2017. február 23., csütörtök

Coccopalmerio bíboros: a szentáldozási útmutatóm nem vonatkozik meleg párokra

Avagy egy tévtanítás sokszínűségéről

Francesco Coccopalmerio bíboros, aki az újraházasodottak szentáldozáshoz engedésének egyik legprominensebb védelmezője (aktuálisan róla itt és itt írtunk), egy a Crux magazinnak adott interjújában elmondta: a javasolt útmutatása az elvált és újraházasodottakra vonatkozik, a meleg párokra azonban nem. Ahogy magyarázta: "Az nem természetes állapot."

Coccopalmerio bíboros, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának elnöke az elmúlt héten azt mondta: az elvált és újraházasodott párok szentáldozáshoz járulhatnak, ha "lehetetlennek" találják a tartózkodást a szexuális élettől.

Az Egyház tanítása szerint (lásd ittittitt és itt) azonban az újraházasodottak nem járulhatnak szentáldozáshoz, kivéve, ha az életüket "teljes önmegtartóztatásban" élik. Coccopalmerio bírálói szerint a bíboros ellentmondott ennek a tanításnak, ahogy a Trentói Zsinat tanításának is, amely kimondta: a parancsolatokat betartani mindig lehetséges.

Az interjúban a bíborost megkérdezték arról is, hogy az Egyház eddigi tanítása megváltoztatható-e a szexuálisan aktív meleg párokra is?

A riporter Inés San Martin ezt írja: "Arra a kérdésre, hogy vajon az értelmezése alkalmazható-e az élettársi, sőt, néhol polgári házasságban élő meleg párokra is, Coccopalmerio azt válaszolta, hogy ez 'egyértelműen' nem azonos szituáció, mivel ez utóbbi az Egyház tanítása és doktrínái alapján 'nem természetes állapot. Elfogadhatjuk őket, befogadhatjuk őket, elfogadhatjuk a döntésüket, de ez nem ugyanaz.'"

A szexuálisan aktív meleg párok szentáldozása gyakran felmerülő kérdés. 2014-ben hét teológus és egy kánonjogász azt írta: ha az újraházasodottak áldoztathatósága elfogadásra kerül, "nehéz lesz belátni, hogyan tud majd az Egyház ellenállni annak, hogy az Oltáriszentséget a házasság nélkül együttélő pároknak, vagy a homoszexuális kapcsolatban élő személyeknek is kiszolgáltassa."

A tanítás megváltoztatásának egyik nagy támogatója, a Ferenc pápa által tavaly novemberben pápaválasztó bíborossá emelt Blase Cupich, Chicago városából, jelezte már, hogy szerinte mind az azonos nemű párokat, mind az újraházasodottakat szentáldozáshoz kell engedni. Mint azt Cupich bíboros 2015-ben kifejtette az újraházasodottak áldoztathatóságáról: "Ha az emberek jó lelkiismerettel döntésre jutnak, úgy a mi feladatunk az, hogy segítsük őket előrejutni ebben, és tiszteletben tartani ezt." Hozzátette: "Azt gondolom, a melegek szintén emberi lények, és nekik is van lelkiismeretük."

Ezzel ellentétben Coccopalmerio bíboros interjúja azt sugallja, hogy különbséget kell tenni az újraházasodott és a meleg párok között, valószínűleg az alapján, hogy mennyire "természetesek".

Az interjú másik részében a bíboros azt mondja: "Néhányan tanításbeli zavarról beszélnek, pedig nem... Ha zavarról beszélhetünk, az az előttünk lévő helyzetek sokaságából ered."

Egy teológus érdekütközése

Gregory Baum, az Egyház fogamzásgátlással kapcsolatos tanításának egyik legbefolyásosabb teológus ellenzője, a '68-as Humanae Vitae elleni támadás kanadai vezetője, most nyilvánosan megvallotta, hogy a ’60-as évek óta aktív homoszexuális.

Meglepődtetek? Nem; ismerős a történet. A teológus azt írja, hogy nem reális elvárni az emberektől a szexuális önmegtartóztatást. Ezután véletlenül megtudjuk, hogy a teológusnak nem is áll szándékában, vagy nem képes rá, hogy megfékezze a saját szexuális ösztöneit. Tehát személyes érdeke, hogy megváltoztassa az Egyháznak azt a tanítását, amely vádirat a viselkedése ellen.

A Catholic Culture vezető elemzője felvet egy aggasztó párhuzamot bizonyos gyógyszeripari visszaélésekkel, melyek ellen azonban aktívan védekezik a versenyszféra. Mi lenne, ha a teológusainkkal szemben nem alacsonyabb lenne az elvárás, mint világi szakemberekkel szemben, hanem ugyanakkora - vagy magasabb?

Az orvosi folyóiratok szerkesztői jól ismerik az érdekütközésekben rejlő veszélyt. Ha egy kutató cikket akar közzétenni egy új gyógyszer vagy orvosi készülék hatékonyságáról, akkor igazolnia kell, hogy nincs semmiféle pénzügyi kapcsolata a gyártóval. Ennek a vezérelvnek az okai nyilvánvalók.

Hasonló szabályzatot javasolnék azoknak a teológusoknak a munkáját illetően, akik megkérdőjelezik az emberi szexualitásra vonatkozó egyházi tanítást. Amikor egy cikket közlésre terjesztenek elő, mellékeljenek hozzá egy hiteles nyilatkozatot, amely bizonyítja, hogy az elmúlt tíz évben tisztán, életállapotukkal összhangban éltek. Így legalább az olvasó bizonyos fokig bízhat abban, hogy a cikk nem egy elfogult érvelés, egy gondosan előre kidolgozott mentegetőzés a szerző személyes gyengeségére.

A fogamzásgátlás témájához érdemes hozzáfűzni, azt a kevesek által ismert tényt, hogy Ferenc pápa a sokat vitatott Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításának 80. pontjában nem enyhíti, hanem épphogy nyomatékosítja az Egyház fogamzásgátlással kapcsolatos tiltó tanítását, mely alól sajnos hazánkban is sok pap ad "irgalmas" felmentést a híveknek. Ferenc pápa azonban nem hagy kétséget afelől, hogy mi az emberi szexualitásra vonatkozó isteni terv:
[...] a házassági aktus a nemzésre van rendelve a „saját természetéből kifolyólag”. A gyermek, aki születik „nem kívülről jön, mint valami ráadás a házastársak szeretetéhez, hanem annak a kölcsönös átadottságnak a szíve mélyéből fakad, mint annak gyümölcse és beteljesedése”. A gyermek nem a folyamat végén jön, hanem jelen van a szeretet kezdetétől, mint egy alapvető jellemzője, amit nem lehet megtagadni anélkül, hogy eltorzítanánk magát a szeretetet. A szeretet a kezdetektől fogva ellene van minden nyomásnak, hogy magába zárkózzék; nyitott a termékenységre, ami arra hívja, hogy felülmúlja önmagát. Ezért a férj és a feleség egyetlen nemi aktusa sem mondhat ellent ennek az értelemnek, még akkor sem, ha különféle okok folytán végül nem mindig fogan új élet belőle.

A II. Vatikáni Zsinat meghatározó alakja titkolta aktív homoszexuális életét

A 93 éves Gregory Baum, közismert kanadai kilépett katolikus pap, legutóbbi könyvében felfedte, hogy titokban évtizedekig aktív homoszexuális életet élt.

Baum peritus, vagyis szakértő volt a II. Vatikáni Zsinaton, és beszámolók szerint ő szerkesztette a Nostra aetate, az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló zsinati dokumentum első szövegtervezetét. Baum szorgalmazta, hogy az egyház hagyjon fel erőfeszítéseivel és ne buzdítsa a zsidókat, hogy ismerjék el Krisztust, mint Messiást. Ezt követően pedig a társadalmi igazságosság és a felszabadítás teológiájának szószólója lett.

A befolyásos egyházi ember nyíltan feltárja az “Az olaj nem száradt ki: teológiai ösvényem története” c. művében: “Nem vallottam meg nyilvánosan homoszexuális mivoltomat, mert egy ilyen őszinte tett csökkentette volna befolyásomat, mint kritikus teológus”. “Arra áhítoztam, hogy meghallgassanak, mint teológust, aki bízik Istenben, mint a világ megváltójában – salvator mundi – és elköteleztem magam a szociális igazságosság, a felszabadítás teológiája, és a globális szolidaritás mellett”.

Baum befolyásos volt a kanadai helyi katolikus egyházban is, a szexualitásra vonatkozó nyíltan eretnek állásfoglalásai ellenére. Ezeket több folyóiratban publikálta. Nyilvános ellenvéleménye az Egyház 1968-as nyilatkozatával szemben, amely továbbra is tiltotta a fogamzásgátlást –– lényegesen hozzájárult a kanadai püspökök ellenvéleményéhez VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikájával szemben. Vincent Foy prelátus, a kanadai püspökök ellenvéleményének legfőbb szakértője írta: „Ha Baum fekete árnyéka nem vetődött volna Winnipegre, ha nem gyakorolt volna hatást néhány püspökre, a kanadai teológiai testületre és befolyásos érdekcsoportokra, akkor a kanadai püspökök Winnipegi Nyilatkozata a Humanae Vitae-ről nem utasította volna vissza az enciklika tanítását, mint ahogy ezt tette”. 

Új könyvében Baum így ír: „Negyven éves voltam, amikor először léptem szexuális kapcsolatra egy férfivel. Egy londoni étteremben találkoztam vele. Izgató és ugyanakkor kiábrándító volt, mert tudtam, hogy mi a szerelem, és én valójában azt akartam, hogy megosszam életemet egy partnerrel”. 

Állítása szerint fontolgatta, hogy lemond a papságról, de nem bonyolította le a szükséges formaságokat, ehelyett úgy döntött, bejelenti elhatározását az országos napilapban. Később elvett feleségül egy elvált volt apácát, aki – Baum elmondása szerint - „nem bánta, hogy amikor 1986-ban Montrealba költöztünk, találkoztam Normanddal, egy volt pappal, akibe beleszerettem. Normand homoszexuális volt, és örömmel fogadta a szexuális közeledésemet”.

Dr. Michael Higgins, a Fairfieldi (Connecticut) Szent Szív Egyetem Misszió és Katolikus Identitás Hivatalának elnökhelyettese, Baum előtt tisztelegve, 2011-ben a Commonweal (Közjó) liberális amerikai katolikus lapban közzétett jegyzékében utalt a II. Vatikáni Zsinaton betöltött kulcsszerepére. „A zsinat jelentette Gregory Baum számára a teljes kibontakozást” – írta. „Baum különféle minőségekben vett részt a dokumentumok elkészítésével megbízott bizottságokban... 1960. novemberében kezdte meg munkáját, amelyet a zsinat zárásakor, 1965. decemberében fejezett be. Ez a tanoncidő a Nostra aetate első szövegtervezetének megfogalmazásában csúcsosodott ki”.

Thomas Rosica, közismert torontói pap, jelenleg vatikáni tanácsadó, vendégül látta Baumot a Torontói Katolikus Egyetem Newman Központjában egy vitatott fellépésen 1996-ban, majd kiemelt vendégként 2012-ben a Kanadai Katolikus TV adó Só és Világosság című műsorában. 

Rosica atya, a Baummal készített hízelgő interjúban megvallotta, hogy már régóta ismeri őt. „Nagy csodálója voltam a teológiádnak, az írásaidnak, de az Egyház és Krisztus iránti szeretetednek is. Hozzájárultál ahhoz, hogy életben tartsd nemcsak a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét, de a Zsinat hiteles tanítását is” – mondta Rosica atya Baumról. „Hűséges, mélyen hívő katolikus maradtál, aki szereti Jézust, az Egyházat, az Oltáriszentséget” – tette hozzá. 

Ezzel szemben Vincent Foy kanadai prelátus, teológus szerint Baum „mindenki másnál sokkal többet ártott a kanadai egyháznak”.

(LifeSiteNews)

2017. február 21., kedd

Málta érseke a pápához való hűségével indokolja a botrányos útmutatás kiadását

Ezen a héten ismét figyelem irányul a máltai püspökökre, miután kiderült, hogy egy az érsekség papjaival folytatott megbeszélés során Charles Scicluna érsek azt mondta: nem volt más választása, mint kiadni a máltai püspökök Amoris Laetitiához fűzött botrányos útmutatását. Az érsek a döntését azzal indokolta, hogy a lelkiismerete nem engedte, hogy szembeszálljon Ferenc pápa óhajával.

A National Catholic Register római tudósítója, Edward Pentin, február 20-ai cikkében ezt írja:
" Egy máltai papokkal február 14-én tartott találkozón Scicluna érsek megértést kért, mondván, nem volt más választása, mint aláírni az útmutatást. Jelenlévő források szerint azt mondta: a lelkiismerete nem engedte, hogy szembeszálljon Ferenc pápa óhajával. Beismerte, hogy hiba volt nem konzultálni az ország papságával a útmutatásról még annak kiadása előtt, egyúttal arra a tényre is célozva, hogy ők akartak lenni az első olyan püspöki konferencia, amelyik megteszi ezt. 
Ugyanakkor szintén kifejezte megdöbbenését azon tény felett, hogy a C9 tanács úgy érezte, a teljes hűségéről kell biztosítania a pápát. Megerősítette, hogy katolikusnak lenni egyet jelent a pápával lenni. Bírálta azt a tényt is, hogy egyesek megkérdőjelezik a pápa irgalmasságát. Ilyesféle kritika e hónap elején merült fel, amikor 200 plakát jelent meg szerte Róma-szerte, amelyek a Szentatya irgalmatlannak tartott intézkedéseit bírálták. "
Maga Málta érseke erősítette meg a Registernek azt a hírt is, hogy az elmúlt hónapban tudatta az országa papnövendékeivel, hogy ha bármelyikük "nem ért egyet Ferenc pápával, úgy a szeminárium ajta nyitva áll" számukra, vagyis a papneveldéből szabadon távozhatnak. Hasonlóról számolt be névtelenül a Registernek Málta néhány papja is, akik szerint a máltai püspökök nem tűrnek meg egyetlen papot sem az országban, aki az Amoris Laetitiát másképp értelmezi, mint amit a püspökök az útmutatásukban rögzítettek.

A helyzet különlegessége, hogy a 74 éves Mario Cassari pápai nuncius hosszú ideje tartó betegsége miatt Málta jelenleg nem rendelkezik működő pápai képviselettel. A máltai papok aggodalmukat fejezték ki, hogy emiatt "teljesen elszigeteltnek" érzik magukat egy-egy olyan esetleges helyzettel szemben, ha a püspökükkel - Krisztus és az Egyház tanítása védelmében, lásd pl. itt, itt, itt és itt - konfrontálódniuk kell. Emlékeztetőül: a konfrontáció immár nem lenne előzmény nélküli annak fényében, hogy máltai katolikus hívek nyílt levélben kérték a püspöki kart az útmutatásuk visszavonására.

Burke bíboros határozottan visszautasítja a Máltai Lovagrend ideiglenes vezetőjének vádaskodását

A Rend patrónus bíborosa elmondta, "megdöbbenéssel fogadta" Von Rumerstein őt ért vádját Albrecht von Boeselager elbocsátásával kapcsolatban, és "hamis vádnak" tartja azt.

Raymond Burke bíborost (a képünkön) a National Catholic Register római tudósítója, Edward Pentin kérdezte az álláspontjáról. A bíboros határozottan visszautasította a Szuverén Máltai Lovagrend ideiglenesen kinevezett vezetőjének vádját, aki egy múlt héten vele készített interjúban azt mondta: Burke bíboros volt az, aki a rend nagykancellárját, Albrecht von Boeselagert távozásra szólította fel, és nem pedig a Rend nagymestere, az azóta (az élethosszra szóló) tisztségéről lemondott Matthew Festing. Festing egy Ferenc pápával folytatott bizalmas megbeszélés után döntött a nagymesteri tisztségéről való lemondásról, idén januárban. A Rend körüli botrányról bővebben írtunk annak kirobbanásakor.

Burke bíboros a következőket válaszolta Ludwig Hoffman von Rumerstein állításaira:
" A Ludwig Hoffmann von Rumerstein által megfogalmazott vád pontatlan. Semmilyen felhatalmazásom nincs arra, hogy a nagykancellárt lemondásra szólítsam fel. Mindössze kijelentettem, hogy annak a személynek, aki tudatosan engedélyezte fogamzásgátlók terjesztését a Rend intézményein keresztül, felelősséget kellene vállalnia ezért [ennek világossá tételére decemberben maga Ferenc pápa utasította Burke bíborost - a szerk.]. A nagymester ezt követően ismételten lemondásra kérte a nagykancellárt, aki ennek nem tett eleget. A nagymester ezután intézkedett az elbocsátásáról, az én bármiféle részvételem nélkül. "
A bíboros hozzátette:
" Őszintén szólva, megdöbbenéssel fogadtam, amit Hoffman von Rumerstein állított a cikkben. Hamis vádnak tartom azt. "
Edward Pentin azt írja: az ügyben a jövő héten további részletek várhatók.

2017. február 20., hétfő

Ha Pál ma élne, az interneten figyelmeztetné Pétert - új interjú Schneider püspökkel, magyar felirattal

Pál apostol nemcsak személyesen figyelmeztette Péter apostolt, de ezt az egyházaknak elküldött levelében is megírta nyilvánosan - tette ezt a Szentlélek sugalmazására. Ha Pál ma élne, az interneten figyelmeztetné Pétert. Rendkívüli idők megengednek rendkívüli eszközöket: az Egyház jelen válsága rendkívüli, mert nem elszigetelt területeket érint, hanem a hit alapjait. 

Ezekről és még sok érdekességről beszélt a kazahsztáni Athanasius Schneider püspök február 17-én, a Rorate Caeli és Adelante la Fe közös interjújában. Az alábbi interjúrészlethez a magyar feliratot  a Katolikus Válasz készítette. 


Erdő Péter bíboros úr állásfoglalása az újraházasodottak áldozásáról


 "Ami az elváltakat és polgárilag újraházasodottakat illeti, helyes a lelkipásztori kísérésük – ez a kísérés azonban nem hagy kétséget a házasság felbonthatatlanságának igazsága felől, amelyet maga Jézus tanított. Isten irgalmassága bocsánatot kínál fel a bűnösnek, de megtérést kíván." (Erdő Péter)


A világegyház baljós helyzetére tekintettel fontos értékelnünk és megszívlelnünk Erdő Péter bíboros álláspontját az úgynevezett Kasper-javaslattal kapcsolatban, amely javaslat látszólag irgalmasan ad új esélyt azoknak, akiknek a házassága valamiért zátonyra futott, ám valójában Isten hatodik parancsának, és az Egyház házasságról és szexualitásról szóló tanításának a feladását jelenti, lelki veszélybe sodorva a híveket, a szentségek kiszolgáltatóit, és a hit tanítóit egyaránt.

A Ferenc pápa Amoris Laetitiájában sejtetett Kasper-javaslat miatt egy év leforgása alatt olyan helyzetben találjuk magunkat katolikusként, hogy az Egyház egyetemes hite hivatalosan is országról országra, egyházmegyéről egyházmegyére változni látszik. Az argentin, a római, a német, a máltai példák mutatják, hogy bizonyos püspökök készek hivatalosan is ellene mondani Jézus tanításának és az Egyház világosan kifejtett, definitív hitének (lásd itt, itt, itt és itt).

Ennek tükrében nagyra kell tartanunk, hogy Erdő Péter bíborosunk többször is világossá tette hithű álláspontját mind interjúkban, mind a szinódusi atyák és Ferenc pápa előtt is - nem mellesleg a családszinódusok főrelátoraként. Megjegyzendő, hogy az Amoris Laetitia megjelenése óta a magyar bíboros nem nyilatkozott a kérdésben; megtette azonban segédpüspöke, Székely János, aki mérvadónak a Hittani Kongregáció prefektusának, Müller bíborosnak az értelmezését jelölte meg. Ez valójában Erdő Péter és a magyar egyház álláspontja a kérdésben: az Amoris Laetitia nem akarja megváltoztatni sem a jogot, sem a tanítást, sem a szentségi gyakorlatot, ha ugyanis ez lenne a célja, akkor ezt világosan ki kellene fejeznie, nem pedig egy homályos lábjegyzetben utalnia rá. Tudomásunk van róla, hogy Erdő Péter ezt mondja a papjainak és a híveknek, ha kérdezik, és a Magyar Kurír is, ami (általunk vitatott gyakorlatként) minél több részlettől és konfliktustól igyekszik megkímélni a magyar katolikus közvéleményt - akár az olvasói hozzászólások cenzúrázása és az olvasók tömeges kitiltása árán is. A Kurír egyedül Müller bíboros azon interjúját hozta le a témában, amiben ezt az értelmezést kifejti.  

Természetesen a Kasper-javaslat nem azért rossz, mert azt az Amoris Laetitia nem még egyértelműbben propagálja, hanem eleve rossz, amit ha maga a pápa tanítana is, sem lenne elfogadható igaz tanításként és helyes gyakorlatként. Az alábbiakban összegyűjtöttük Erdő Péter nyilvánosan fellelhető megnyilatkozásait azzal kapcsolatban, hogy a Kasper-javaslat miért lehetetlenség. A megnyilatkozásokat azok megjelenésének sorrendjében közöljük, a szövegfordításokat és egyes szövegerészletek kiemelését a szerkesztőségünk végezte el.


***



Június 23-án Erdő Péter bíboros Lorenzo Baldisseri bíborossal, a püspöki szinódusok főtitkárával, valamint Bruno Forte érsekkel, a szinódus különleges titkárával részt vett a Vatikánban egy sajtókonferencián, amelyen bemutatta az Instrumentum Laboris-t, vagyis a 2015. októberében a család témájában megrendezésre kerülő püspöki szinódus munkadokumentumát. A sajtókonferencián egy újságíró feltette Erdő Péter bíboros számára az „újraházasodott” elváltakra vonatkozó kérdést, és azt, hogy a szinódus vajon támogatja-e majd a szentáldozáshoz járulásukat?

Erdő Péter bíboros válasza azt bizonyítja, hogy ő maga hűséges Jézus Krisztus tanításához. Ezt mondta:
„Mélyenszántó a kérdés, amelyre nem adhatunk kimerítő választ egy rövid feleletben. Komoly dolgokról van szó, mert a szinódus központi kérdése végtére is ez: „Mi a kereszténység?” Ha egy természeti vallás vagyunk, akkor filozófikusan kell gondolkodnunk a világról, az emberi tapasztalatról, és olyan megoldást kell keresnünk, amely akár nemzedékenként változik. Vagy Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, aki egy konkrét történelmi, isteni személy volt, konkrét tanítással, akivel összekapcsoljuk a történelmet és a hagyományt, és akinek tanítása kellőképp beazonosítható. […] És ebben az egyházfegyelmi hagyományban pontosan látjuk, hogy Jézus tanítása a házasságtörésről nagyon szigorú, még a saját korában is megbotránkoztató volt. Még a tanítványai is ezt mondták: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni” (Mt 19,10). Tehát nem ez volt Jézus korában a széleskörű vélemény a judaizmusban. Még a Jézus idejében élt galileai rabbiknak is más véleményük volt, amely különbözött Jézusétól. E rabbik tanítása ma jobban dokumentált és szélesebb körben ismert. Tehát Jézus tanítása rendkívül erőteljes volt.”
Miután bemutatott néhány történelmi példát arra, hogy az évek során az emberek hogyan kérték az egyházat, hogy változtassa meg a házasságra vonatkozó erkölcsi tanítását, Erdő Péter bíboros a következő szavakkal összegezte mondanivalóját:
„Az egyház tehát mindig is tudta, hogy a házasságra vonatkozó üzenete tartalmaz nehézségeket és kihívásokat. Szem előtt kell tartanunk ennek a ténynek a komolyságát, mégis arra kell törekednünk, hogy megszólítsuk napjaink világát, mert a küldetésünk korunk világának szól”.
Ezzel az állításával Erdő Péter bíboros világossá tette, hogy érveit az egyház házasságra vonatkozó hagyományos tanításának megőrzése érdekében fejti ki.



– Az újraházasodottakat tekintve van-e valamilyen változás a szentségekhez való járulás kérdésében?
"Aki érvénytelen házasságban él, az nem járulhat az Eucharisztiához. És úgy tűnik, hogy ebben egyre világosabb az egyház többségének is az álláspontja és a meggyőződése." 
"Viszont a lelkipásztori nyitottság és a fogadókészség minden sebzett vagy problémás helyzetben élő vagy objektív erkölcsi szabályok szerint nem teljesen megfelelő helyzetben élő ember felé – az a nyitottság, ahogyan őket fogadjuk, ez fokozódik, erre, úgy tűnik, őszinte szándék van, és erre vannak lehetőségek. 
Eddig is volt az egyház életének számos tevékenysége, amiben részt vehetett az ilyen helyzetben lévő hívő ember is. Nem áldozhatott, de bekapcsolódhatott más egyházi programokba, bizonyos feladatokat is elláthatott akár az egyházi közösségen belül. Azonban ezekben a kérdésekben elmélyültebb és érzékenyebb lelkipásztori hozzáállásra van esély."


2015. júniusában, egy vatikáni sajtókonferencián Erdő Péter bíborost megkérdezték a szinódusi atyák véleményéről azzal kapcsolatban, hogy vajon járulhatnak-e szentáldozáshoz az elváltak és újraházasodottak. A bíboros a válaszában elmondta: Jézus tanítása a házasságtörésről „nagyon szigorú” és „még a saját korában is megbotránkoztató” volt.


" Ami az elváltakat és polgárilag újraházasodottakat illeti, helyes a lelkipásztori kísérésük – ez a kísérés azonban nem hagy kétséget a házasság felbonthatatlanságának igazsága felől, amelyet maga Jézus tanított. Isten irgalmassága bocsánatot kínál fel a bűnösnek, de megtérést kíván. A bűn ebben az esetben nem kifejezetten az a magatartás, ami az első házasság felbontását idézte elő. Ami a kudarcot illeti, lehetséges, hogy mindkét fél egyenlően vétkes volt, bár nagyon gyakran mindketten csak bizonyos fokig felelősek. Tehát nem az első házasság kudarca, hanem a második kapcsolatban történő együttélés az, amely megakadályozza az Eucharisztiához való járulást. „Sokfelől érkezik a kérés, hogy az elváltakkal és polgárilag újraházasodott személyekkel szembeni figyelem és (lelkipásztori) kísérésük irányuljon a keresztény közösség életébe való egyre nagyobb integrációjuk felé, szem előtt tartva a helyzetek különbözőségét” (Instrumentum laboris 121). Ami meggátolja a teljes integráció néhány szempontját, az nem önkényes tiltásban áll; sokkal inkább a különféle helyzetekből és kapcsolatokból fakadó belső követelmény, az egyházi tanúságtétel összefüggésében. Mindez azonban mély megfontolást kíván.
A bűnbánat kifejezésének különböző módjai vannak (vö. Instrumentum laboris 122-123). Ezeket a kifejezésmódokat el kell mélyíteni és meg kell határozni. Lehet Szent II. János Pál Familiaris consortio k. apostoli buzdítása (vö. 84) szerint értelmezni, és azokra az elváltakra és újraházasodottakra alkalmazni, akik gyermekeik szükségletei miatt nem szakíthatják meg közös életüket, de akik a kegyelem erejéből önmegtartóztatást gyakorolhatnak, kapcsolatukat a kölcsönös segítség és barátság jegyében élve. Ezek a hívek járulhatnak a Bűnbánat és az Eucharisztia szentségeihez, kerülve a botrányokozást (vö. Instrumentum laboris 119). Ez a lehetőség távolról sem fizikalista és nem korlátozza a házasságot pusztán a szexualitás gyakorlására, hanem elismerve annak természetét és célját, következetesen alkalmazza azt a személy életében.

„A bűn és az erkölcsi bűnösség objektív helyzetének elmélyítése érdekében figyelembe kell venni a Hittani Kongregáció levelét [magyarul itt olvasható - a szerk.], amelyet a katolikus egyház püspökeihez intézett az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz járulásáról (1994. szeptember 14), valamint a Törvényszövegek Pápai Tanácsa Nyilatkozatát az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz engedhetőségéről (2000. június 24)” (IL 123), amint ezt XVI. Benedek Sacramentum Caritatis k. szinódus utáni buzdítása is kimondja.

Az elváltak és újraházasodottak integrációja az egyházi közösségbe különböző módokon valósulhat meg, kivéve az Eucharisztiához való járulást, mint ahogy ezt már a Familiaris consortio 84. pontja bemutatta.

A latin egyház hagyományos gyakorlatában a bűnbánati út azok számára, akik még nem álltak készen arra, hogy megváltoztassák életmódjukat, de akik vágyat éreztek a megtérésre, azt jelenthette, hogy a gyóntatók meghallgathatták gyónásukat, jótanácsokat adva és javasolva bűnbánati gyakorlatokat, azzal a céllal, hogy a megtérés felé irányítsák őket, azonban feloldozás nélkül. A feloldozást csak azok kaphatták meg, akiknek valóban szándékukban állt, hogy megváltoztassák életmódjukat. (vö.cf RI 5 in VI; F. A. Febeus, S. I., De regulis iuris canonici Liber unicus, Venetiis 1735, pp. 91-92).

A különböző felekezetű keresztények közötti megfelelően megkötött házasságok, és azok, amelyeket a valláskülönbség akadálya alól felmentéssel kötöttek egy katolikus és egy meg nem keresztelt személy között, érvényes házasságok, de némiképp lelkipásztori kihívást jelentenek. „Következésképpen, a hitet érintő különbözőségek építő kezelése azt igényli, hogy fordítsunk különleges figyelmet azokra a személyekre is, akik ezekben a házasságokban élnek, nem pusztán a jegyespárokra az esküvőre való felkészítés idején” (Instrumentum Laboris 127).

Ami az ortodox egyházak lelkipásztori gyakorlataira való utalást jelenti, ezt nem lehet megfelelően értékelni pusztán a második évezredben nyugaton kifejlődött fogalmi apparátus segítségével. Szem előtt kell tartani, hogy nagy intézményes különbségek állnak fenn az egyházi törvényszékek tekintetében, csakúgy, mint az egyes államok törvényhozásának tiszteletben tartását illetően. Ez olykor kritikussá válhat, ha az állam törvényei eltérnek a Teremtő terve szerinti házasság igazságától.

Bizonyos elvált és polgárilag újraházasodott személyek nehézségeinek lelkipásztori megoldását keresve szem előtt kell tartani, hogy a házasság felbontathatatlanságához való hűséget nem lehet olyan konkrét helyzetek gyakorlati elismeréséhez kapcsolni, amelyek ezzel ellenkeznek, tehát ezzel összeegyeztethetetlenek. Az igaz és a hamis, a jó és a rossz között valójában nincs fokozatosság, még ha az együttélés néhány formája önmagában hordoz is bizonyos pozitív vonásokat, ez nem jelenti azt, hogy javakként lehet bemutatni azokat. Mindazonáltal az erkölcsi jó objektív igazsága és az egyes személyek szubjektív felelőssége két különálló fogalom. Lehet különbség a rendellenesség, vagyis az objektív bűn, és egy sajátos magatartásban megvalósuló konkrét bűn között, amely nem kizárólagosan, de tartalmaz szubjektív elemeket is. „A cselekedet beszámíthatósága és az érte való felelősség csökkenhet vagy megszűnhet a tudatlanság, a figyelmetlenség, az erőszak, a félelem, a megszokás, a mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 1735). Ez azt jelenti, hogy az objektív igazságban a jó és a rossz nem fokozatokban van jelen (a törvény fokozatossága), miközben szubjektív szinten megvalósulhat a fokozatosság törvénye, ennek megfelelően a lelkiismeret nevelésében és a felelősség megállapításában is. Az emberi cselekvés valójában csak akkor jó, ha jó minden vonatkozásában (ex integra causa – teljes egészében). "


A sajtótájékoztatón Erdő Péter bíboros, utalva a főrelátori megnyitóbeszédére, leszögezte: „Megpróbáltam az egyház hangjának minden elemét összefoglalni”, hozzátéve, hogy „a válaszok többsége azt az óhajt tükrözte, hogy vegyék figyelembe a Tanítóhivatal már létező, e kérdésekre vonatkozó dokumentumait”.


Erdő Péter bíboros úr szavaira, és a katolikus hívek vele kapcsolatos elismerő, pozitív visszahangjára a nemzetközi sajtóban, csak ezt mondhatjuk: Köszönjük Eminenciás Úr!

2017. február 19., vasárnap

Burke bíboros: a guami kiküldetés nem "büntetés"

Néhányan úgy értelmezték az amerikai Raymond Burke bíboros kiküldését Guam szigetére, egy szexuális visszaélési ügy bírájaként, mintha az büntetés lenne a szókimondó bíborossal szemben. Burke azonban visszautasította ezt az értelmezést egy új interjújában, amit az olasz televízió közölt.

Amikor az amerikai Raymond Burke bíborost nemrégiben Guam szigetére küldték, hogy egy egyházi pert felügyeljen, amiben egy érseket vádolnak azzal, hogy a '70-es években ministránsfiúkat molesztált, néhányan hajlottak az eset azon értelmezésére, hogy ez a bíboros száműzését jelenti.

Burke, aki nemrég még az Apostoli Szignatúra (a Vatikán Legfelsőbb Bíróságának) elnöke volt, a Ferenc pápával szembeni hagyományhű ellenzék állítólagos vezéralakjaként vált közismertté, aki szintén ellentétbe keveredett a pápával egy a Szuverén Máltai Lovagrend vezetését illető kérdésben, mialatt a lovagrend patrónusi feladatát látta el.

Az olasz köztelevízió egyik műsorában közölt interjújában Burke visszautasította azt a feltételezést, hogy a Guamba történt kiküldetése bármiféle büntetés lenne. Ami azt illeti, a kiküldetésről a Vatikán Hittani Kongregációja, és nem Ferenc pápa döntött, a pápa pedig még csak nem is tudott erről mindaddig, míg Burke már meg is érkezett Guamba.

Az alábbi részletek a Burke bíborossal készült interjúból származnak.

***

Hogyan született meg ez a Guam szigetére szóló kiküldetés?

Burke: Ez a Hittani Kongregáció felkérésére született, amit az Apostoli Bíróság elnökeként szolgálok. Egy kényes egyházi büntetőügyben kell eljárnom.

Miért esett önre a választás?

A pápa az ügyet a kongregációra bízta, és a kongregáció előrehaladt az igazságügyi eljárásban a bírói tanács tagjainak kiválasztásával. Akárhogyis, azt gondolom, engem a kánonjogi tanulmányaim és az egyházi eljárásokban szerzett tapasztalataim miatt választottak ki.

Tehát nem a pápa volt az, aki felkérte önt a feladatra?

A pápa sohasem beszélt velem erről a feladatról. Kizárólag a Hittani Kongregáció vezetőivel folytattam megbeszélést, ami ezekben az ügyekben megszokott eljárás.

Meddig köti a megbízatása Guamhoz?

A küldetésem azon része, amely Guamhoz kötődik, hamar véget fog érni. Hogy mennyi ideig tart majd összeállítani minden dokumentumot az ügyről, egyelőre nem világos, de remélem, hogy be tudom fejezni majd a munkát még a nyár előtt.

Sokan azt mondták, hogy ez "büntetés" a pápától. Igaz ez?

Nem, nem látom ezt a kiküldetést büntetésnek a pápa részéről, és bizonyosan nem érzékelem büntetésnek! Természetes ez egy bíboros számára, a felkészültségétől és rendelkezésre állásától függően, hogy különleges megbízatásokat kapjon az Egyház javára.

Nem lepett meg a Hittani Kongregáció felkérésre, és elfogadtam azt, számolva a súlyos felelősséggel, ami ezzel jár, de minden olyan gondolat nélkül, ami Ferenc pápa vagy a kongregáció részéről egyéb motivációt feltételezne.

(Forrás: Crux)


***

Burke bíborossal kapcsolatban nem először terjed a hír, hogy Ferenc pápa eltávolítja vagy lefokozza. 2014-ig Burke bíboros az Apostoli Szignatúra (a Vatikán Legfelsőbb Bíróságának) elnöke volt, mint írtuk, és Ferenc pápa innen helyezte egy jelentősen kisebb súlyú pozícióba, a Máltai Lovagrend patrónusi székébe. A katolikus média ezt a lépést 2014-ben egyhangúan lefokozásként interpretálta.

2014. november 4-én, amikor a Katolikus Válasz szerkesztője Bécsben személyesen kérdezhette meg Burke bíborost erről a kérdésről is, a bíboros röviden arról beszélt, hogy ő a pápát szolgálja, aki szabadon rendelkezhet vele, és csak azt reméli, hogy méltón ellátja majd a feladatát az új helyén is. A bíboros tehát, Ferenc pápát védelmébe véve és az iránta való hűségét kiemelve, akkor is következetesen is visszautasította, hogy büntetésként értelmezné a pápa vagy a Szentszék bármely a személyével kapcsolatos döntését.

Vasárnapi gondolatok 1.

Keress vagy kérj a papodtól hagyományos rítusú, vagy szabályosan végzett új rítusú szentmisét!


2017. február 18., szombat

Világraszóló botrány: ultimátumot kapott a pápa!

Hallatlan és precedens nélküli az, ami történt. Nem más ez, mint a péteri primátus iránti hűtlenség, sőt, a hitetlenség jele azok részéről, akik dubiát fogalmaznak meg a Szentatyának. Világraszóló botrány: ultimátumot kapott a pápa...

...mármint II. János Pál pápa 2001-ben (lásd alább), és a többi pápa, akik alatt püspökök valaha is "dubiumot" (többesszámban "dubiát") nyújtottak be a Szentszékhez. És persze akkor botrány csak, ha elhisszünk bármi olyan - teljesen téves - véleményt, ami szerint egy "dubium" 
  • valamiféle ultimátumot jelent a pápa felé, 
  • a pápa tanításával vagy tekintélyével szembeni kételyt jelöl, vagy 
  • kötelezi őt arra, hogy mindenféleképpen igennel vagy nemmel adjon választ.
Gúny, kioktatás, skizma és eretnekség vádja volt a jussa néhány liberális püspöktársuk részéről Walter Brandmüller, Raymond L. Burke, Carlo Caffarra, és Joachim Meisner bíborosoknak, amiért 2016. novemberében hivatalos és nyilvános tisztázásért folyamodtak dubiájukkal a Ferenc pápa által írt és két családszinódust követő Amoris Laetitia apostoli buzdítás kapcsán. A felháborodás alapja maga a kérdésfelvetés, vagyis a dubia volt, melyet néhányan "elfogadhatatlannak" minősítettek - legalábbis ha nem magával a kérdezéssel lett volna a baj, hanem a tartalommal, akkor ugyanis a válaszadást sem tarthatták volna eleve kizártnak, mint ahogy azt a Magyar Kurír is a cikkében visszhangozta. A KV blog részletes elemzéssel válaszolt a Kurír cikkébe is bekerült történelemhamisításra és egyéb tévedésekre. Most pedig szeretnénk bemutatni, hogy a 'dubium' nemhogy nem elfogadhatatlan, hanem szerves része az Egyház rendes ügymenetének, és számos példát találhatunk arra, hogy kiválóan működik. 

A 'dubium' (többesszámban: 'dubia') szokványos egyházjogi forma: olyan esetek megoldására használják, amelyek alapesetben egyértelműen 'igen' vagy 'nem' válasszal tisztázhatók. A 'dubium' ("kétség") elnevezés nem valamely tanítással szemben felmerült kétséget, hanem a tanítás helyes alkalmazásával, gyakorlatba helyezésével kapcsolatos dilemmát (kétséget) jelöl. 

A 'dubium' egyházjogi beadványozási forma, amely a beadványozó részéről jelzi, hogy a felmerült dilemmát tisztázhatónak látja egy egyszerű 'igen' vagy 'nem' válasszal is. A pápát vagy a kongregációját azonban ez a forma nem köti: ha úgy tartja helyesnek vagy hatékonyabbnak, a kérdésre belátása szerint hosszabb, részletesebb, kifejtő választ is adhat. Egy 'dubium' beadványozása tehát egyáltalán nem jelenti azt, hogy a beadványozó a pápától vagy kongregációjától elvitatná a hosszabb válasz megadásának jogát vagy lehetőségét.

Íme tehát egy példa "dubiumra" az Egyház mindennapjaiból, II. János Pál pápa idejéből, 2001-ből. A választásunk azért esett pont erre a dubiumra és válaszra a számos történelmi példából, mert ennek elektronikus változata máig megtalálható a Hittani Kongregáció hivatalos honlapján is. További egyháztörténeti példák (angol nyelven) például ebben a cikkben találhatók.


***


VÁLASZ EGY 'DUBIUM'-RA
a "mormonoknak" nevezett "Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
által kiadott keresztség érvényességéről

Kérdés: Vajon a keresztség, amit a köznyelvben "mormonoknak" nevezett "Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza" közösség ad ki, érvényes-e.

Válasz: Negatív.

   Őszentsége, II. János Pál pápa, a Hittani Kongregáció bíboros prefektusának adott kihallgatás alkalmával e kongregáció általános gyűlése által eldöntött fenti válaszát jóváhagyta és a közzétételét elrendelte.

    A Hittani Kongregáció hivatalától, 2001. június 5-én.


+ Joseph Ratzinger bíboros
Prefektus


+ Tarcisio Bertone, S.D.B. 
Vercelli emeritusz érseke
Titkár