2017. február 14., kedd

Folytatódik a vicckampány Ferenc pápa intézkedéseivel szembeni tiltakozásként

Több száz plakát kihelyezése után Rómában ismeretlenek ezúttal a Vatikán napilapjának, a L'Osservatore Romano-nak készítették el egy "hírcsárdás" viccváltozatát, és küldték szét a hétvégén elektronikusan az egyház számos püspökének és bíborosának. 

Az ügyben a vatikáni rendőrség nyomoz... Ami azt jelenti, hogy a Vatikán nem viccnek, hanem komolyan veszi a dolgot. Ezen felbuzdulva mi is igyekszünk tájékoztatni a magyar olvasókat az ezek szerint fontos álújság tartalmáról.
A kiadványban a "pápa" megválaszolja a 4 bíboros 5 dubia kérdését. (A dubia egy kánonjogi forma, mely határozott igen, vagy nem válaszokat igényel a tanítóhivataltól). A "pápa" határozott válasza mind az ötször "igen is, meg nem is". Az indoklás rovatba minden esetben a Ferenc pápa valódi, korábbi megnyilatkozásai kerültek a konkrét kérdésekkel kapcsolatban. 
Az álvatikáni lap szerint Kasper bíboros azóta is térdel, noha kényelmetlen neki, de hát ahogy Ferenc pápa is megmondta róla, Kasper bíboros "térdelő teológiát" művel. 
E válaszok után már bizonyos, hogy 2+2=5. Ezt a felfedezést Antonio Spadaro jezsuita atya, a La Civilta Cattolica főszerkesztője tette. Ezt a véleményét már korábban is hangoztatta, de most, hála "Ferenc pápa"  válaszainak, bizonyosságot nyert felőle. 
Pio Vito bíborosnak egyszerűen nyoma veszett azután, hogy a postás meghozta neki, és elolvasta a "pápa" dubia válaszait, mert azok olyan világosak voltak. A bíboros házinénije szerint Pio Vito annyira értékelte az egyenes beszédet, hogy talán elragadtatott. Már soha nem mondhatunk köszönetet Vito bíborosnak a Rota Romana dékánjaként végzett egyedülálló hozzájárulásáért a házassági ügyek tisztázásához. Pedig nevéhez fűződik annak világossá tétele, hogy katolikus szentségi házasságot az egyházi bíróságok most már "STB..." jogcímen is érvénytelennek mondhatnak ki. 
Igaz lehet Alexandre Dumas állítása, miszerint "minden ügy mögött egy nő áll". Ha arra lennénk kíváncsiak, hogy a "pápa" vajon honnan vette "a napnál is világosabb" válaszait 4 bíboros dubiájára, akkor ezt bizonyára abban a lutheránus asszonyban találhatjuk meg, akivel 2015-ben az intercommunio (protestánsok szentáldozása) kapcsán beszélt a pápa. A katolikus férjjel rendelkező lutheránus nő kérdésére, hogy Ferenc pápa engedélyezi-e neki a szentáldozást, a pápa ezt a világos választ adta: "Erre soha nem mernék engedélyt adni, mert nem az én kompetenciám. Beszéld meg az úrral, és menj előre. Ennél többet nem merek mondani". 
A vicclap arról is "beszámol", hogy a dubiára adott válaszairól 75 perces telefonbeszélgetést folytatott a Szentatya Eugenio Scalfari ateista olasz újságíróval, aki nem rögzítette, se nem jegyzetelte végig a beszélgetést, ugyanis a "pápa" engedélyezte neki, hogy kihagyjon dolgokat, amiket mondott, vagy hozzátegyen dolgokat, amik az interjúban nem hangzottak el. A lényeg úgyis az, hogy az emberek jobban megértsék, kicsoda is "Ferenc pápa" valójában.
Az álpublikáció elkövetői (egyelőre) ismeretlenek, kilétükre talán a vatikáni rendőrség nyomozása fényt derít majd. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a múlt héten Róma-szerte kihelyezett, Ferenc pápát kérdőre vonó plakátok ügyében is a nyomozást nem más, mint a római terrorelhárítás (a DIGOS) végzi. Kétfarkú Kutyának lenni és vicces álújságot gyártani a jelek szerint a Vatikánban sokkal de sokkal kockázatosabb műfaj.

Nincsenek megjegyzések: