő döntés szabadságáról, ami iránt személyes felelősséggel tartozunk, attól függetlenül, hogy milyen családban nőttünk föl és milyen a jelenlegi környezetünk.

Változtass, elsősorban magadat, mert szabadságodban áll.

Vállalj felelősséget, mert ez a boldogsághoz és kiteljesedéshez vezető út.

Az jó dolgokért meg kell dolgozni, "ki kell fizetni" az elvszerűség és az erényesség árát.

Neveld az vágyaidat, a mindennapi döntéseidet rendeld alá magasabb céloknak.

Válj szabaddá, hogy ne tehetetlenül sodródj, és szabadon köteleződj el az iránt, amit igazán méltónak gondolsz.

Majd változtasd meg a környezetedet is, legyél a családodban és a munkahelyeden "tranzit személy", aki megtöri a megszokás és a tehetetlenség átkát, és aki új, jó szokásokat, illetve felelősségteljes hozzáállást vezet be.

Mit is mondhatnék? Furcsa világban élünk. Lelkileg többet épültem ezen a munkahelyi továbbképzésen, mint két nagyböjti lelkigyakorlaton. Bőven többet. (Volt egy harmadik lelkigyakorlat is, az jó volt.)

Az üzleti életben, ahol a pop-pszichológia nyavalygása nem jött be, mert eredmények kellenek, a világ már rájött, hogy vissza kell térni az erényhez? Mindeközben mi katolikusok mintha mindent megtennénk, hogy leépítsük az erényes világnézetünket, és a kinyilatkoztatott hitünket...

Ha mi elhallgatunk, a kövek fogják zengeni.

2016. március 13., vasárnap

Müller bíboros a Kasper javaslatról: továbbra is "elfogadhatatlan"

Müller bíboros, a Hittani Kongregáció elnöke, amikor nemrég Kölnben járt, egy február 27-én adott interjúban kijelentette, hogy “az Egyház tanítása nem az én tulajdonom”, és hogy “az a feladatunk, hogy az Egyház tanítását világos szavakkal hirdessük, mindazokat a dogmákat, amiket Isten kinyilatkoztatott nekünk”. A bíboros azzal folytatta, hogy a házasság felbonthatatlansága egy dogma, és hogy “nem létezik második házasság [...] Kompromisszum tárgyává akarnánk tenni Isten Igéjét?" Majd hozzá tette: "Ez elfogadhatatlan számomra”.

Egy február 28-i interjúban a bíboros még konkrétabban fogalmazott. A házasságról szóló isteni tanítással kapcsolatban azt mondta: “nem hozhatunk olyan kompromisszumot, ami Isten világos Igéjét a házasságról elhomályosítja”. Amikor a riporter azt állította, hogy a 2015-ös szinódus német nyelvű csoportja, aminek Müller bíboros is tagja volt, megfontolás tárgyává tette az újraházasodottak Szentáldozását, a bíboros tisztázta az álláspontját Szent II. János Pál pápa 1981-es enciklikájára hivatkozva: “ha fivérként és nővérként élnek együtt”. Továbbá hozzátette, hogy “az Egyháznak nincs lehetősége felbontani vagy felfüggeszteni egy érvényesen megkötött és igaz szentségi házasságot”.

Amikor a liberális Reinhard Marx bíboros ellenérvével szembesítette a riporter Müller bíborost, miszerint ez a megoldás – a fivérként és nővérként való együttélés – lehetetlen, Müller azt felelte, hogy “az apostolok is éppen ezt gondolták, amikor az Úr a házasság felbonthatatlanságáról tanította őket (Máté 19:10), ám ami emberileg lehetetlennek tűnik, az lehetséges Isten kegyelmével”.

Ezekkel a mondataival Müller bíboros kizárt minden olyan korábban érvényesnek tűnő spekulációt, hogy adott esetben ő, mint a Hittani Kongregáció elnöke, támogatná a Kasper javaslatot.

2016. március 4., péntek

Kereszténység: a valóra vált tündérmese

A kereszténységet rendre összekeverjük jó, ámde alsóbbrendű dolgokkal, melyek nem teljesítenek be minket, és ezért nem csoda, ha lendületet és reményt vesztünk.

A kereszténység nem a szabályok és törvények vallása (legalizmus), noha azokat be kell tartani, nem is az erkölcs vallása (moralizmus), noha jónak kell lenni, még csak nem is a mindenfajta pszichológiai sérülésből gyógyult, szeretetteljes emberi életet élő emberek vallása (pszichologizmus), noha emberileg gyógyulnunk kell.

Ha a megváltásunkat a törvényektől, az erkölcsös élettől, vagy akár a pszichológiától várjuk, akkor nem tudunk semmit a természetfeletti keresztény reményről, mely ezeken mind túlmutat.

Még valami van, ami kevesebb, mint a keresztény reménység. A Jézussal való emberi kapcsolatunk és barátságunk sem elég nagyszerű gondolata a beteljesülésnek; ez is felülmúlásra kerül - s a Biblia világosan többet is sejtet ennél. Nekünk is át kell alakulnunk, növekednünk kell természetfeletti értelemben is, hogy képessé váljunk olyan egységben és szeretetközösségben lenni az Ősöreg Teremtővel, a Király Fiúval, és az Szeretet Lelkével, amilyet most megálmodni is alig tudunk.

Íme, egy nagyon szép gondolat a reményünkről C. S. Lewis tollából:

Nem csak látni akarjuk azt, ami szép, noha Isten a tudója, hogy nekünk az is bőven elég öröm. Valami olyasmire vágyunk, amit szavakkal alig lehet kifejezni: hogy egyesüljünk a széppel, hogy azzá a szépséggé váljunk magunk is, hogy befogadjuk magunkba, vagy éppen megfürödhessünk benne.

Az emberiség ezért népesítette be az eget, a földet és a vizeket istenekkel és istennőkkel , nimfákkal és tündérekkel - hogy noha mi emberek nem vagyunk rá képesek, ezek a költeményeink élvezhessék magukban azt a szépséges kegyelmet és erőt, aminek a természet a képmása.

A költők ezért mondanak annyi szeretetreméltó hamisságot. Úgy beszélnek, mintha a nyugati szél valóban be tudna fújni az ember szívébe, pedig nem tud. Azt mondják, hogy egy lágy dallam szépsége beleivódik az ember arcába, pedig igazából nem.

Illetve még nem. Mert ha komolyan vesszük a Szentírás képeit, ha elhisszük, hogy Isten egy nap nekünk adja a Hajnalcsillagot, és felöltöztet bennünket a Nap dicsőségébe, akkor megsejthetjük, hogy mind az ősi mítoszok, mind a modern költészet, noha történelemként hamisak, mint próféciák közel állnak az igazsághoz.

Jelenleg a valóság határán állunk, az ajtó rossz oldalán toporgunk. Érezzük a hajnal frissességét és tisztaságát, de ezek nem változtatnak bennünket frissé vagy tisztává. Nem tudunk elvegyülni a sugárzásban, amit látunk. De az Újszövetség minden lapja izgatottan árulkodik arról, hogy ez nem marad mindig így. Egy nap, ha Isten is úgy akarja, beengednek minket.

Reményben gazdag és boldog nagyböjtöt minden kedves olvasónak!