2016. december 19., hétfő

2017-ben megtörténhet Ferenc pápa "hivatalos helyreigazítása" - árulta el Burke bíboros

December 19-én egy Lifesite-nak adott telefonos interjúban Burke bíboros jelezte, hogy mikor következhet be Ferenc pápa "hivatalos helyreigazítása", amennyiben a pápa nem válaszol az Amoris Laetitiával kapcsolatban tisztázó kérdéseket feltevő dubia-levélre.

"A dubiára választ kell adni, mert az az erkölcsi élet alapjaira kérdez rá, arra, hogy a jóval és a rosszal kapcsolatban mi is az Egyház változtathatatlan tanítása, valamint a házasság és az Eucharisztia szentségi realitásaira" - mondta Burke bíboros.

"Most persze az Úr születésének az ünnepét megelőző utolsó napokban vagyunk, kegyelemben gazdag napokban, aztán jön karácsony nyolcada és az új év kezdetének ünnepei - az Úr születésének és vízkeresztnek a misztériuma - [a helyreigazítás] ez után történne".

Burke bíboros azt mondta, hogy a hivatalos helyreigazítás "nagyon egyszerű" lenne.

"Egyenes lenne, épp mint a dubia-levél, csak ezúttal már nem kérdéseket tenne fel, hanem az Amoris Laetitia zavaros állításaival szembe állítaná az Egyház állandó tanítását és gyakorlatát, ezáltal kijavítaná az Amoris Laetitiát" - mondta az amerikai bíboros.

Walter Brandmüller, Raymond L. Burke, Carlo Caffarra és Joachim Meisner bíborosok még szeptemberben hivatalos tisztázásért folyamodtak a Ferenc pápa által írt Amoris Laetitia kapcsán, mely mintha megengedné a házasságtörésben megmaradni szándékozó hívek gyónását és Eucharisztiához járulását.

A félreértések és a már elharapózott ellentmondásos értelmezések tisztázása végett a négy bíboros a "dubia" (~kétely) nevezetű ősi jogukkal éltek. Ennek a hagyományos egyházjogi műfajnak a lényege az, hogy a tömören megfogalmazott kérdéseikre a pápa tanítóhivatala világos igennel, vagy nemmel válaszol, hogy az Egyház tanítása mindenkor világos legyen Isten népe számára. 

A dubia-levél nem sokkal az után datálódik, hogy Ferenc pápa először állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy saját kétértelmű apostoli buzdítását maga olyan módon értelmezi, melyet a négy bíboros, korábbi nyilatkozataik alapján, eretnekségnek tart.

A bíboros által említett "hivatalos helyreigazítás" nagyon rendkívüli volna. Egy hozható példa rá XXII. János esete lehetne az 1330-as évekből. A pápa nyilvánosan azt tanította - noha csak saját véleményeként -, hogy a mennyben lévő lelkek nem látják Istent a végső ítéletig, mely gondolat ellene mond az Egyház tanításának. Sok teológus számon kérte János pápát. Közülük néhányat megbüntetett, de a nyomás csak nőtt, és a pápa halála előtt visszavonta eretnek véleményét.

A pápa hivatalos helyreigazítása, Burke bíboros szerint, "egy módja a [pápai] hivatal és tevékenység őrzésének".

"Szent Péter utódának hivatala iránti maximális tisztelettel kell végbevinni".

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Az élet jó, ha van a szeretet is körül van, mondom ezt, mert mikor volt kérdés a szeretőm soha látott életét, mint egy jó dolog, de hála Dr. AGBAZARA a AGBAZARA halánték, hogy segítettél, hogy egy varázslatot, hogy hozta a szeretőm vissza hozzám leforgása 48hours. A férjem elhagyott egy másik nő után 7years házasság, de Dr.AGBAZARA segíteni egy varázslatot, amely hozta vissza hozzám belül 48hours. Nem fogom elmondani, további részleteket magam helyett én csak tanácsot azoknak, akik miután kérdésekről van kapcsolat, vagy házasságok kapcsolatba Dr.AGBAZARA halánték keresztül ezeket a részleteket keresztül; ( agbazara@gmail.com ), vagy hívják a ( WhatsApp: +2348104102662 )

VGY írta...

Töröljék legyenek szívesek az ilyen értelmetlen tartalmakat, köszönöm !