2017. február 25., szombat

Jogszerűen engedélyezte-e Várszegi Asztrik Toókos Péter János református bencés szentségekhez járulását?

A Kötőszó evangélikus közéleti blog interjút közölt a református bencéssel, aki elmondta, hogy püspöki engedéllyel szentségekhez is járulhat.
Nem is gyón, nem is áldozik? Ezek mentén szoktak katolikusok és protestánsok egymás torkának esni. 
De. A gyónást biblikus dolognak tartom, már a belépés előtt elkezdtem, hamarabb, mint hogy tudtam volna, hogy szerzetes leszek. Több helyen van utalás erre a Bibliában, például Jakab levelében is. Érdekes, hogy sok protestáns közösség is gyakorolja. Luther a szentségek közül kivette ugyan a gyónást, de ajánlotta és nagyra becsülte. Én úgy látom, hogy más, amikor magamban mondom a bűneimet az Úristennek, és más, amikor valaki előtt teszem ezt. Luther bölcs volt, amikor ezt nagyon erősen javasolta, de nem tette kötelezővé. Nekem mindenképpen használ, másnak nem erőltetném. 
A közös áldozás hiánya pedig a kereszténység botránya. Ami az egység kellene, hogy legyen, az választ el minket legjobban, hiszen a történelmi felekezetek elismerik egymás keresztségét, de a reformátusok és az evangélikusok között van csak interkommunió, a katolikusokkal nincs. 
Előfordulnak persze olyan helyek, ahol ezt megengedik, de nem ez a gyakorlat. Ahhoz, hogy én itt áldozhassak – milyen kegyetlen dolog, hogy még a szavaink is mások: „áldozás”, „úrvacsora” –, két püspök engedélye kellett. Az én engedélyem Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak és Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a megegyezése alapján arra szól, hogy a monostor közösségében az áldozás szentségében részesülhetek. Ez annyit jelent, hogy például amikor a nagybátyámat temettük Szegeden, a katolikus gyászmisén nem áldozhattam, mert nem monostori liturgia volt.
Ilyesmiről ritkán hall az ember, ezért felmerül a kérdés: hogyan is van ez szabályozva a kánonjog alapján? A vonatkozó paragrafusok legjobb tudomásom szerint ezek:
844. kán. -- 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten, s ugyanígy a katolikusok csakis katolikus kiszolgáltatóktól vehetik fel megengedetten a szentségeket, a jelen kánon 2., 3. és 4. §-a és a 861. kán. 2. §-a előírásainak fenntartásával. 
2. §. Valahányszor a szükség úgy kívánja, vagy a valódi lelki hasznosság indokolja, és feltéve hogy elkerülik a tévedés vagy a közömbösség veszélyét, azoknak a krisztushívőknek, akiknek fizikailag vagy morálisan lehetetlen katolikus szentségkiszolgáltatóhoz fordulniuk, fel szabad venniük a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét olyan nem katolikus kiszolgáltatóktól, akiknek egyházában ezek a szentségek érvényesek. 
3. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók megengedetten szolgáltathatják ki a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keleti egyházak tagjainak, ha önként kérik, és kellően fel vannak készülve; ez érvényes más olyan egyházak tagjaira is, amelyek helyzete az Apostoli Szentszék megítélése szerint a szentségek tekintetében megegyezik az említett keleti egyházakéval. 
4. §. Életveszély esetén, vagy ha a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók ugyanezeket a szentségeket megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek. 
5. §. A 2., 3. és 4. §-ban említett esetekre a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia csak akkor adjon ki általános szabályokat, ha az érdekelt nem katolikus egyháznak vagy közösségnek legalább az illetékes helyi hatóságát megkérdezte.
Toókos Péter János református bencés esetén, hogy "tanúságot tett-e a szentségekkel kapcsolatos katolikus hitéről" - nem megítélhető kívülállóknak, noha eme interjú alapján, ha nem is mond ellene, legalább agnosztikusnak tűnik, és mintha tagadná a hajlandóságot az áttérésre.

Megítélhető azonban, hogy sem "életveszély", sem "más súlyos szükség" nem "sürgette" Várszegi Asztrik apát urat és Toókos Péter János testvért

Ha ez így van, és ha más kánon nem szabályozza a helyzetet, akkor itt visszaélésről van szó. Biztos vagyok benne, hogy kánonjogászok is kénytelenek lesznek majd megvitatni a konkrét esetet eme interjú után, és a magyar egyház világossá fogja tenni, hogy ez miért lehetséges mégis, ha az - vagy megszüntetik a visszaélést.

Érdekes lenne, ha kiderülne, hogy püspöki engedéllyel és katolikus hit nélkül is lehetséges az intercommunio - vagyis más felekezetűek katolikus áldozása. Szólni kellene majd róla Kasper bíborosnak, aki azt híreszteli, hogy ez lesz Ferenc pápa következő lépése. Biztosan érdekelni fogja, hogy nem kell feltalálnia a spanyolviaszt.

Lesznek, akik jogászkodásként és (az igen súlyos) kánonjogi kódexszel való dobálózásként fogják értelmezni ezt a cikket. Erről azt gondolom, hogy ha az Eucharisztia objektíven számít, akkor ez a visszaélés is számít: akkor vagy be kell ezt fejezni, vagy meg kell változtatni a vonatkozó jogot, hogy ez beleférjen - ám ez utóbbit jó érvekkel is alá kell támasztani. Ha pedig János testvér megkülönböztetés útján kialakított lelki meggyőződése az elsődleges, akkor az enyém is az - e második esetben is szabad a kérdést feltenni, az első esetben pedig kötelező.

24 megjegyzés:

Ákos Fülöp írta...

Sokat töprengtem, mit is kellene reagálni erre3 az írásra.
A fogadalom környékén beszélgettünk erről az egyik bakonybéli szerzetessel. Kétségtelen, hogy szokatlan jelenség.

A fő kérdésem, hogy az olvasó, amikor végigolvassa ezt az írást, kivel megy tovább?
Ami csábító következtetés egyik oldalról, hogy jól megmondta a jog fegyverével a szerző, a másik oldal pedig s szörnyülködés, hogy minek kötözködni.

Az én kérdésem, (éppen a héten figyeltem fel egy konferencián erre a szempontra) hogy kivel megyek tovább? Hol jelenik meg Isten, olvasva ezt a cikket. Közelebb visz-e Istenhez az amit olvastam.
Persze a válasz erre nem feltétlenül egyértelmű, mert emberek vagyunk, másképp reagálunk dolgokra.

A magam részéről örülök annak, hogy János testvér megtalálta azt az utat, amely Isten felé viszi őt. Hogy ez az út hogyan vezet tovább és lesznek-e követői, az majd kiderül.

Szeretettel és imával
satya

Szerdahelyi Miklós írta...

Ákos atya, szerintem ez butaság. Relativizmus, szubjektivizmus és dekonstrukionizmus nem tudomásul venni, hogy a törvényeknek van jelentése, és a jog fölé helyezni az egyéni megkülönböztetést (holott a jog már magábanfoglalja annak a lehetőségét, ahol az lehetséges (itt nem)). Ez sehova nem vezet, mert így minden véleményt csak elfogadni lehet, azt is hogy te vagy a római pápa - ha ezt állítanád.

Déli pályaudvar írta...

Fülöp Ákos atya hozzászólása jól mutatja a teológiai/egyházi közbeszéd mai állapotát. Az objektív igazságra már nem kell (nem szabad) hivatkozni. Bármi másra igen. Aki mégis az objektív igazságra hivatkozik, rögtön megkapja a jelzőt: jogászkodó farizeus, szeretetlen kötözködő. Az értelmes érvelés helyét az érzelgős szubjektivizmus veszi át. Az igazság mércéje többé nem az egyház világos tanítása és hitünk logikájának elemi szabályai, hanem az érzéseink. Ha úgy érezzük, hogy az visz közelebb Istenhez, ami egyébként nyilvánvalóan súlyos visszaélés, akkor nekünk az az igazság. Aki nem így látja, az merev, legalista, szívtelen ember.

Gondolkodó írta...

Egy dolgot lehet, hogy nem vettetek észre. Várszegi Asztrik a monostor keretén belül engedte meg mindezt, magyarul 7 ember tudhatott erről, és szerintem itt a kulcs. Nem feltételezem, hogy nem volt tisztában az egyházjog ide vonatkozó paragrafusaival, sőt pontosan arra mutat, hogy azért csak a monostoron belül, hogy ne legyen nyilvános. Valószínűleg a hallgatólagos engedély megadása mögött az áll, hogy nem akarta elveszíteni a bakonybéli közösség húsz százalékát.

Anna írta...

Nekem csak egy kérdésem lenne: Vajon mi akadályozza meg Toókos P. János bencés szerzetest, hogy visszatérjen a katolikus hitre? Az én édesanyám valaha református tanítónő volt és pontosan az Eucharisztia, Jézus valóságos jelenléte iránti vágya miatt lett katolikus. (Istennek hála!!)

Déli pályaudvar írta...

Az csak az egyik szempont, hogy a botrány nyilvános-e.

Egyébként a mai kommunikáció világában nem is igen elkerülhető, hogy nyilvánossá váljon (lásd például a fenti cikk a Kötőszó blogon), és ezáltal sokakat megbotránkoztasson. De ez még csak az egyik szempont.

A másik szempont a dolog belső logikája: az Eucharisztia katolikus hitünk összefoglalása és összegzése. Ahogy Szent Iréneusz mondja: „Tanításunk egyöntetű az Eucharisztiáról, és az Eucharisztia megerősíti a tanításunkat.”

Ez azt jelenti, hogy az Eucharisztia és a katolikus tanítás teljessége szervesen összetartozik. Egymás nélkül nem létezhetnek.

Teljesen abszurd tehát, ha olyasvalaki járul szentáldozáshoz, aki nem vallja a katolikus hit teljességét.

Az, hogy valakit vonz az Oltáriszentség, Jézus valóságos jelenléte, és ezért nagyon szeretne áldozni, kegyelem. Ez történt az én protestáns nagymamámmal is. Megvan a módja annak, hogy ha valakit vonz az Oltáriszentség, miként részesedhet benne. Senki sincs kizárva ebből.

De az Oltáriszentség nem cukorka, és a katolikus vallás nem élményvallás, hogy az is részesedhessen benne, aki a katolikus hit teljességét nem vallja. Felmentést adni valakinek a katolikus hit alól, hogy ily módon részesedhessen az Oltáriszentségben, teljes képtelenség. A katolikus hit nem valamiféle szörnyűség, amitől meg kellene óvni az embert, hogy a maga módján a maga elképzelése szerinti Oltáriszentségben részesedhessen.

Váci Klebelsberg Kultúrkör írta...

A bencés rend, úgy mint a legelső monasztikus katolikus rend, nemcsak a világkereszténység, hanem a magyar nemzetünk számára is nemzeti "ereklyeként" , lámpásként szolgál(hatna). A református egyház, nemzeti identitásunk és keresztény létünk védőbástyája. Erdély, Felvidék , Délvidék magyarságának, magyar identitásának fenntartásánál kulcsszerepet játszott és ma méginkább ezt a szerepet tölti be. Célszerú lenne átgondolni például Garamszentbenedeken I. Géza királyunk alapította bencés kolostor életét új életre kelteni, ugyanezt Kolozsmonostoron is. Ezeken a területeken bizton találunk olyan lelkes , elhivatott keresztény/keresztyén magyar testvéreket, akik ezen ősi keresztény, nemzeti tulajdonainkat és geográfiai környezetüket a III. évezred magyarságának felvirágoztatására építenék !
Ez egy nemes magyar ökumenikus mozgalom, melynek kezdőlöketét a Főapát Úr megadta, köszönjük neki és mindannyian tegyük meg a tőlünk telhető legtöbbet, hogy kiterjesszük az egész Kárpát-medence magyarságára, a szentistváni Magyarországra !

László Surján írta...

Érdemes végiggondolni, hogy Szent II. János Pál is hozzájárult, hogy a taizé-i közösségben mindenki magához vegye az Oltáriszentséget, aki hiszi, hogy ezáltal az Úrral találkozik.

Szerdahelyi Miklós írta...

Kedves Surján László, mégis hol? Ez városi legenda. Kérem hivatkozza le az értesülését mindnyájunk tanúságára!

Peter Raffai írta...

Lényegtelennek ugyan nem lényegtelen, hogy az állítás igaz-e, azonban ha igaz is, úgy II. János Pál tévedett vele. Meg kellene érteni végre, hogy mi az, amit egy pápa megtehet, és mi az, amit nem. A pápa nem úr, hanem szolga. Nem a pápák adnak mércét az egyetemes hit- és egyházfegyelmi igazságoknak, hanem utóbbiak adnak mércét a pápáknak. Nemkatolikusoknak Eucharisztiát egy pápa sem szolgáltathat ki, a 844. 4§-ban foglalt esetet kivéve.

László Surján írta...

Minden Taizei rendezvényen megtapasztalható. Régen a taizei istentiszteleteken egyik oldalon áldozni lehetett, a templom másik oldalán úrvacsora volt. Róma kérésére az úrvacsora osztás elmaradt, és az általam említett tartalmú felirat került ki, tájékoztatva a jelenlevőket, hogy milyen feltétellel járulhatnak a szentáldozáshoz.
Ami Raffai Péter megjegyzését illeti, a magam részéről "pápista" vagyok, hiszem a hit és erkölcs dolgában való pápai tévedhetetlenséget.

Peter Raffai írta...

Tisztelettel: én is pápista vagyok. Mint minden katolikus, én is hiszem a pápa tévedhetetlenségét hit és erkölcs dolgában. A tévedhetetlenségnek ennél azonban több kitétele van. Ajánlom a figyelmébe: http://katolikusvalasz.blogspot.co.uk/2016/08/a-papa-tevedhetetlensege.html .

Az Eucharisztiát nemkatolikusoknak kiszolgáltatni súlyos tévedés. A súlyossága okán Miklóssal együtt én is tisztelettel kérem, hogy adjon igazolást arról, hogy ilyen gyakorlatot II. János Pál pápa valóban jóváhagyott. Az, hogy disszidensek tömegével vannak az Egyházban, sajnos nem új és nem ismeretlen dolog.

Nem a taizéi gyakorlat a mércéje a kánonjognak, hanem a kánonjog a taizéi gyakorlat mércéje. Ahol ilyet művelnek, oda tisztességes katolikus nem teszi be a lábát...

László Surján írta...

Kedves Raffai Péter!
Egyrészt a forrást már előző bejegyzésemben megadtam. Másrészt nem egészen értem, hogy milyen felhatalmazás alapján minősíti embertársait tisztességes vagy tisztességtelen katolikusoknak.
Az efféle kinyilatkoztatások előtt minimális tájékozódásra azért szükség volna. Például hogyan lehet a kánonjog egy ökumenikus szerzetesközösség mércéje? Nem hiszem, hogy helyes túlterjeszkedni a felekezet határain. Önök veszik magunknak a bátorságot, hogy püspököt, pápát bíráljanak, lelkük rajta.
A kánonjog fontos dolog, de nem dogma, és az Egyház története során változik. A Tridenti zsinat után főbenjáró dolog lett volna a népnyelvű misézés. És ma?
Pár évtizeddel ezelőtt az Úr testét kézbe csak felszentelt pap vehette. Ma sok püspöki kar élt a lehetőséggel és megengedte a kézbe áldoztatást és lehetővé tette, hogy adott esetben civilek is áldoztathassanak.
Azt gondolom, hogy az egy akol és az egy Pásztor irányába tereli a Lélek az Egyházat. Aki hiszi, hogy az Oltáriszentségben valóságosan az Úristen jelen van, arról bizonyára elmondható, hogy nincs messze tőle az Isten Országa.
Beleolvasva az önök írásaiba, kialakult bennem egy vélemény, ami persze szubjektív és ezért ki sem mondom, de annyit kérek, hogy a jog mellett a szeretetnek is adjanak egy picinyke helyet. Satya bejegyzésén is érdemes elgondolkodni: merre vezetnek az önök jogászkodásai? Közelebb jutunk-e általuk az Istenhez?
Mert ez a kérdések kérdése.

Peter Raffai írta...

(1) Semmiféle forrással nem igazolta, hogy II. János Pál engedélyt adott a nemkatolikus áldoztatására a taizéi találkozókon.
(2) A kánonjog betartása része a tisztességes katolikus létnek. Az ön által említett gyakorlat ugyanakkor nem egyszerűen kánonjogot, de katolikus hitelveket sért. Azok az áldoztatók, akik nemkatolikusoknak Eucharisztiát szolgáltatnak ki, a legsúlyosabb bűnt: szentségtörést követnek el vele. A tisztességes katolikus létnek mércéje, hogy mindent megteszek ennek megakadályozására. Ha pedig túlmutat a saját képességemen és hatáskörömön, akkor tisztességes katolikusként nem működök egyet ezzel, és nem legitimálom a részvételemmel.
(3) A kánonjog a katolikusokra akkor is vonatkozik, ha ökumenikus kezdeményezésben vesznek részt. A kánonjog nem a protestáns, hanem a katolikus felet köti az ilyen összejövetelen. Vagyis a mozgalom katolikus résztvevői számára a kánonjog igenis mérce.
(4) A szeretet követelménye és az irgalmasság cselekedete figyelmeztetni bárkit, beleértve püspököket és a pápát is, ha tévedést vagy bűnt követnek el. Eucharisztiát nemkatolikusoknak kiszolgáltatni szentségtörés, a legsúlyosabb bűn. A püspökök vagy a pápa - ha ezt jóváhagyják - lelke múlik majd rajta. A legnagyobb szeretet tenni ez ellen, és figyelmeztetni őket, hogy helytelen, amit tesznek. Minden krisztushívőnek nemcsak joga, de kötelessége is megtennie ezt.
(5) A szentmise nyelve és a szentáldozás módja a szertartásjog része, ami változtatható. Krisztus valóságos jelenléte az Eucharisztiában hitelv, ami nem változtatható. Hogy az Eucharisztia a valóságos jelenlétben nem hívők számára nem kiszolgáltatható, az ilyen kiszolgáltatás pedig szentségtörő, a hitelv egyenes következménye, amit ezt kifejezően a kánonjog is - helyesen - tilt.
Emellett a misézés nyelve és az áldozás módja meg lett változtatva, az Egyház engedi ezt. Az Eucharisztia osztásának módja nem lett megváltoztatva, az Egyház nem engedi ezt (az Egyházi Törvénykönyv alapján fenntartom ezt, amíg ön vagy más egyértelműen nem igazolja ennek ellenkezőjét). Aki katolikusként a változtatás előtt bármelyiket gyakorolta, Istennel és Egyházával szembeni engedetlenséget, vagyis súlyos bűn követett el.
(6) Amely találkozón sort állítanak fel bárki jelenlévő áldoztatására, és még csak explicite fel sem hívják a jelenlévők figyelmét, hogy csak járulhat, ill. csak az nem járul szentségtörően áldozni, aki őszintén hiszi és vallja a katolikus tanítást az Eucharisztiáról, ott szó sincs különbségtételről. Ott az Eucharisztiát valakinek orvosságként, valakinek méregként adják oda, különbségtétel nélkül.
(7) Az Eucharisztiában részesülés nem az egység felé vezető út és eszköz, hanem a már készen megvalósult egység jele. Itt szó sincs megvalósult egységről, ezért szó sem lehet(ne) egyazon Eucharisztiában részesülésről.
(8) Azok szeretnek leginkább, akik a legjobban féltenek a bűntől és a kárhozattól. Nem azok, akik a legjobban féltenek attól, nehogy az evilági érzéseidben fájdalom és sérelem érjen.
(9) A "jogászkodásról": nem az írt szabály semmibevételével van baj, hanem annak semmibevételével, amit az írt szabály helyesen kifejez. Azt az írt szabályból csak meg kellene érteni, hogy itt igenis valami semmibevételéről, és hogy milyen súlyú dologról is van szó.

László Surján írta...

Kedves Raffai Péter!
Kérem higgadjon le, ne lovallja be magát a témába annyira, hogy nem veszi észre, mit mond a másik ember. Világosan leírtam, hogy az a figyelmeztetés, amit hiányol ott van a taizeiek templomában? Magam többször is láttam.
Hogy hajdanán Rómában az ifjúsági zarándoklaton az oltáriszentséget megkapta mindenki, aki hitt benne, felekezetre való tekintet nélkül, de Szent II Jånos Pál tudtával és engedélyével, azt nekem egy püspökünk mondta, akinek a szavát fenntartás nélkül fogadom. Ez egyik sem általànos engedély az interkommunióra, hanem korlátozott körben teszi azt lehetővé. Szerintem nem áll ellentétben az önök által hivatkozott kánonjoggal.
Nem kellene visszahozni az inkvizíció szellemét. Viszont megkėrdezem, hogy a kiinduló ügyben, a református bencés szerzetes áldozása kérdésében megkeresték-e a főapát urat? Ha igen, mit válaszolt? Ha a válasz önök szerint nem kielègítő, fordultak-e magasabb egyházi fórumhoz? Például a nunciushoz, vagy a bíboros úrhoz, aki maga is kánonjogász? Biztos, hogy ez a nyilvános fórum a megoldás? Olvassák el figyelmesen mégegyszer satya beírását. Ha nem keresték meg, akkor talán olvassák el, mit ír elő a keresztények egymás elleni panaszainak rendezésère az Újszövetség.
Ugyan nincs benne a kánonjogban, de azért a főparancs a főparancs.
Köszönti: Surján László

Peter Raffai írta...

(1) Ön kiforgatja az Úr szavait.

Toókos Péter János esete nyilvános, ami ezért nyilvános választ is tesz szükségessé. Szó sincsen arról, hogy a Katolikus Válasz nemnyilvános botrányt vagy sérelmet a nyilvánosság előtt rendezne. Nyilvános botrányokozásra azonban nem adható privát válasz. Nyilvános botrányra épp a privát válasz lenne az erkölcsileg helytelen cinkosság. Amennyire olvasóként látom, ezt az alapvető erkölcsi elvet a Katolikus Válasz minden esetben helyesen és következetesen érvényesíti és gyakorolja.

Toókos Péter János az interjújával a katolikus olvasókat kész helyzet elé állította. A Katolikus Válasz láthatóan magyarázatot és igazolást keresett. Nem azt talált; épp ellenkezőleg, a gyakorlat még az Egyházi Törvénykönyv rendelkezéseinek, aminek betartását az Egyház - joggal és helyesen - minden hívőtől elvárja, ellentmond. Erre, hasonló nyilvánosság előtt, minden hívőnek erkölcsi és jogi kötelessége felhívni a figyelmet. A Katolikus Válasz, helyesen, ezt tette.

Még ezzel együtt is, egy kétes és vitatható tettre, különösen ha azt önként nyilvánosság elé is tárják, sohasem az olvasókat terheli erkölcsi kötelesség, hogy rá igazolást keressenek. A közlőket terheli erkölcsi kötelesség arra, hogy rá világos igazolást adjanak. Enélkül nem marad semmi más, mint a botrány, amit a tett és az interjú okoz.

(2) A súlyos távoltartó külső kényszer esetét leszámítva, nem létezik olyan, hogy valaki hiszi az Úr Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, és mégsem a katolikus egyház tagja. Az ebben való hitnek nem létezik alternatívája. Ha felismerem ezt a valóságos jelenlétet, és nincs súlyos távoltartó külső kényszer rajtam, otthagyom a más felekezetemet a katolikus egyházért, mert ott, őközöttük van, és őközöttük találtam meg a testben, vérben, lélekben, és istenségben valóságosan jelenlévő Úr Jézus Krisztust. Ahol ez a fordulat nem történik meg, ott a hit a valóságos jelenlétben nem létezik, szeretet a valóságosan jelenlevő Krisztus iránt még kevésbé. Ott a legjobb esetben is csak puszta intellektuális tudása van meg ennek az igazságnak. Ez pedig az igazságnak olyan tudása, amivel még a Sátán is rendelkezik, katolikus hit nélkül, szeretet helyett gyűlölettel iránta.

Az Egyház igaz tanítók látható közössége, nem pedig igaz hívek láthatatlan közössége. Egy az Egyházzal látható közösségben nem lévő személy, legyen láthatatlanul bármi is a hite, nem tartozik Krisztus Egyházához. Mindez nem jelenti azt, hogy Istennek közvetlenül az Egyházában megnyilvánuló kegyelméből, az Egyház érdemeiért, vagy az Egyház közbenjárására, ne juthatna az adott személy látható közösség nélkül is üdvösségre.

Az Egyháznak a II. Vatikáni Zsinatban kifejezett tanítása szerint a hit és részesülés az Eucharisztiában nem köztes lépés az Egyházon kívüli és belüli lét között, hanem az Egyházon belüli élet csúcspontja. Köztes lépésnek tekinteni, és a gyakorlatban akként kezelni, nem puszta szertartásrenddel, hanem alapvető hitigazságokkal szembemenő gyakorlat. Olyan, amire a lényege szerint még tekintély sem adhat felhatalmazást. Az Egyház nem tekintélyeket követ, hanem Krisztust, az Igazságot, és az Őbelőle forrásozó igazságokat, amiknek, és amiknek mindenekelőtt, minden hívő és egyházi tekintély alávetett szolgája. Mindez önmagában is olyan nyílt hitigazság, amivel minden katolikus hívőnek tisztában kell(ene) lennie.

(3) Az, hogy önnel a Katolikus Válasz egy cikke alatti hozzászólásfolyamban vitatkozom, még nem tesz engem sem a cikk, sem a Katolikus Válasz szerkesztőjévé. A cikk szerzője Szerdahelyi Miklós, a Katolikus Válasz felelős szerkesztője is ő. Tisztelettel javaslom és kérem, hogy a cikkre vagy a blogra vonatkozó kérdéseit és javaslatait (engem kihagyva) neki célozza. Önnek tisztelettel válaszoló vitapartnereként, ezek és a személyeskedő megjegyzései helyett, inkább a puszta válaszérveit értékelném.

Szerdahelyi Miklós írta...

Kedves Surjan Laszlo,
Ön szerint a Toókos Péter, és a példáján felbuzdulva a hozzá hasonló helyzetben lévők, akik nem hiszik a katolikus tanítást, kegyelmet kapnak, vagy szentséget törnek az Eucharisztia vételével? Ez az egyetlen kérdés, a többi következik. Tudja az abortusz is csak azért rossz, mert egy ártatlan embert megölnek, egyébkén éljen a személyes szabadság, és a választás joga! A bencés eset, amiről a cikk szól, egyértelműen visszaélés. Önnek, se másnak nincs szabadsága arra, hogy a jogot kedve szerint átértelmezze. Az ön által idecitált abuzus nem igazolja ezt az abuzust. Figyelemre méltó, hogy amikor IIJP temetesen, a vatikán úgy magyarázta a Roger testver botrányos megáldoztatasat, hogy rossz sorba toltak szegényt, és bocs hogy rosszul kezeltük a helyzetet.

Peter Raffai írta...

Surján Lászlónak abortuszokkal érvelni: rá felhatalmazott pozícióban lévő katolikusként emberek puszta lelkiismereti döntésére bízta, hogy gyermekeket gyilkolnak-e, vagy sem. És utólag sem értette, sem akarta érteni, mit követett el (lásd alul). Remélem ma már érti. Az Úr segítse őt belátásra, és legyen irgalmas hozzá.

"A népjóléti miniszter dr. Surján László 1992. július 13-án terjesztette a kormány elé a Magzatvédelmi Törvény tervezetét. A törvénytervezet nem került nyilvánosságra, annak egyes elemeit a sajtó útján dr. Surján László és dr. Pusztai Erzsébet népjóléti minisztériumi államtitkár ismertette. Ennek során nagy hangsúlyt kapott, hogy a tervezetnek van egy szigorú A változata, amely csak az anya életveszélye, élettel összeegyeztethetetlen genetikai károsodás, illetve bűncselekmény okozta terhesség esetén engedi a terhességmegszakítást. A másik egy liberális B változat, amely az orvosi-genetikai, etikai okok mellett kizárólag a nő által meghatározható „súlyos válsághelyzet" esetén is engedélyezi az abortuszt." (http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/3949-az-abortusz-kerdes-magyarorszagon.html)

"Egy másik, vissza-visszatérő vád: az úgynevezett “abortusz-törvény” bevezetése, illetve a vitában képviselt, enyhének minősített álláspont…
E tekintetben egyetértek azzal: a terhesség-megszakítás és a keresztény világnézet valóban nem fér össze. A honlapban kérdező névtelennek viszont azt válaszolnám: Magyarországon nem abortusz-, hanem magzatvédelmi törvény van érvényben, amelynek eredményeképpen - mióta hatályban van -, több mint húszezer gyermek látta meg a napvilágot. Ők e törvény nélkül nem születtek volna meg. Ami az akkori szavazásomat illeti: a törvénynek két változata volt a parlament előtt. A és B. Az A gyakorlatilag kielégítette az abortuszt ellenzők elvárásait; én ezt szavaztam meg. S nem a B-re, amely sokkal "lazább". Annak ellenére, hogy már akkor világos volt számomra: a B változat is pozitív változásokat fog hozni a terhesség-megszakítás gyakorlatára. A valódi kérdés az: van-e emberi lelkiismeret!? Én hiszem, hogy van. Abban is hiszek, hogy működik, sőt az emberek többsége jó szándékú. Ha nem veszem el a döntés felelősségét valakitől, és nem adok neki egy papírt, amelyet lobogtathat: neki engedélyezték, hogy megszabaduljon a gyermekétől; hanem neki kell önmaga lelkiismeretével elszámolnia - akkor ennek, s csak ennek, lehet valamilyen hatása. Aki hívő ember, annak hinnie kell, hogy az Úristen mindenki lelkében működik, üzeneteket ad, s ezeket az üzeneteket fogni is lehet. Úgy gondolom, hogy az a több mint 20 ezer megszületett - eredetileg abortuszra ítélt - gyermek ezt bizonyítja. Ezzel együtt nem vagyok megelégedve a hatással. 90 ezerről 65 ezerre csökkent a terhesség megszakítások száma. Nagyon nagy baj, ha mi, abortuszellenesek, azt sugalljuk, hogy szabad a terhesség-megszakítás. Pedig a valóságban csak fizikailag szabad, hiszen nem büntetik. Érdekes: ha sokat beszélnek róla nyilvánosan, akkor szinte automatikusan csökken az abortuszok száma. Nem mindegy tehát, hogy milyen üzeneteket fogalmazunk meg. A Bokros-csomag hatására például azonnal több terhesség-megszakítás történt; most értünk el oda, hogy visszakerültünk a csökkenési trendre. Ha a törvényt tovább javítjuk, a csökkenés még hatékonyabb lesz. Hazugság azt állítani, hogy én, vagy többi kereszténydemokrata társam, akik velem együtt gondolkodtak, és nem szavazták meg a B-változatot, amely végül győzött, nem nézhetnek nyugodtan magukba." (http://www.mkdsz1.freeweb.hu/arh/tor-sl.htm)

László Surján írta...

Számítok Raffai Péter imáira. Vitáink meddők, ezért nem folytatom.
Irgalmazzon az Úr mindannyiunknak.
László

Szerdahelyi Miklós írta...

Kedves Surján László,
Nem fogadom el, hogy ebben a kérdésben ne volna lehetséges egyről a kettőre jutni! Kegyelem forrásában vagy szentségtörésben részesül Toókos Péter, ha katolikus hit nélkül áldozik rutinból?

Ha ön vagy én, megkeresztelt katolikusként, katolikus hit nélkül áldozunk szentséget törünk. Itt mi a helyzet? Vagy ha nem megítélhető, miért nem?

Tisztelettel kérem, hogy erre még válaszoljon!

Peter Raffai írta...

Ha a gyermeket az anyaméhben nem védjük, akit látunk, az Urat az Eucharisztiában sem fogjuk védeni, akit nem látunk. Feladatot kaptunk az Atyától, amikor őket védtelenül a gondjainkra bízta. Krisztus és az Egyház tanítása, és a gyakorlati tapasztalat tanúskodnak róla, hogy emberek puszta lelkiismereti döntésére egyikőjük sem bízható.

Pilátusnak Krisztust megmentenie kell, nem a nép lelkiismereti döntésére bíznia. Utóbbiért a kézmosás kevés, hogy felmentse őt.

Amióta tudok Önről, újra és újra szeretettel imáimba foglalom. Kértem az Urat belátásáért és megtéréséért, ezután is fogom. Adja meg az Úr, hogy találkozhassunk majd országában.

László Surján írta...

Kedves Szerdahelyi Miklós!
Mivel az Ön megnyilatkozásai és a többi hozzászólás szentségtörést lát, és nem nyitott a másik vélemény felé, a kérdés megbeszélésének nincsenek meg a feltételei.
Abban talán mindketten egyetértünk, hogy református testvérünk az Oltáriszentséget veszi magához. Hogy ez üdvösségére válik-e, ahogy én gondolom, vagy kárhozatára, ahogy önök, ezt teljes bizonyossággal csak odaát fogjuk tudni. Magam úgy vélem, hogy amennyiben ő vágyik a Jézussal való találkozásra, akkor találkozni is fog vele. Ő, aki a bűnösökhöz jött, aligha utasít el valakit, aki tiszta szívvel fordul feléje.
Abban is egyetértünk talán, hogy a mai helyzetben az általánosságban nem lehetne kinyitni, ilyen felhatalmazása nincs is az ordináriusoknak. De egyedi esetekben jó, hogy van mérlegelési joguk. Hiszek abban, hogy a püspökszentelés kegyelme révén a Szentlélek vezeti őket döntéseikben, s ezért én nem is szállok vitába velük. Itt már eltér a véleményünk és ezért fejezem be ezt a diszkurzust, ami nem vezet sehová. Quidquid Deus non est, nihil est.
László

Szerdahelyi Miklós írta...

Valahol fantasztikus, ha önnél a megbeszélések feltételeit kizáró körülménynek számít az, hogy nem értünk egyet valamiben... miközben a nyitottságot kéri számon.

Kedves Surján László, a szentségtörés egy technikai fogalom, nem szitokszó, ami kizárja a róla folytatott vitát. A fennállta a vita tárgya, még csak nem is egy érv. Ha ön belátja, hogy jó eséllyel fennáll, akkor velünk együtt aggódhat, ha ön meggyőz minket, hogy semmi ok az aggódásra, akkor megnyugszunk, és helyesbítek egy újabb posztban.

A püspökök Szentlélektől való vezetettségébe vetett bizalma sajnos sok ellentmondásba fogja vinni, ha mindent igazoltnak lát, amit püspökök döntenek. Majd az ellentmondásokból szubjektivizmusba esik át, amikor már önkényesen ítéli meg (hiszen a jog és a tanítás értelmezését már feladta), hogy mely püspököt vezette a szentlélek az erkölcsi döntéseiben.

És ismét: a jog nem biztosít olyan mérlegelési lehetőséget a püspököknek, amellyel a bencés apát és állítólag a taizések élnek. Olvassa el még egyszer a paragrafusokat, akár itt bejegyzésben is!

Tapsihapsi írta...

"Ami Raffai Péter megjegyzését illeti, a magam részéről "pápista" vagyok, hiszem a hit és erkölcs dolgában való pápai tévedhetetlenséget."

Érdemes elolvasni a régi pápai koronázási eskü szövegét.
Angolul találtam meg.

"I vow to change nothing of the received Tradition, and nothing thereof I have found before me guarded by my God-pleasing predecessors, to encroach upon, to alter, or to permit any innovation therein;
To the contrary: with glowing affection as her truly faithful student and successor, to safeguard reverently the passed-on good, with my whole strength and utmost effort;

To cleanse all that is in contradiction to the canonical order, should such appear; to guard the Holy Canons and Decrees of our Popes as if they were the divine ordinance of Heaven, because I am conscious of Thee, whose place I take through the Grace of God, whose Vicarship I possess with Thy support, being subject to severest accounting before Thy Divine Tribunal over all that I shall confess;

I swear to God Almighty and the Savior Jesus Christ that I will keep whatever has been revealed through Christ and His Successors and whatever the first councils and my predecessors have defined and declared.

I will keep without sacrifice to itself the discipline and the rite of the Church. I will put outside the Church whoever dares to go against this oath, may it be somebody else or I.

If I should undertake to act in anything of contrary sense, or should permit that it will be executed, Thou willst not be merciful to me on the dreadful Day of Divine Justice.

Accordingly, without exclusion, We subject to severest excommunication anyone -- be it Ourselves or be it another -- who would dare to undertake anything new in contradiction to this constituted evangelic Tradition and the purity of the orthodox Faith and the Christian religion, or would seek to change anything by his opposing efforts, or would agree with those who undertake such a blasphemous venture."

Mindennek tükrében Surján László "pápizmusának" semmi köze nincs a katolikus hithez. Amit ő pápizmusnak nevez, az szimplán teológiai pozitivizmus.