2016. december 2., péntek

A Hittani Kongregáció feje válaszol is, meg nem is a 4 bíboros levelére

Gerhard Ludwig Müller bíboros, a doktrínális ügyek legfőbb felelőse a pápa után, december elsején elmondta, hogy nem kíván válaszolni a 4 bíboros levelére, mely nyilvánosan és hivatalosan kéri Ferenc pápát, hogy tisztázza az Amoris Laetitia apostoli buzdítás helyes értelmezését. Mint mondta "a Hittani Kongregáció a pápa meghatalmazása alapján szól és cselekszik", vagyis a pápa jóváhagyása nélkül, mint a kongregáció prefektusa nem szólhat hozzá a Ferenc pápa számára egyre kínosabb ügyhöz, konkrétan a 4 bíboros leveléhez, melyre maga a pápa nem kíván válaszolni.

Az Amoris Laetitia helyes értelmezésének és a házasságtörésben élők áldozásának általánosabb témájával kapcsolatban azonban Müller bíboros ismét elmondta a véleményét a riporter kérdésére. Az Amoris Laetitia értelmezésével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy "a dokumentumot nem szabad oly módon értelmezni, mintha korábbi pápák állításai és a Hittani Kongregáció korábbi állásfoglalásai nem volnának már érvényesek". Vagyis az Amoris Laetitia, még ha önmagában vehető is úgy, mintha a házasságtörés immár ne volna súlyos bűn, így az olykor lehetne erkölcsös választás az embernek (Kasper javaslat = erkölcsös házasságtörés), korábbi világosabban megfogalmazott egyházi tanítások értelmében ez még sincs így. Az Amoris Laetitia helyes (hagyományba illesztett) értelmezése nem enged teret az erkölcsös házasságtörések elméletének a bíboros szerint.

Müller bíboros szerint a Hittani Kongregáció 1994-es állásfoglalása ugyanebben a kérdésben továbbra is érvényben van. Több, mint húsz évvel ezelőtt Ratzinger bíboros, a Kongregáció akkori feje, elítélte három német püspök kezdeményezését, hogy újraházasodott híveiket Eucharisztiához engedjék. Müller bíboros emlékeztetett, hogy "minden pasztorális megoldás megingathatatlan alapja a házasság felbonthatatlansága kell, hogy legyen".

Nincsenek megjegyzések: