2016. július 31., vasárnap

Sátánisták Máriát a pokolba taszítanák

Augusztus 15-én, épp Mária mennybevételének ünnepén, az ameikai Oklahomában sátánisták egy nyilvános szertartás keretében azt tervezik, hogy Szűz Máriát megidézik, bezárják a saját méhébe, majd a pokolba tasztják. A belépő 35 dollárba kerül.
 
A szertartás egy az óra járásával ellentétes irányú körtánccal fog kezdődni, melynek résztvevői egy "Máriát alázó imát" fognak kántálni, és melynek közepén egy tantrikus csapdát - egy Mária szobrot - helyeznek el. Ez fogja rabulejteni Máriát a saját méhében, majd amikor széttörik a szobrot, Mária a pokolba zuhan. Időközben a Káli nevű hindu istennő meg is eszi majd Mária szívét.
 
Adam Daniels, a zoroasztrizmus egy változataként ismert ahriman vallás vezetője, azt nyilatkozta, hogy "Ez nem játék, ez nagyon is komoly. Igazi feketemisét fogunk tartani, melyet csak annyiban módosítottunk, hogy az állami törvényeknek megfeleljen". Danniels szerint a feketemise célja, hogy felszabadítsa az embereket a katolicizmus és a kereszténység hatása alól.
 
Katolikus szervezetek helyben már gyűjtik az aláírásokat, hogy az önkormányzat ne engedélyezze a szentségtörő szertartást. 
 

2016. július 30., szombat

De Mattei: "A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük."

Készült Roberto de Mattei cikke alapján, melyet az Il Tempo jelentetett meg 2016. július 27-én.

Az iszlamista terror első európai mártírját Jaques Hamel atyát, július 26-án szentmise celebrálás közben ölték meg Normandiában. Két, az iszlámot dicsőítő muzulmán férfi betört Saint-Etienne-du-Rouvray plébániatemplomába, túszokat ejtettek, elvágták a 86 éves pap torkát, és egy hívőt súlyosan megsebesítettek, mielőtt a rendőrség megölte volna őket. Nincs kétség az agresszorok identitása és az őket motiváló kereszténygyűlölet felől. Az Amaq hírügynökségen keresztül az Iszlám Állam a támadókat a "harcosainak" nevezte.


Jaques Hamel atya neve is odakerült azon keresztények ezrei közé, akiket a hitük miatt nap mint nap megégetnek, keresztre feszítenek és lefejeznek. Mégis a július 26-i vérengzés fordulópont, mert most először történt ilyesmi Európában, a félelem és riadalom árnyékát vetve kontinensünkre. 

Egész biztos, hogy lehetetlen őrt állítani a Franciaországban található 50.000 vallási épülethez, és ugyanennyi templomhoz, plébániához és szentélyhez szerte Olaszországban és másutt. Minden pap lehetséges támadások célpontja, melyeknek valószínűsége csak nő, ismerve az ilyen bűncselekmények öngerjesztő voltát.

"Hány halál kell, hány levágott fej, hogy az európai kormányok felismerjék a helyzetet, amiben a Nyugat találja magát?" – tette fel a kérdést Robert Sarah bíboros.

Mi kell még, hogy a bíborosok, és elsősorban a pápa maga, megértsék ezt a rémes helyzetet, amiben nem csak a nyugat, hanem az Egyetemes Egyház találja magát? A legfélelmetesebb ebben a helyzetben az, hogy a tehetetlenség önként vállalt: az iszlamistákkal és az egyház más ellenségeivel szemben tanúsított jótét lélekség és hamis irgalmaskodás politikája.

Persze, a katolikusoknak imádkozniuk kell az ellenségeikért, de tudatában kell lenniük, hogy ellenségeik igenis léteznek, és nem korlátozhatják magukat kizárólag az imádságra, hanem kötelességük felvenni a harcot ellenségeik ellen. A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt tanítja, amikor a  2265. pontjában ezt mondja: 
A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.

Ferenc pápáról azt nyilatkozták, hogy különösen felindult volt ezen erőszak hallatán, melyet pont egy templomban a szentmise liturgiája alatt követtek el, amely épp Isten békéjét hivatott kiesdeni a világ számára. Ám Ferenc pápa ismét elmulasztotta, hogy az elkövetőket néven nevezze, vagy a motivációjukra rámutasson. A pápa hallgatása összhangban van a muzulmánok hallgatásával világ szerte, akik nem ítélik el erősen, egyhangúlag és közösségi módon azokat a bűncselekményeket, melyeket hittársaik „Allah” nevében követnek el. Pedig még Hollande francia elnök is nyílt, Iszlám Állam elleni háborúról beszélt a támadás estéjén mondott beszédében.

Uralkodása alatt Ferenc pápa gyorsított eljárásban boldoggá avatott olyan 20. századi embereket is, mint például Oscar Arnulfo Romero és Don Pino Puglisi, akiket nyilvánvalóan nem a katolikus hit elleni gyűlölet miatt öltek meg. Még 2013. május 12-én a Szent Péter téren azt a 800 otrantói mártírt is kanonizálta, akiket 1480. augusztus 11-én a törökök pont azért végeztek ki, mert nem tértek át az iszlámra.

Ha Ferenc pápa bejelentené, hogy megindítja Hamel atya boldoggá avatási eljárását, azzal egy békés, de mégis erős és világos jelét adná, hogy az Egyház meg akarja védeni az önazonosságát. Ha azonban a Szentatya továbbra is megmarad abban az illúzióban, hogy lehetséges az iszlámmal a vallásközi párbeszéd, akkor ugyanúgy meg fogja ismételni azon gyalázatos politika hibáit, melyek feláldozták a kommunista üldözés áldozatait az Ostpolitik oltárain.

A politikák oltára azonban különbözik attól a szent oltártól, ahol Krisztus áldozatát vér nélküli formában mutatják be. Jaques Hamel atya megkapta azt a kegyelmet, hogy egyesüljön ezzel az áldozattal a saját vére ontásával idén július 26-án.

2016. július 29., péntek

Jacques Hamel atya mártír, az Egyház meg bajban van Európával együtt


A Katolikus Egyház sajnos rájátszik a polkorrekt bal-progresszív hazugságra, valahányszor elmulasztja iszlamista terrorként néven nevezni azt, ami valóban az. Ha valaki a gyűlölet és az erőszak elutasításáról csak általánosságban beszél, azzal mindenkit felelősségre von. A Vatikán azt mondja lényegében, hogy az Európában újabban tapasztalt erőszakban nincsen semmi köze az iszlám valláshoz/kultúrához az "Allah Akbar"-t kiabáló gyilkosok ellenére sem, és voltaképp minden vallás és kultúra egyformán szálljon magába. Azonban ez erkölcstelen az adott helyzetben, mert amikor az erőszak kizárólag egy irányból érkezik, akkor erkölcstelen ennek az ellenkezőjét sugallni.

Nem, nem minden muzulmán terrorista, de ahol muzulmán terror történt, ott ezt kegyeletsértés nem kimondani, valamint a felelősséget az ennek megfelelő közösségeken számon kérni.

A dolgot súlyosbítja, hogy Ferenc pápa szeret célzottan kritikus lenni, noha csak a sajátjaival, a keresztényekkel kapcsolatban. Ha szerinte a keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegeket ért szükségtelen diszkriminációért, akkor szólítson fel arra is, hogy a muzulmánok kérjenek bocsánatot a járókelők és öreg papok legyilkolásáért! A katolikusok, akik néha okkal megintve, néha ok nélkül lehordva érzik magukat, most hiába várják az argentin ítélkezőtől az igazságos ítéletet.  

Ráadásul a vatikáni retorikának - a sokak által átélt cserbenhagyottság érzésen túl - az eredménye az lesz, hogy az emberek nem az Egyház mellé fognak felsorakozni a probléma megoldásakor. Az az egyházi vezetés, amelyik a papjai szentmise alatt történő legyilkolását polkorrekt általánosítással nyugtázza, nem fogja vonzani még a hithű katolikusokat sem, és nem fogja tudni vezetni sem a katolikusokat, sem Európát a szeretetteljes és igazságos megoldások mentén ebben a háborúban - akár az imádság az egyetlen fegyverünk, akár nem.

A katolikusok is - jobb híján: igaz katolikus vezetők híján - a politikai szélsőségekhez és a radikális ideológiához fognak felzárkózni, és ennek előítélet alapú erőszak lesz az eredménye mindenhol, noha ez nem lenne szükségszerű, ha volnának valódi, az igazságot és a szeretet egyaránt felvállaló vezetőink.

2016. július 25., hétfő

Máriával a hátukon futnak a feltámadt Úr elé (VIDEO)

Máriával a hátukon futnak a feltámadt Úr elé - kik mások, mint az olaszok - egy Sulmona nevű településen. Miután Péter és János apostolok szobrai a főtéren keresztülvágtak és megérkeztek a bazilikához, hírül adják Máriának az örömhírt. Mária szobra még feketébe öltözve futni kezd, maga mögött hagyja a gyászlepleket, fehér galambok reppennek a magasba eközben, és Mária száguld a tér másik felében felállított dicsőséges Jézus szobor felé. Mindenki szurkol a tömött főtéren a Szent Szűznek (és az őt hátukon hordó polgároknak). Sulmonaban hagyományosan így ünneplik a feltámadást.


2016. július 23., szombat

Erkölcsös-e a TCST - avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala?

A természetes családtervezéssel (a TCST-vel) kapcsolatban nem is egy, hanem két alapvető félreértést kell a katolikusoknak leküzdeniük a saját köreiken belül. A rendszeresen templomba járó, és hitük katolikusságához ragaszkodó emberek többsége (mind laikusok, mind papok), akik mondhatni a 'katolikus közepet' képzik, és mentesek a teljes elvilágiasodástól, mondjuk abban, hogy ellenzik az abortuszt és az abortív fogamzásgátló szereket is, egyszóval a törekvő, igyekvő katolikusok is  a TCST-vel kapcsolatos két tévedés egyikét általában képviselik.

A katolikus középhez tartozó konzervatívok azt tartják, hogy csak a TCST elfogadható, mint családtervező módszer, és hogy a TCST bátran alkalmazandó, nincsenek lelki veszélyei, míg katolikus középhez tartozó a haladók azt tartják, hogy a TCST egy módszer a sok közül, és ha a TCST legitim, akkor minimum a gumióvszer is az, miközben az abortív módszerekről elítélő véleménnyel vannak. A katolikusok között folyó belső vita tehát általában a “csak a TCST, vagy esetleg más, nem abortív módszerek is engedélyezettek-e” kérdésről szokott folyni.

Érdekes módon a tanítóhivatal által hitelesített katolikus hit a családtervezés kérdésében nem középen helyezkedik el a két látszólagos véglet között, hanem a konzervatív véleménynél is szigorúbb álláspont a hagyományos, mely szerint a TCST is csak súlyos ok mellett alkalmazható. 

Az, hogy erről jószerivel senki nem tud, még a hit oktatói sem, azt mutatja, hogy mennyire messze van a mai kulturális főáram a katolikus igazságtól a szexualitás és a házasság kérdésében. Az Egyház bűnösnek nevezi egyrészt az egyes aktusok fogamzásgátlását, ám a terméketlen ciklusokkal való tudatos számítást is súlyos ok híján. A templomba járó és minden egyéb szempontból igyekvő katolikusok nagy része mindkettőt vitatja (a haladó közép), a másik része meg azzal van elfoglalva, hogy a TCST-t alapvető életmódként és a fogamzásgátlószerek alternatívájaként hirdeti (a konzervatív közép), elhallgatva, vagy nem is ismerve az Egyház figyelmeztetését a TCST-vel való visszaélés ellen.

A katolikus vitában, hogy “csak a TCST, vagy esetleg más nem abortív módszerek is engedélyezettek-e” természetesen a TCST-s oldalnak van igaza, és a haladó vélemény konkrétan ‘nulla’ tanítóhivatali megnyilatkozással támasztható alá. Az Egyház évszázadok óta egészen Ferenc pápáig folyamatosan bizonyságot tesz nem csak a szexualitás általános szentsége (azaz Istennek félretettsége) mellett, hanem minden egyes aktus életre való nyitottsága mellett. A gumióvszert megengedő álláspont minden esetben erkölcstelen és nyíltan engedetlen a katolikus tanítással szemben. Ezt az igazságot nyilván hirdetni kell szeretetben és megértéssel, ám mégis a lelkek üdvét szem előtt tartva elsősorban.

Kevésbé ismert azonban az a másik tanítás, mely a TCST-vel kapcsolatos bűnökre hívja fel a figyelmet, és melyet szintén ellentmondás nélkül tükröznek a tanítóhivatali megnyilatkozások. Alább ezeknek a tanítóhivatali megnyilatkozásoknak minimum ismerendő részét gyűjtöttük össze. Ahol nem volt fellelhető már meglévő magyar fordítás, ott saját angolból történő fordítással éltünk.

Külön kiemelendő, hogy valamilyen okból, a Humanae Vitae magyar változatai (az is, ami a Magyar Püspöki Kar oldalán, és ami a Vatikán oldalán szerepel) nem tartalmazzák az eredetiben fellelhető hivatkozásokat, melyek korábbi egyházi tanításokra utalnak vissza, ezért olybá tűnhet, mintha VI. Pál pápa új tanítással állt volna elő a XX. század derekán. A TCST helyes megítélésének szempontjából különösen jelentős a szintén kihagyott hivatkozás XII. Piusz írására, mellyel összhangban olvasva lehetetlenség volna a Humanae Vitae-t úgy felfogni, mint ami a TCST-t mindenkinek bármilyen körülmények között ajánlja.

Tudom, hogy ez egy kényelmetlen igazság, de igaz. Azt is tudom, hogy nem könnyű megérteni az összefüggéseket, mert a közbeszédben több dolog is össze szokott mosódni. 1) A szándék, hogy "ne foganjon meg élet" (és ezért kerüljük az aktust: TCST) más, mint a szándék, hogy "az aktust terméketlenítjük" (fogamzásgátlás: bűn). 2) A házasság életre való nyitottsága megkülönböztetendő, az egyes aktusok életre való nyitottságától (az Egyház mindkettőt elvárja). 3) Végül az, hogy az abortusz nagyobb bűn, nem csökkenti a fogamzásgátlás bűnösségét; és az hogy az aktusok fogamzásgátlása bűnös, nem csökkenti a TCST-vel való visszaélés bűnösségét, noha azt adott esetben épp azért használja a pár, hogy elkerüljék az előbbi bűnt. Figyeljük meg, hogy akik támadják az Egyház tanítását általában összemossák ezeket a fontos különbségtételeket.

Az alábbi gyűjteményt ajánlom minden jó szándékú, igazságkereső, és az isteni szeretetet teljesen megismerni szándékozó katolikus számára tanulmányozásra, megélésre és terjesztésre. Külön kiemelném, hogy ebben a kérdésben a lelkipásztorok között történő terjesztés is azon kevesek feladata lesz, akik ezt az agyonhallgatott katolikus tanítást felfogják. “Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” 


Elítélt tévedések listája (1679)
"9. Az olyan házassági cselekmény, amelyet egyedül az élvezet kedvéért gyakorolnak, mindenféle bűntől és megbocsátható gyengeségtől teljességgel mentes. " 
Boldog XI. Ince pápa, "A laxista erkölcsi tanítás tévedései", 1679. március 2. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai A Magyar Katolikus Lexikon 'laxizmus' szócikke)

A Szent Penitenciária válasza (1880)
" Kérdés: Vajon megengedett dolog-e csak azokon a napokon házaséletet élni, amikor a fogamzás nehezebb?
Válasz: Azokat a házastársakat, akik az előbb mondott módon járnak el, nem kell nyugtalanítani, a gyóntató - óvatosan ugyan! -, de ezt a véleményt, amelyről szó van, sugallhatja azoknak a házastársaknak, akiket másképp hiába próbált az onanizmus átkos bűnéből kivezetni. " 
XIII. Leó pápa, A Szent Penitenciária válasza, 1880. június 16. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai)

A Szent Penitenciária válasza (1932)
" Kérdés: Vajon megengedett-e önmagában a házastársak azon gyakorlata, akik - mivel jogos és nyomós okok miatt, tisztességes módon kívánják a gyermeknemzést elkerülni, - kölcsönös egyetértéssel és tisztességes indítékból tartózkodnak a házasélettől, kivéve olyan napokat, amelyeken egyes újabb tudósok elméletei szerint [ti. Ogino-Knauss elmélete szerint] a fogamzás természetes okokból nem lehetséges?
Válasz: A kérdés megválaszolása megtörtént a Szent Penitenciária válaszában 1880. június 16-án." 
XI. Piusz pápa, A Szent Penitenciária válasza, 1932. július 20. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai)

Üzenet a szülésznőknek a hivatásuk természetéről
" ... manapság egy újabb súlyos probléma ütötte fel a fejét, nevezetesen, hogy összeegyeztethető-e, és ha igen, milyen mértékig, az anyaság feladatára való nyitottság kötelezettsége a nők természetes terméketlen időszakai ... egyre általánosabb igénybevételével, ami világos kifejeződésének látszik egy, a nevezett elvvel ellenkező akaratnak.
... 
Mindenekelőtt szükséges két hipotézist megfontolni. Amennyiben az elmélet alkalmazása azt jelenti, hogy a férj és feleség élhet a házastársi joggal a természetes terméketlenség napjai alatt is, úgy vele szemben semmi ellenvetés nem hozható. Ebben az esetben a házasfelek semmilyen módon nem akadályozzák vagy veszélyeztetik a természetes aktus beteljesülését, és annak végső, természetes következményeit. ... 
Amennyiben azonban a férj és feleség ennél tovább megy, nevezetesen, a házastársi aktust kizárólag ezekre az időszakokra korlátozzák, úgy az életvitelük közelebbi vizsgálatot tesz szükségessé. 
... a férj és feleség ilyen életvitelének erkölcsi megfelelőségét aszerint kell megerősíteni vagy elutasítani, hogy a szándékuk azoknak az időszakoknak az állandó megtartására megfelelő erkölcsi bizonyossággal bíró okokra alapozott-e, vagy sem. Az a puszta tény, hogy a férj és feleség nem sérti az aktus természetét, és a gyermeknek, aki az elővigyázatosságuk ellenére születhet, az elfogadására és felnevelésére is készek, még önmagában nem elegendő a szándékuk becsületességének és a motivációik kifogástalan erkölcsösségének garantálására. 
Ennek oka az, hogy a házasság kötelezi a feleket egy olyan életállapotra, amely még ha bizonyos jogokkal fel is ruház, egyúttal magára az állapotra vonatkozó pozitív cselekmény végzését is megköveteli. Egy ilyen esetben az általános elv úgy alkalmazható, hogy a pozitív aktus elhagyható, ha súlyos indítékok, amelyek függetlenek az aktust elhagyni kényszerülők szándékától, egyértelművé teszik, hogy az aktus elvégzése nem kivitelezhető, vagy bizonyítják, hogy nem követelheti az aktust egyenlő joggal a kérvényező - ezesetben az emberiség. 
A házassági szerződés, amely felruházza a házaspárt a természetes hajlam beteljesítésének jogával, az élet egy adott állapotába helyezi őket, nevezetesen, a házasság állapotába. Mármost a házaspárokra, akik az állapotuknak megfelelő cselekménnyel élnek, a természet és a Teremtő rábízza az emberiség fenntartásának feladatát. Ez az a jellemző szolgálat, ami az állapotuk sajátos értékét, a bonum prolis-t adja. Az egyén és társadalom, a nép és az Állam, maga az Egyház, a létében függ, Isten által alapított rend szerint, a termékeny házasságoktól. Éppen ezért, elfogadni a házas állapotot, folyamatosan élni az ennek az állapotnak megfelelő és csakis benne törvényes képességgel, egyúttal súlyos ok nélkül kibújni annak elsődleges feladata alól, bűn lenne magával a házas élet természetével szemben. 
A súlyos indítékok, mint amilyenek azok, amelyek nemritkán orvosi, fejlődéstani, gazdasági és társadalmi ún. "indikációkból" erednek, felmentést adhatnak a férjnek és feleségnek a kötelező, tevékeny adósság alól, hosszú időre, vagy akár a házasélet teljes időtartamára is. Ebből következően a természetes terméketlen időszakok használata törvényes lehet erkölcsi szempontból: és törvényes is az említett körülmények esetén. Amennyiben azonban ésszerű és igazságos ítélet alapján nem állnak fenn ilyen súlyos okok vagy személyes vagy külső körülmények következtében, annak szándéka, hogy a házasságuk gyümölcsözőségét elkerüljék, miközben az érzékiségük teljes kielégítését folytatják, csakis az élet hamis értékelésének, és józan etikai elvektől idegen indítékok eredménye lehet. " 
XII. Piusz pápa, "Üzenet a szülésznőknek a hivatásuk természetéről", 1951. október 29. (Raffai Péter fordítása [2016])

Humanae Vitae (1968)
" ... elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye. 
A következő érveket sem lehet felhozni a házasélet szándékos terméketlenné tételének érvényesítése mellett: „két rossz közül a kisebbet kell választani” , vagy: „ezek az aktusok egységet alkotnak a korábbi és a későbbi termékeny aktusokkal, s ezért részesei azok erkölcsi jóságának” . Mert igaz ugyan, hogy néha szabad eltűrni a kisebb erkölcsi rosszat egy nagyobb elkerüléséért, vagy hogy egy nagyobb jót meg ne akadályozzunk,” de sohasem szabad, még a legsúlyosabb okok mellett sem rosszat tenni, hogy abból jó következzék. Tudniillik olyat akarni, ami természeténél fogva megszegi az erkölcsi rendet, s ezért az emberhez méltatlannak kell ítélnünk, jóllehet azért történik, hogy egyes emberek, családok vagy az emberi társadalom javát megmentsük vagy előmozdítsuk. Ezért mindenképpen téved az, aki a házas élet egészében előforduló termékeny aktusokkal igazolhatónak véli a szándékosan terméketlenné tett aktusokat, amelyek természetüknél fogva erkölcstelenek. 
... 
Az Egyháznak a házassági erkölcsre vonatkozó ... tanítása ellen ma felhozzák ..., hogy az emberi értelem feladata és joga uralni a természet erőit, s ezeket az erőket a maga javára megfelelő célra használhatja. Sokan fölteszik a kérdést: "Nem az volna-e észszerű sokszor az adott körülmények között, hogy a születést mesterségesen szabályozzák, ha ez az eljárás a család nyugalmához és békéjéhez hozzájárul, s biztosítja a már meglévő gyermekek jobb nevelési körülményeit?" 
Erre a kérdésre nyíltan kell felelnünk: az Egyház mindenkinél előbb dicséri és ajánlja az emberi értelem használatát egy ilyen cselekvésben, amely az értelemmel felruházott embert oly szorosan összekapcsolja a Teremtővel, de ezzel együtt állítja, hogy ezt az Istentől megállapított rend tiszteletben tartásával kell tenni. 
Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a gyermekek születése között (ez az indok lehet a szülők testi vagy lelki állapota, vagy külső körülmények), az Egyház azt tanítja, hogy szabad a házasoknak követni a szervezetben adott periódusokat, csak azokban az időszakokban élvén a házaséletet, amikor a fogamzás lehetősége szünetel, s így oly módon szabályozhatják a születést, hogy az előbb kifejtett erkölcsi tanítást nem sértik meg. [Hivatkozás: Pius XII, Address to Midwives: AAS 43 (1951), 846.] (A magyar fordításokból hiányzik ez a hivatkozás, mely azt a hamis látszatot keltheti, hogy a Humanae Vitae tanítása újszerű, holott az folytonosságban áll előző korok tanításával). 
Az Egyház hű marad önmagához és tanításához, amikor úgy ítéli, hogy szabad a házasoknak a terméketlen periódusokhoz folyamodniuk, miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást közvetlenül megakadályozza; jóllehet ez utóbbi eljárás mellett tisztességesnek és súlyosnak látszó érveket hoznak fel. A két eljárás ténylegesen nagyon eltér egymástól: az első esetben a házasok a természet által nyújtott törvényes lehetőséggel élnek, a másik esetben megakadályozzák, hogy a fogamzás a természet rendje szerint megtörténhessék. Tagadhatatlan, hogy mindkét esetben kölcsönös megegyezéssel és megfelelő okok alapján akarják elkerülni a fogamzást, és biztonságos megoldást keresnek egy újabb gyermek születésének elkerülésére. Ugyanakkor meg kell vallani, hogy csak az első esetben találják meg e megoldást, azaz akkor, amikor igaz ok miatt nem kívánván új gyermek születését, a termékeny időszakokban tartózkodnak a házasélettől, mikor pedig visszatér a terméketlen időszak, élik a házaséletet a kölcsönös szeretet kifejezésére és az ígért hűség megtartásáért. Így cselekedvén igaz módon és egészen helyesen tesznek bizonyságot szeretetükről. " 
Boldog VI. Pál pápa, "Humana Vitae" enciklika, 1968. július 25. ( Hivatkozásoktól megfosztott, magyar nyelvű változat: itt és itt. A hivatkozásokat is közlő, angol nyelvű változat: itt található.
(A tanítóhivatali szövegek összegyűjtésében köszönöm Raffai Péter segítségét).

2016. július 13., szerda

A magyar Vatikáni Rádió tovább rontja Lombardi atya nyilatkozatát a “háttal misézés” kérdésében

Sarah bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció Prefektusa, a napokban javasolta, hogy a papok ádventtől kezdjék el az apszis felé (azaz a főoltár felé, szakszóval ‘ad orientem’) mondani az új rítus szerint tartott (szakszóval ‘novus ordo’) szentmiséket. A szóban forgó változás nem érinti a mise nyelvét, az továbbra is magyarul lenne, sem a mise szövegét és részeit, azok is változatlanul, ugyanazon misekönyv szerint történnének, csupán a pap az imáit és az áldozatbemutatás szövegét a főoltár felé fordulva mondaná, úgymond a hívők seregének élén állva Isten felé fordulva. 

Tudni kell továbbá azt is, hogy az Egyház évszázadokon keresztül a főoltárnál, az apszis felé fordulva mutatta be a miseáldozatokat, és csak néhány évtizede alakult ki az a szokás, hogy a mise nem a főoltárnál történik, hanem a pap annak háttal áll és a nép felé fordul. Ez a változás annyira új, és annyira nem hivatalos és legfőképp annyira nem kötelező, hogy a misekönyvek szövegezése azóta is a főoltárnál való misézéshez van írva és a papnak külön jelezve van, hogy mikor kell kifordulnia a nép felé, mert ugye ő az apszis felé fordulva misézne többnyire. Mármint a misekönyv szerint:


Az Istentiszteleti Kongregáció Prefektusának a beszéde az 'ad orientem' misézés mellett sok helyeslést és sok ellenkezést váltott ki, illetve sok szkepticizmust is, hogy “jó, jó, de ebből úgy se lesz semmi”. Ez a “semmi”, a manapság jellemző gyorsított eljárásnak megfelelően (jól tájékozott, aki ezt a poént érti!), csak néhány napot váratott magára, ugyanis Federico Lombardi atya, a vatikáni sajtószóvivő, leszögezte, hogy nem lesz semmiféle változás. Ez várható is volt, azonban figyelemre méltóak a ferdítések az eredeti Lombardi közleményben, majd ezeket tetézi az ebből készített magyar nyelvű cikk a Vatikáni Rádió honlapján, amit a Magyar Kurír is átvett sajnos. A Vatikáni Rádió honlapján a következő jelent meg: 
Ferenc pápa az Istentiszteleti Kongregációban tett látogatásakor kifejezetten emlékeztetett rá, hogy a szentmise-bemutatás „rendes” formája a VI. Pál által közzétett Misekönyv (misszálé), „rendkívüli” a XVI. Benedek által engedélyezett forma, a Summorum Pontificum k. motu proprio által megjelölt céllal és módozatokkal, de ez nem foglalhatja el a „rendes” helyét /= vagyis a háttal misézés csak rendkívüli esetekben és céllal engedélyezett!/
Ennek az első része, egészen az idétlen “/=” jelig körülbelül hűen tükrözi a vatikáni sajtószóvivő nyilatkozatát. Mi hát a baj Lombardi szövegével?

Lombardi először is úgy tesz, mintha Sarah bíboros a régi, tridenti, rendkívülinek is nevezett rítust akarta volna bevezetni adventtől, holott erről szó sincs. Ez komoly pontatlanság, vagy szándékos csúsztatás.

Másodszor (apróságnak tűnhet, ám ez is fontos) Lombardi azt írja, hogy “„rendkívüli” a XVI. Benedek által engedélyezett forma”, holott ezt XVI. Benedeknek nem kellett engedélyeznie, mivel sose volt visszavonva vagy betiltva. XVI. Benedek ezt írja a Summorum Pontificumhoz csatolt levelében:
Ami az 1962-es Misekönyv használatát, mint a szentmise liturgiájának rendkívüli formáját illeti, szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ez a Misekönyv jogilag soha nem került hatályon kívül, következésképpen elvileg mindig megengedett maradt.
Ezek után az erről szóló hivatalos magyar cikket író Szabó Ferenc jezsuita szerzetes valamiért szükségét érezte nemcsak annak, hogy “/=” ilyen jeleket használjon egy cikkben, hanem hogy a saját tájékozatlanságával (csúsztatásával rosszabb esetben) is tetézze Lombardi atya csúsztatását. Ezt írja:
/= vagyis a háttal misézés csak rendkívüli esetekben és céllal engedélyezett!/
A helyzet azonban az, hogy a “háttal misézés”, ahogy ő hívja helytelenül, nincs engedélyhez kötve az új rítusban sem, sőt a liturgikus reform misekönyve apszis felé misézéshez íródott tulajdonképpen, és a régi rítusban, ami szintén nem engedélyhez kötött, egyenesen kötelező az apszis felé fordulva miséznie a papnak.

Marad a lényeg, hogy a Vatikán elejét vette az új rítus Sarah bíboros által elgondolt gazdagításának, pedig a főoltárnál misézés igazán gazdag, misztikumtól áthatott miseélményeket ad a hívő népnek, melyeknek igazán híján vagyunk, mióta a templomba járó emberek nagy többsége (aki ezt érti az egyenesen napra kész!) azt hiszi, hogy a pap neki mondja a misét, és hogy a mise középpontja a prédikáció.

Marad, ami eddig is adott volt, a lehetőség, hogy mi, a nép kérjük papjainkat, hogy minden körülmények között méltó módon mutassák be a szent áldozatot, de azt is kérhetjük, hogy a fő oltárnál misézzenek, sőt azt is, amennyiben felkészültek rá (pl. latintudás), hogy a tridenti rítus szerint misézzenek. Jogunk van hozzá, hogy meghallgassanak, és nekik joguk van hozzá püspökeiktől függetlenül, hogy teljesítsék kérésünket.

Nálam egy fokkal derűlátóbban (igazából mindenki egyetért mindenkivel...) írtak ugyanerről a Juventutem oldalán.  

Igeliturgia és szentmise: nincs különbség?

"Hogyan lehetséges, hogy napi miselátogató hívők számára az Eucharisztia, a szentmise nem egy olyan rítus, ami cselekvés, akció, amiben történik valami: cselekmény, amiben Krisztus húsvéti áldozata megújul és ennek részeseivé teszi a résztvevőket is. A szentmise, az eucharisztia nagyon gazdag valóság, de ha csupán az Egyház dogmatikus megfogalmazásait nézzük, akkor az nem más, mint Jézus Krisztus egyetlen áldozatának újra jelenvalóvá tétele és felajánlása és bizony ez sem kevés! Hogyan lehetséges tehát, hogy ez nem világos és egyértelmű a hívők számára, és elképzelhető olyan teljes értékű vasárnapi istentisztelet katolikusok számára, amelyből ez kimarad?  
Megdöbbentő arra gondolni, hogy a 16. század katolikus vértanúi szinte egytől egyig a szentmiseáldozatba vetett hitükért haltak vértanúhalált; az egyházüldözés idején, sok-sok világi az életét kockáztatta azért Angliában, mert titokban szentmisén vettek részt vagy papokat rejtegettek.  
Hogyan lehetséges az, hogy bár egy fél évszázada saját anyanyelvünkön érthetjük meg a szentmise szövegét, ami számtalan alkalommal beszél áldozatról – de ez a megélt hitgyakorlat szintjén mégsem magától értetődő? És egy utolsó kérdés: egy ilyen gyakorlat, ti. amikor a pap könnyen behelyettesíthető egy világi kisegítővel, vajon hogyan mozdítja elő az amúgy is csekély számú papi hivatást? Hogyan mutat rá az eucharisztia és a papság közötti kapcsolatra?"
Érdemes az egész cikket elolvasni a domonkos nővérek blogján itt.

Abortuszmentes szülészet a Bethesda kórházban

A Bethesda lesz Magyarország első olyan kórháza, amelyben nem fognak abortuszt végrehajtani – nyilatkozta a Családhálónak Dr. Velkey György főigazgató.
Új szemléletű szülészeti osztály megnyitását tervezi a Bethesda. Mit lehet erről tudni?
V.Gy.: Sokszor és sokféleképpen megfogalmazódott már nálunk az az igény mind egyházi, mind társadalmi részről, hogy a szülészeti ellátásban nagy szükség volna egy új szemléletű modellre. Mára jó kapcsolatrendszerünk alakult ki olyan ellátókkal, akik ezt az irányt értik, és szívesen képviselnék is azt a leendő osztályon. Az új szülészet három alappillére a természetes, kevésbé medikalizált, ugyanakkor teljes biztonságot adó szülészeti háttér megteremtése, az élet védelmének a hangsúlyozása, tehát egy abortuszmentes szülészet, valamint a szülészetre rárakóott anyagi disszonanciák kitisztítása, azaz egy világos pénzügyi rendszer megteremtése. A megvalósuláshoz már elkezdtük az egyeztetéseket.


Tehát az új szülészeten egyáltalán nem fognak abortuszokat végezni?
V.Gy.: Így van.
Van még ilyen kórház az országban?
V.Gy.: Nincsen, jelenleg az abortusz végzése a protokoll része.

2016. július 7., csütörtök

Adventtől kelet felé celebráljuk a szentmisét és térdelve áldozzunk? (Mandinerről)

A hívekkel azonos irányba forduló, kelet felé, azaz a szentély felé való misézés szükségességére hívta fel a figyelmet egy liturgikus konferencián Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője. A tévesen „háttal misézésnek” is nevezett celebrációs irányt advent első vasárnapjától vezetné be a magas rangú vatikáni főpap.








                                                                               Ferenc pápa 'ad orientem'

Robert Sarah bíboros, a Szentszék liturgiáért felelős főtisztviselője, arra kérte a papokat egy minapi konferencián, hogy kezdjék el a szentmiséket kelet felé fordulva mondani, ahelyett, hogy azt a hívek közössége felé fordulva tennék – írja a Catholic Herald, és annak nyomán a régi rítust ápoló Juventutem magyar honlapja.
A kérés a legnagyobb súlyú javaslat, mióta XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum… kezdetű motu propriója 2007-ben nagyobb szabadságot adott a papoknak, hogy a római rítus hagyományos formája szerint misézzenek.
A guineai bíboros, aki az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa, kedden a Londonban megrendezett Sacra Liturgia konferencián beszélt a jelenlévő papokhoz, kijelenttette:„Nagyon fontos, hogy, amilyen gyorsan csak lehet, visszatérjünk ahhoz a gyakorlathoz, amikor a papok és a hívek együtt ugyanabba az irányba fordulnak, kelet felé vagy legalább is a templom apszisa felé, az Úr felé, aki jön.” [....]
Térden állva áldozni
A bíboros külön kiemelt pár jó példát, megemlítve az anglikán egyházból áttérteket tömörítő Walsinghami Miasszonyunk Ordinariátust, mint példát arra, hogy különböző hagyományok hogyan gazdagíthatják az egyházat.
Azon megjegyzéseiben, amelyeket a bíborosnak már nem volt elég ideje elmondani, de amelyek később megjelentek a Sacra Liturgia konferencia Facebook-oldalán, buzdított arra, hogy az átváltoztatáskor és a szentáldozás során térjünk vissza a térdelés gyakorlatához: „Ott, ahol a térdelés és a térdhajtás eltűnt a liturgiából, vissza kell állítani, különösképpen, amikor magukhoz vesszük a Legszentebb Urat a szentáldozásban.”
------
KATOLIKUS VÁLASZ: Eme fontos tudósítás teljes terjedelmében itt olvasható. Ahogy Ferenc pápa mondta, "zargassuk a lelkipásztorainkat", hogy a Krisztus felé vezető irányba vezessenek bennünket, és ne divatok előtt hajlongjanak!